Nerazzurri

Megtörtént

2019. november 09. 12:20 - touristique

dortmundinterpoli.jpgMár egy ideje kísértette az Intert a túlfeszített meccsnaptár miatti összeomlás lehetősége, pontosabban az a veszély, hogy 13 játékos (mert mindössze ennyien jutottak rendszeresen lehetőséghez az elmúlt időszakban) nem fog bírni hetente két meccset, és egy idő után a kizsigerelésnek következményei is lehetnek. Ahhoz, hogy történjen is valami, viszont egy valóban erős ellenfélre is szükség volt. 

 

 A legutóbbi válogatott szünet óta 16 nap alatt 6-szor volt jelenése a játékosoknak a pályán, ez főleg akkor nem mindegy, ha hozzávesszük, hogy páran a nemzeti csapatukban is stabil kezdők. Ezzel a periódussal immár 7 játékos csúszott 1000 perc felé a keretből, csak a bajnokikat és a BL-meccseket számítva.

- A védelemben Godín rangidősként még kapott olykor pihenőt, sőt egy félidőnyit de Vrij is padozhatott, mivel Conte egyre bátrabban nyúlt Bastonihoz az utóbbi időben, aki nem is vallott szégyent, Skriniart azonban ez idő alatt egyre frusztráltabbnak és dekoncentráltabbnak éreztük, ne feledjük, ő nagyon régen hagyott ki mérkőzést. Egyéb rotációk nem jöhettek itt szóba, egyfelől D'Ambrosio sérült volt, Ranocchia pedig Ranocchia

- A középpálya tűnt talán a legneccesebb csapatrésznek, főleg a sérüléshullám óta. Az említett D'Ambrosio itt is szóba kerülhetett volna, mint jobbszélső alternatíva, nélküle és Lazaro nélkül (akit csak múlt héten fedezett fel Conte) maradt az amúgy jól teljesítő Candreva és nem túl acélosan játszó Asamoah-Biraghi páros cserélgetése a másik oldalon. Brozovic, Barella és Gagliardini végigjátszották ezt a két hetet Sensi és Vecino sérülése miatt, és bár az első kettőnek voltak kiváló meccsei, koncentrációt tekintve azért olykor már rezgett a léc, gondoljunk elsősorban Brozo hibáira a Parma ellen. 

- Támadóknál Sánchez faszán kidőlt 3 hónapra, Lukaku és Lautaro azonban óriási formába lendültek, Esposito és Politano egymást váltogatva többnyire csereként kerültek pályára.

Jól látszik, hogy Gróf úr a kezdő tizenegyen kívül Bastonit és Biraghit merte egyedül kezdetni. Ezzel együtt a csapat jól tartotta magát, és hat meccsen 13 pontot szerzett. Az árulkodó jelek is ott voltak azonban, például a bekapott gólok száma: a szezon első 9 meccsén 7-szer sikerült mattolni a védelmet, míg az elmúlt 6 találkozón már 10 alkalommal. Vagy, hogy a második félidők egy ideje látványosan gyengébbek az elsőnél, pár kivétellel persze. A Bologna és a Parma ellen még sikerült megnyomni a végét emberfeletti melóval, a Brescia ellen azonban már nagyon fenyegető volt a kiscsapat dominanciája, a Dortmund vendégeként pedig beütött a krach

Pedig az első félidő itt is nagyon pofás volt, megkockáztatom, hogy az elmúlt évek egyik legjobb Interét láttuk, Vecino  pedig a szezon legszebb támadását fejezte be góllal. A Dortmund azonban a sok olasz csapattal ellentétben képes vert helyzetből váltani, ez pedig láthatóan váratlanul érte a mieinket. Mármint tény, hogy a németek kerete erősebb, de annak, hogy egy bedobást nem lehet úgy elvégezni, hogy Brandtot ziccerbe hozzák Candreváék, csak van valami oka.

 

skrinibrozo.jpg

Jellemző kép, minden tekintetben

 

Mellékesen azért meg kell jegyezni, hogy a futball egy nagyon egyszerű, de gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott játék lenne, ha a siker receptje annyiból állna, mint a hazaiak 3. góljánál: taposd agyon az ellenfél bokáját, majd mivel nyilván nem kapsz büntetést, élvezd ki az ebből származó emberelőnyös szituációkat, rúgj is egy gólt, míg a sérült játékos fél lábon ugrál az oldalvonal felől befelé. Ráadásul mindez azon a héten történt, amikor a sportsajtó Son Heung-min és André Gomes esetével volt tele. Amíg egy ilyen estre a játékvezető azt mondhatja, hogy köszi, nem kérem a videóbírós elemzést, jól láttam mindent, addig a VAR alkalmazásának szabályaira vonatkozólag a " még nem tökéletes" kifejezés elég enyhének tűnik

A BL mindenesetre még nem úszott el, rossz hír viszont, hogy a továbbjutáshoz nagy valószínűség szerint 6 pontra lesz szükség. A legegyszerűbb szcenáriónak talán az tűnik, hogy a Barcelona legyőzi a Dortmundot, bebiztosítva ezzel a továbbjutást, így az utolsó fordulóban megeshet, hogy a blaugrana esetleg tartalékosabban áll ki. Nekünk viszont egyelőre a prágai vendégjátékra kell koncentrálnunk. 

Vagy mondjuk a következő bajnokira a Verona ellen, ami lezárja ezt az őrült sorozatot, hiszen utána megint válogatott szünet, jee. Egészen idegesítő már, de Sensire egy edzésen történt sérülés után megint nem számíthatunk, illetve most már Gagliardinire sem, így felkészül Vecino. A sérültek listája természetesen nem merül ki ennyiben, a már eddig is maródi kontingenshez csatlakozott Politano, akiről egyelőre annyit tudni csupán, hogy minimum egy hónapig nem állítható csatasorba, de a még komolyabb mértékű kihagyás sem elképzelhetetlen.
Persze a mai mindezektől függetlenül, bármilyen felállásban egy (jaj, de szeretem ezt a kifejezést) kötelező győzelem. Meg kell most már végre védeni azt az istenverte hazai pályát, méghozzá sorozatban, kizárólag úgy lehet a (minimális) célkitűzéseket elérni - merthogy azt nyilván kiemelni is felesleges, hogy ez a bajnokságban látott idegenbeli széria nem fog a végtelenségig kinyúlni, jönni fognak kisebb-nagyobb bukták. 

Szóval San Siro, és a szimpatikusabb veronai csapat jön látogatóba... Meglepően korrektül kezdték a bajnokságot a vendégek, és ez javarészt a védelmüknek (védekezésüknek) köszönhető: jelenleg a Serie A legkevesebb (9) gólt kapott csapata cím az övék, a Juventusszal egyetemben. Fura dolog ez úgy, hogy Kumbulla, Rrahmani és Günter nevezetű, eleddig ismeretlen arcok szaladgálnak a védelemben. Ma egyébként az ő mesterük, Juric sincs könnyű helyzetben, több hiányzója is akad, például a már említett albán (hogy a fenébe nevelnek ők ki ennyi játékost a Calcioba?!), Marash Kumbulla, vagy a játékuk legfontosabb eleme, a 2+2-vel álló Miguel Veloso
Ahogy jó pár együttesben, itt is találunk exeket, a veronaiak kezdőjének rendszeres tagja az egykoron új Nestaként emlegetett Davide Faraoni, és az utóbbi időben most már Eddy Salcedo is, aki valami egészen érdekes módon került jelenlegi állomáshelyére, de jelenleg is az Inter tulajdona. Utóbbi tényből kifolyólag itt szeretném kérni, hogy Eddy, ne kövesd el azt a "hibát", amit Karamoh három fordulóval ezelőtt! Légy szíves, ne!

 

karamoh_parma_controllo_salcedo_verona_insegue.jpg

 

Egy szó, mint száz: must win meccs következik, nincsenek kifogások. Még Contének sem a meccset követő sajtótájékoztatón.

A Gazzetta szerint várható kezdő: Handanovic - Bastoni, de Vrij, Skriniar - Biraghi, Vecino, Brozovic, Barella, Lazaro - Lukaku, Martínez.

A mérkőzés 18:00-kor veszi kezdetét, a Digi Sport 1 élőben közvetít.

 

komment
süti beállítások módosítása