Vasárnap este abban a tudatban léphettünk pályára, hogy a Roma és a Milan botlása után egy esetleges győzelemmel lerázhatjuk magunkról a vetélytársakat egy időre. Spoiler: nem így történt. 

A Roma és a Milan veresége után óriási esélyt kaptunk: ha nyerünk a Laziót is leszakíthatjuk és egy picit talán megnyugodhatunk. Más kérdés, hogy kvázi csatár nélkül kell győzni. Nem lesz könnyű.

Minden előjel arra mutatott, hogy vasárnap este nem épp örömünnep elé nézünk, ugyanis a Milan jóval esélyesebb helyzetből várhatta a derbit:  A Piatek és Lucas Paqueta által feltámasztott Rossoneri az utolsó 10 meccsén 7 győzelmet és 3 döntetlent hozott össze a Serie A-ban (és közben a Napolit is kiverték a kupából), míg mi 5 győzelem mellett kikaptunk a Cagliaritól, a Torinótól és a Bolognától is, valamint kizúgtunk az Európa Ligából is a Frankfurt ellen. 
Nem beszélve a morális válságról, a a sérülésekről, és persze az Icardi-sagáról.

Ilyen körülmények között egy döntetlen is bravúr lett volna "idegenben" a Milan ellen. 

A címadás talán nem szerencsés, hiszen egy városi derbi mindig fontos, de azért most egészen más a helyzet, mint a korábbi években. Gondoltad volna, hogy 2011 áprilisa óta ez lesz az első milánói derbi, amikor mind a két fél a legjobb négyben helyezkedik el a tabellán? Nem túlzás, hogy az évtized egyik, ha nem a legfontosabb derbije vár ránk, bár a Roma tegnapi veresége előrevetíthet egy szalonremi eshetőségét is.

Tegnap este megtörtént az, ami a realitás volt a jelenlegi helyzetben: egy erős Bundesliga-csapat búcsúztatott egy ezer sebből vérző, gyenge játékosokkal teletűzdelt Serie A-együttest. Kár volt az illúziókért.

Mikor az Inter a BL csoportkör utolsó fordulójában az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába zuhant, sejtettük, hogy a másodrangú nemzetközi kupa inkább nyűg lesz, mintsem izgalmakban bővelkedő kihívás. Mondjuk végeredményben koefficiens pontokat gyűjtögetni jól jöhet, és talán-talán el lehet jutni az elődöntőig, onnan meg már bármi lehetséges. Ám mindössze egy kör kellett hozzá, hogy komoly nyűggé váljanak ezek a csütörtök esti meccsek. 

No, persze azt nem mondanám, hogy igénytelenek volnánk, de aki a kis győzelmet nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Márpedig a jelenlegi helyzetünkben nincs olyan, hogy kis győzelem, minden egyes siker kell a lelkeknek, a tabelláról nem is beszélve. A mai teljesítmény is fos volt, de ki fog erre emlékezni, ha ismét Bajnokok Ligája indulást jelentő helyen zárjuk a szezont?

Úgy néz ki, az elkövetkező heteknek gyakorlatilag ilyesmi lesz a jelmondata, lévén a lehetőségek tárháza, nos... nem túl bő. A meccsek pedig ugye csak jönnek, jönnek és jönnek, mi pedig már azt sem tudjuk, minek és hogyan szurkoljunk. Szóval csak a szokásos Interista lét.

A sorsolás előtt két csapat volt, akit mindenképpen el szerettem volna kerülni: a Salzburg és a Frankfurt. Ennek nagyon egyszerű oka volt: ezt a két csapatot ítéltem meg úgy, hogy elég jó focit játszanak ahhoz, hogy kiessünk, viszont nem akkora nevek, hogy ne legyen kellemetlen a kiesés. A másik két kasztba tartoztak azok a csapatok, akik vagy jobbak nálunk és nem szégyen kiesni, vagy kecsegtető továbbjutási esélyek vannak. Végül Frankfurt lett, de ez most a legkisebb gondunk.

Ugyan a hétvége célja az volt, hogy bizonyítást nyerjen, az Inter nem része ennek a díszes társaságnak, igenis különb mint a többi versenyző, egy újabb fájdalmas produkció sajnos ránk cáfolt. A vereség Cagliariban ciki, de néha igazán megesik, előfordul. Igazi jelentősége abban áll, hogy ezennel gyakorlatilag nulláról indulhat a küzdelem a 3-4. helyért a Milan, az Inter, a Roma és a Lazio között. Négy csapat, mely kerete alapján kiemelkedik a Serie A középmezőnyéből, ám az első két helyezettel való összehasonlítást igazából senki nem gondolhatja komolyan.