Szigorúan az eredményeket tekintve a csapat elkezdett valamelyest kikászálódni a gödörből... Sajnos azonban tényleg csak ezt az aspektust nézve beszélhetünk (minimális) fejlődésről, egyébként majdnem minden maradt a régiben. A "majdnem" szócska néhány apró változás miatt szükségeltetik.
TOP + + +
Milan Skriniar - Neki igazából mindegy, ki a párja, egyenletes, stabil teljesítményt nyújt, az a néhány bizonytalanság az extrák mellett "viszonylag" elhanyagolható. Ismét kihúzta a csapatot a szarból egy győztes góllal.
Yann Karamoh - Az ő játéka végre olyan pozitív impulzusokat adott az Inter-szurkolóknak, amik segítettek legalább egy minimálisan derűs jövőkép elképzelésében. Hiába 19 éves, egyértelműen kezdőben a helye - a másik két szélsőtől merőben eltérő módon ugyanis benne ott a váratlan lehetősége. Több portálon is találkoztam már a nevével top tehetségeket taglaló cikkekben, ebből (is) kiindulva jó lenne őt nem elcseszni, pontosabban muszáj kiaknázni a benne rejlő potenciált.
FLOP - - -
Antonio Candreva - Gödör, jó forma, gödör eddig a szezonbéli sormintája, és ebből a kiút úgy tűnik, az új posztján keresztül vezethet - ugyanis amit szélsőként letett az asztalra februárban, az elkeserítő volt, hiába akadt olykor egy-egy értékelhető megmozdulása.
Ivan Perisic - A pislákolásból végül is nem lett fényáradat, tovább tart a reménytelen vesszőfutás, néha olyan, mintha teljesen elfelejtett volna focizni a horvát szélső. Hátha ugyanúgy varázsütésre fog ez megváltozni, mint ahogy a kálváriája kezdődött...
Roberto Gagliardini - Sajnos folyamatosan felmerül a neve a citromdíjasok között, a probléma forrása pedig változatlan: a technikai képzetlenségét semmivel, semmilyen módon nem tudja ellensúlyozni.
Amikre szívesen emlékszünk:
Az idény első felében még csak sejtettük, a Bolognának lőtt gólja után most már biztosan tudjuk: Yann Karamoh "kétlábas" futballista. Az ilyen megmozdulások láttán azért megfogalmazódik bennem az a paradox gondolat, hogy az elöl tevékenykedők közül színes bőrűként jelenleg egyedül ő jelenti a fényt a sötétségben.
Szintén újszerű élményt jelentett Rafinha ötletdús, technikás és bátor focija az első meccsein, Nagy Ádi csapatának leveréséhez konkrétan egész sok köze is volt - ha ő nem áll be, valószínűleg maradt volna a gyömöszölés a végéig.
Oly sok balszerencsés és elhibázott pontrúgás utáni fejes után végre összejött a gól Ranocchiának, aki nem is akármilyen előrevetődéssel zárta le a Benevento elleni szenvedést.
Amikre kevésbé szívesen emlékszünk:
Mirandától, mint a keret egyik legrutinosabb játékosától nem igazán számítunk olyan megmozdulásra, mint amit Palacio góljánál csinált. Jó-jó, nem volt könnyű labda, de egy brazil középső védő felé ne legyen nagy kérés a hasonló helyzetek sallangmentes megoldása... Ehelyett jött egy orbitális esernyő. Tincses úrnak innen is pacsi a visszafogott gólöröm miatt.
A Genoa-Interen játékban mintha lett volna halvány előrelépés (nem vicc!), viszont a balszerencse-faktor ezzel együtt növekedett is valamilyen oknál fogva, így annak a kilencven percnek egyszerűen nem lehetett más végkimenetele, mint egy újabb zakó. Akkor és ott az égiek úgy akarták, hogy az intereseknek újra rossz legyen, és két nevetséges gól formájában virtuális, Mike Tyson-szintű gyomrosokat küldtek be nekünk. (1:53-tól és 2:23-tól)
Szakmai döntések:
Végre, végre, végre, Spalletti belenyúlt a csapatba... Igaz, részint kényszerítve is volt, viszont a vállalhatatlanság határát súroló dolgok ellen végre tett valamit, felkavarta az állóvizet kissé, aminek rögtön lett is parányi látszata. Persze ez még nem túl sok minden, ezt a dolgot tartani is kellene, és még véletlenül sem szabad visszatérni azokhoz az automatizmusokhoz, amik látványosan nem működtek az utóbbi időben. Sokunk szerint lenne még lehetőség az előrelépésre, például szélső hátvéd pozícióban, de olybá tűnik, hogy az idény hátralévő részére be van betonozva a D'Ambrosio - Cancelo kettős - pedig utóbbi helyén igazán meg lehetne próbálni azt, akinek ténylegesen az a posztja (Dalbertről van szó természetesen). A centrum (vagyis a legfontosabb rész) még mindig megoldatlan, ráadásul új embert is kell(ene) beépíteni, jelenleg nem igazán látjuk, hova fog kifutni az egész, pláne ha esetleg Candreva ismét mutat szép dolgokat a center mögötti területen.
Vezetőségi szinten nem igazán tétlenkednek Ausilioék, ugye Lautaro Martínez le lett fixálva, őt egyelőre nevezzük zsákbacicának, de komoly jelentőséggel bírhat a transzfer már a közeljövőre tekintve is. A hátsó régiókba ingyen próbálnak bezsákolni embereket, persze nem merjük magunkat beleélni, de Asamoah és de Vrij jó eséllyel érkeznek, ők pedig bárhogy is nézzük, dobni fognak a kereten. Itt tartunk most. (Összesített osztályzat: 3/5)
Két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a négy fellépésen, 5:4-es gólaránnyal megspékelve. Lassan közelítünk a véghajrához, az esélyek viszont egyre csak fogynak, és jelenleg ott tartunk, hogy a decemberi kellemes hangulat után jelenleg nem igazán tudjuk elképzelni, hogy lesz ebből top 4. Pedig másban igazán nem reménykedtünk, az elvárásainkat is igyekeztünk ennek fényében megfogalmazni... És mégsem. Ahogy már említettem: egy előre nem látható esemény hozhat számunkra pozitív fordulatot.
A januári szegényes kínálat legjobbja Joao Cancelo lett, sajnos most sem volt lehetőség bővebb listát összeállítani.
