Nerazzurri

Köszönjük!

2016. december 30. 14:00 - Rolkó_

inter_grazie5.jpg

Lassan véget ér 2016 is, egy újabb sikertelen év, ami ellenére azért mi próbáltunk titeket kiszolgálni a lehető legszínvonalasabb módokon -  azonban itt és most nem rólunk lesz szó, hanem Rólatok, kommentelőkről, olvasókról. Mert természetesen TI tartjátok bennünk legjobban a lelket, mindig jó látni, ha van miért és (főleg) kiért órák hosszat a gép előtt pötyögni.

 

Először is kezdeném a legfontosabbal, ahogy már a címben is elhangzott: ezer köszönet mindenkinek! De tényleg. Ki tudja, mi lett volna, ha a csapat hanyatlásával, valamint a költözéssel együtt a kommentközösség is megszűnik? Nyilvánvalóan már Nerazzurri blog sem lenne. Ti azonban szerencsére jöttetek velünk (ahogy anno mondjuk a Disqusra is átálltatok szépen lassan), és felállt szinte ugyanaz a "rendszer", ami évekkel ezelőtt volt. El sem tudjuk képzelni, mi lesz a helyzet akkor, ha egyszer a csapat újra igazán méltó lesz az Internazionale nevére és múltjára...

A szóban forgó nickek pedig (a teljesség igénye nélkül): 

- a hurráhangulatot mindig bölcsen lehűtő fanatikus, Captain;
- a kommentmező mókamestere, San Gabrio;
- a Kondogbiában még most is töretlenül bízó volgadriver;
- a mindig lelkes és gálára kész borsodiL;
- cvieri3200, akivel sokszor értek egyet, és nagyon aktív hozzászóló;
- rolando <3, aki kedveli a portugál ex-középhátvédünket; 
- a Júlio César-profilképpel villogó PetR;
- a rövid, de lényegre törő nickkel rendelkező Jani;
- Adrosz, akivel havonta egyszer "eljátszom", hogy visszafelé olvasom el a nevét, remélve, hogy kijön a megfejtés;
- az őskommentelő, SebIngrosso;
- az egykori szerzőtárs-jelölt, MarkoArnautovic;
- a meccsek alatt rendszeresen és lelkesen hozzászólogató MrLawPeach és szcsgeri;
Thierry12, kinek szíve az Inter mellett a Liverpoolért is dobog;
- és persze a többiek: Equinox, miso, Intermezzo, Stefano, Davide08, Samic, chester0921, Tuvok, Mosolyur, cvieri32, Internazionale Milano, öregisten híve, wolfan, Szilveszer94, Mauro94, Dániel Kovács, József Mester, imperatore;
-
ne feledkezzünk meg az alkalmanként idelátogató rivális csapatok szurkolóiról, ilyen például a romás Curvasud93 vagy a milanos krasnaja;
- és végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti a read only üzemmódban lévő embereket is, úgy mint az ígéretéhez magát évek óta híven tartó frogie

 

Tehát utoljára, ha még nem írtam volna elégszer: köszönjük, és ezzel együtt boldog, Inter-sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek!

 

ranogb.jpg

 

A Nerazzurri blog szerzői: bimre_, Bobogoalcsabinter, eszgee, Rolkó_, PaulPierce34, touristique, Viridis Aquilae.

komment
süti beállítások módosítása