Szörnyű tragédia miatt elmaradt bajnoki, a nemzetközi- és hazai kupaszereplés hiánya okozta hétközi pihenők és a  hamarosan érkező válogatott szünet okán mostanában kevesebbet látjuk a pályán a csapatot, úgyhogy minden ilyen alkalmat meg kell becsülni és odacammogni a tévé elé még akkor is, ha ez a társaság nem érdemli meg a figyelmet. Ma délben ráadásul az az idén nagyszerűen szereplő Sampdoria az ellenfél, mellyel mindig valamilyen emlékezetes kilencven perc kerekedik. 

Újabb meccs, ami után nem igazán tudjuk eldönteni, a pohár félig tele van -e, vagy félig üres. A tabella miatt gyakorlatilag minden meccs "must win" szituáció, de olykor nem árt elfogadni a realitást - ami továbbra sem fest túl szépen.

A klub 110. születésnapját nem is lehetne méltóbb módon ünnepelni, mintsem egy Napoli elleni győzelemmel, amivel nem mellékesen egy picike lépéselőnybe kerülhetnénk az újra pontot vesztő Lazioval szemben. Embert próbáló feladat.

Szigorúan az eredményeket tekintve a csapat elkezdett valamelyest kikászálódni a gödörből... Sajnos azonban tényleg csak ezt az aspektust nézve beszélhetünk (minimális) fejlődésről, egyébként majdnem minden maradt a régiben. A "majdnem" szócska néhány apró változás miatt szükségeltetik. 

Amikor 2016 nyarán Thohir eladta a klubot a Suning Commerce Groupnak az Inter szurkolók elhitték: kő áll most, de újfent vár lesz Milánóban. De az csak nem akar épülni, az Interisták pedig egyre türelmetlenebbek, teljes joggal. A kínaiak drága igazolásai eddig nem váltak be, nem beszélve arról, hogy Morattihoz illetve Thohirhoz hasonlóan ők is átálltak a kölcsön+opció sémára és az utóbbi hónapok aggasztó hírei sem tettek jót a vállalat megítélésének Milánóban. Egy képzeletbeli szurkoló kérdez, Mi pedig válaszolunk.

A lemez ugyanaz, mint mostanság oly sokszor, egészen rövid szóval lehet a tegnap látottakat jellemezni: szenvedés. Este óta sokkal több dologba sajnos még mindig nem tudunk kapaszkodni, bármennyire is próbálkozunk.

Kicsit úgy érzem magam, mintha a csapat hirtelen az NBA/NHL/MLB egyikében indult volna - hamarosan jönnek a bajnoki döntők, bár négynél többet kell nyerni, hogy célt érjünk, cserébe akár egy vereséggel is keresztet vethetünk a céljainkra és az álmainkra is. Ne, de nagyon előre szaladtam, még nem a Madonnina jön, hanem csak a felvezetés a Benevento ellen.

Szóval, elnézést kérek mindenkitől, aki a tegnap látottak átfogó elemzését, a történtek összefoglalóját, mindenféle konzekvenciák levonását szerette volna olvasni a blogon. Ahogy az Inter tegnap nem bírt a Genoával, úgy nem bírunk mi sem a csalódottságunkkal, érzéseink értelmes szavakba öntéséhez pedig sokkal nagyobb erőfeszítés szükségeltetne, mint amit a csapat tegnap este a pályán mutatott. 

A Bologna elleni sikerrel egyrészt sikerült elkerülni a klub történetének leghosszabb nyeretlenségi sorozatát, másfelől ami még inkább hihetetlenebb, hogy két vállalhatatlan hónap után is a dobogón vagyunk. Ma este a Genoa ellene kell folytatni a veretlenségi szériát (muhaha), lehetőleg ne döntetlennel.

A téli Mercato legtöbbünk számára csalódást okozott, azt hiszem, ez vitán felül áll. Volt azonban egy történés, amely viszonylag komoly jelentőséggel bírt, lévén az Inter "banter érájának" egyik legjelesebb képviselője a távozás mezejére lépett - egyelőre ideiglenesen. Ennek apropóján rendhagyó írás következik, fogadjátok szeretettel az idei (és hosszú idő utáni) első vendégposztot San Gabrio tollából!