Hosszú-hosszú böjt után sikerült újra megízlelnünk, hogy milyen érzés is egy Inter-győzelemnek örülni - a szokásos gondok most is megvoltak, de legalább strigulázhattunk a "pozitívumok" rovatba is néhányat.

Bár foglalkozhatnánk a ma délutáni meccsel is, végtére is az utóbbi hetekben verhetetlenek vagyunk és fordulóról fordulóra csökkentjük a hátrányunkat a Lazioval szemben, de inkább kibeszéltük magunkból az utóbbi hetek csodás teljesítményét.

Veretlen hónap, juhé! Valami azonban mégis hibádzik, ti nem érzitek úgy?! Ja, megvan! Semmi különös igazából, csak annyi, hogy a 270 perc minimum felében megint a mi pofánk égett a fiúk helyett, így pedig dobogóesélyesből lassan, de biztosan elindult az Inter az ötödik hely felé - óriási szerencse, hogy a Roma pontosan ugyanezt az utat járja be. Nem, ez sem lesz vidám havi értékelő.

Véget ért az átigazolási időszak, a kínai vezetőségünk szerint mi bárkit meg tudunk venni, ehhez képest érkezett egy örök csere a Barcelona kispadjáról (pont annyiszor lépett pályára bajnoki meccsen ebben a szezonban a katalánoknál, mint ahányszor Vieri), meg a Benficából Lisandro Lopez, aki leginkább peremembernek számított. Nem is csodálom, hogy ez egész kabaré kiverte a Nordnál a biztosítékot, így a hírek szerint tüntetést szerveznek a mai meccsen. Beszéltek persze itt Öziltől kezve Pastorén át Mkhytarianig mindenkiről, de a nagy nevek valahogy elkerülik Milánót, ha szerződést kell aláirni. Inkább csak vásárolni szoktak jönni. Remélem nem fognak ferde szemmel nézni rám a kedvenc kínai kifőzdémben, de konkrétan nekem is hányingerem van a mostani vezetőségünktől. Pont nem érdekel, hogy milyenek a mérlegek, meg, hogy pénzügyileg milyen jókat ír rólunk a legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló vállalat. Egy egyszerű gondolkodású szurkoló vagyok, örülök ha jól játszik a csapat, amikor meg kikapunk, akkor a lefújást követően pár percig halálközeli élményeim vannak. Ilyen előzmények után fogadjuk a tavalyi bajnokság éppenhogy nem kieső csapatát, a Crotonét, akik most (hiszitek vagy sem) éppenhogy nem kieső pozicióban vannak.

Újabb mérkőzés, újabb döntetlen, újabb 1-1, de Roma ellenihez képest olyan játékot mutattak a játékosok, ami után még tévedésből sem tudom használni a "kedvenceink" kifejezést.

Itt aztán nincs kifogás. Hosszú hetek óta nem nyert az Inter a Serie A-ban, amiről persze az Udinese és Sassuolo elleni vérciki zakókat követő, kimondottan nehéz sorsolás is kezeskedett. Mostantól viszont öt olyan meccs jön, amiken elfogadhatatlan lenne kevesebb mint 13 pontot szerezni, és csak azért mondok ennyit 15 helyett, mert a labda gömbölyű, meg minden.

Milánóba mindig pompás érzés visszatérni. A monumentális Meazza látványa sokadjára is letaglózza az embert és amikor vihar előtti csendben körbejárja a grandiózus stadiont, eszébe jutnak a korábban átélt emlékek. Felsejlenek az első Inter-meccs emlékfoszlányai 2002-ből, vagy amikor öt évvel később szakadó esőben kénytelenek voltunk a lelátó helyett egy aréna melletti büfékocsi előtt álldogálva szurkolni. Szerencsére most minden rendben ment, plusz olyan helyeken járhattam, ahová eddig esélyem sem volt bejutni. Egyedül az elmaradt győzelem miatt lehet hiányérzetem. Helyszíni beszámoló az 1-1-et hozó hétvégi Inter-Romáról. 

A kéthetes téli szünet után is folytatódik, kicsit pontosabban fogalmazva (végre) befejeződik a karácsony környékén kezdődött erőltetett menetünk, még pedig a Lazio melletti másik legfontosabb meccsel, ugyanis a Roma érkezik kristálytisztán BL-derbit játszani. Ahogy várható is volt, a Napoli és a Buzizebra meglógott, nekünk pedig a római csapatokkal kell öldöklő csatát vívnunk a fennmaradó 2 helyért. Olyan dologra készül egyébként kedvenc csapatunk, amire legutóbb 19 idénnyel ezelőtt, 1998-1999-ben tudott végrehajtani: oda-vissza valagba rúgnia Farkasokat.

Ugye hiányzott már? Hát persze, hogy nem... Elvesztett veretlenség, meccsről meccsre gyengébb játék, egyre hátrébb csúszás a tabellán: mind-mind olyan dolog, amit ismerünk a közelmúltból. Ismét sikerült összecsuklani szinte előjel nélkül, kérdés, ez az állapot csupán átmeneti -e, vagy most már jönnek az elégedetlenkedő havi értékelők.

Eldőlt!! Inter-Sampdoria 0-2! Kiabálta 2005. január 9-én Méhes Gábor a Sport1-en, miután Vitalij Kutuzov góljával kettővel ment a genovai csapat a 83. percben. Mondani sem kell, nemhogy nem dőlt el a meccs, hanem ami ezután következett, annak a futballtörténelem aranylapjain lett helye. Az Inter a 88. és a 94. perc között minden idők egyik legemlékezetesebb hat percét produkálva megfordította az állást és kitörölhetetlen emléket hagyott valamennyi interista szívében. A napra pontosan 13 esztendeje lejátszott kultmeccsre emlékezünk.