Nerazzurri

Falábúak közt féllábú a király

2019. április 20. 17:57 - Blazious

A korábbi posztjainkban már megállapítottuk, hogy idén nem azé lesz a BL-hely év végén, aki a legjobb teljesítményt nyújtja a fináléban, hanem aki a legkevésbé cseszi el a meccseit. Bizony, igen komoly bajban lennénk, ha a csapatunk teljesítménye alapján osztanák ki a bajnokság 3-4. helyét, mert hajlamosak vagyunk könnyen hozható pontokat is elhullajtani az utóbbi időben. Az egyetlen szerencsénk, hogy ugyanezt teszi a Roma, a Milan és a Lazio is, olyannyira, hogy akár az Atalanta is kikerülhet nevető sokadikként a vetélkedésből. 

57608755_2410524512331007_2234225318611124224_n.jpg

Ranieri második eljövetele a Románál eddig korántsem azt hozta, amit a fővárosban vártak, a március 8-án kinevezett tréner elég pocsékul kezdett, bár az utóbbi meccseken már javuló tendenciát mutat.

Első meccsén ugyan sikerült egy szoros 2-1-gyel megverni az Empolit, de aztán kikaptak a Spaltól 2-1-re, majd belefutottak a késbe Nápolyban egy 4-1-es vereséggel, 2-2-es döntetlen a Fiorentinával, majd 1-0-ás győzelem a Sampdoria és az Udinese ellen.

Nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, hogy ezeket az eredményeket Di Francescóval is hozzák, pedig Ranieri feladata épp az lett volna, hogy magabiztosan BL-helyhez segítse a farkasokat.  Számára ez azért is fontos volna, mert csak a szezon végéig nevezték ki, bajnokok ligája nélkül biztosan távozik, de ha elvezeti a farkasokat a főtáblára, akár kaphat még egy esélyt jövőre.

Ne feledjük, hogy az olasz mesterrel volt legközelebb a Roma a bajnoki címhez legutóbb, szerintem mindenki emlékszik a 2009-2010-es szezonra. Ranierivel 24 meccses veretlenségi sorozatot is produkáltak, hogy aztán a legvégén egyetlen Sampdoria elleni vereséggel kukázzák a szezont. A "Tinkerman" pedig tovább öregbítette a hírnevét, mint örök második. A következő szezon már nem volt ilyen fényes, az eredmények sem igazán jöttek, ráadásul összeveszett Tottival is, ami arrafelé egyenlő egy halálos ítélettel, így egy 3-0-ás előnyből 4-3-ra elvesztett Genoa elleni meccs után távozott februárban.

Fél évvel később az Internél így is benne látták a megváltót Gasperini után. Nem is kezdett rosszul, olyannyira, hogy januárban egy hétmeccses győzelmi sorozatot követően még a bajnoki címről is elkezdtek beszélni. Aztán az utolsó 13 meccséből csak 2-kettőt nyert meg, a bajnokok ligájából meg búcsúztunk a Marseille ellen, így nem érte meg az idény végét sem a kispadon. Tette persze ezt egy olyan Interrel, amelyben akkoriban már Ricky Alvarez lett volna a húzónév. Stamaccioni váltotta.

És amikor már mindenki elkönyvelte lúzernek, véghezvitte a futballtörténelem egyik legnagyobb csodáját:

claudioranieri-cropped_1o2rl8rsj57c71b5voir0scgfy.jpg

A Roma jövő évi BL-szereplése nem lenne ekkora meglepetés, és ahogy mi is, ők is bízhatnak az ellenfelek botlásában. Ranieri kinevezése óta ugyanis a riválisok eredményei sem épp hibátlanok: 

 

A Milan és a Lazio a mai eredményével nagy lehetőséget adott a két csapatnak, ráadásul a Lazio SMS és Lius Alberto eltiltásával a jövő heti, Sampdoria elleni meccsét is rendesen elszúrta magának, így ők lehet, hogy ezzel a fordulóval ki is estek a versenyfutásból. Emellett, hogy zsúfoltabb legyen ez az időszak, a Milan és a Lazio még egy kupameccset is játszik egymással hét közben. 

A mai meccs gyakorlatilag lezárhatja a bajnokságot számunkra. Jobb lenne most nyerni, mert a Juventus ugyan bajnokként csap majd össze velünk, de aki arra számít, hogy emiatt nem fognak annyira pörögni, biztosan téved: a BL-fiaskó után nem fog beleférni még egy Inter elleni vereség is, ráadásul ellenünk ünnepelni odahaza a Scudettót mégiscsak jelentősen javítana a torinói hangulaton.

A nyomás ma talán inkább a Román lesz, egy győzelemmel leszakíthatjuk őket. Szerencsére a Milan mai döntetlenjével még egy esetleges vereség is beleférhet mindkét csapatnak, hiszen mi jelenleg pontelőnyben várhatjuk a hátralévő fordulókat, míg a Romának a jelentősen könnyebb Cagliari, Genoa, a már bajnok Juventus, Sassuolo és Parma elleni meccs van hátra. 

Brozovic még nem bevethető, Borja viszont igen, így akár ő is kezdhet Vecino mellett, de szóba jöhet Gagliardnini és Joao Mario is, bármelyik jobb lenne a spanyol helyett. A védelmünk alkalmas rá, hogy lenullázza a Roma támadóit, a középpályánkat elnézve viszont nem kicsit aggódunk, már a Frosinone is megizzasztotta a nem túl acélos  Vecino - Borja szűrősort, tényleg falábúnak kell lenni, hogy ne jusson át rajtuk az ember. Elől Icardi kezdhet, bár jobban örülnénk egy felépült Martineznek. 57106668_2407360232647435_5402720957427089408_n.jpg

Várható kezdőcsapat: Handanovic - D'Ambrosio - De Vrij - Skriniar - Asamoah - Borja Valero/Gagliardini/Joao Mario - Vecino - Politano - Nainggolan - Perisic - Icardi/Martinez

Érdekesség, hogy ha legalább 3 gól születik a meccsen, akkor az Inter - Roma párharc lenne a Serie A történetében az első, amelyen 500 gól esett. (Jelenleg ugye 497-nél jár a párosítás.) 

Rossz hír, hogy az elmúlt két hazai meccsünkön képtelenek voltunk a hálóba találni, a jó hír, hogy legutóbb 1992-ben fordult elő, hogy ez egymás után három bajnokin se sikerüljön. 

Ha sikerül nyernünk, gyakorlatilag majdnem biztossá válik a jövő évi bajnokok ligája. A szezon legfontosabb meccse következik. Egy döntetlennel sem lehetünk elégedetlenek, ha meg kikapunk, akkor a következő lesz a szezon legfontosabb meccse. Meg az azutáni. 

 

komment
süti beállítások módosítása