A Fiorentina utóbbi időben látott igen komoly bénázásának köszönhetően vasárnap estére eljutottunk odáig, hogy egy győzelemmel be lehet biztosítani a negyedik pozíciót, ezzel lényegében tét nélkül játszhatna a csapat az utolsó két fordulóban. Persze nyilván ilyenkor szokott jönni a meghökkentő vereség, amire igazából van is sansz a Simone Inzaghival hellyel-közzel magára találó Lazio otthonában - mi azért ezt nem szeretnénk, több okból sem.
Zsinórban ötödik éve köszönt úgy ránk az április, hogy az Inter körüli híreket már a mercato-pletykák uralják, továbbá alig várjuk az aktuális, oldalvonal mellett mutogató ember eltakarodását és hogy nem számít köztörvényes bűnnek szurkolói körökben, ha a meccs helyett más programot szervezünk. Ilyenkor szokott befigyelni mondjuk egy 9-2, Nagatomo-mesterhármassal.
Úgy látszik, csak kérni kell. Pontosabban, kértünk mi már az elmúlt fél évtizedben minden létező dolgot, aminek az igen komoly hányadát nem tudta teljesíteni a csapat. Most mégis, egy kis
Valahogy mostanában az idények végén mindig ez jut nekünk osztályrészül: ihlet nélkül, kedvetlenül beharangozót írni. Igen, még egy telt ház környéki Napoli elleni rangadó előtt is ez a helyzet.
Kissé szokatlan időpont a szombat délután 3 óra egy olasz bajnokihoz, de ha már így alakult, akkor be kellett húzni azt a bizonyos
Újabb kötelező győzelem vár a mieinkre. (Van még nekünk egyáltalán ilyen?) Több mint egy hónapja nem nyert a Frosinone, ezt a meccset talán még Mancini se tudja elrontani. Elvégre az utolsó előtti helyen szerénykedő csapatról beszélünk. A mostani ellenfél havonta nyer átlagban egy mérkőzést, eddig van nekik mindössze hét. Ha ellenünk gyűjtik be a nyolcadikat, akkor hétfőn megint rajtunk röhög majd minden kollégánk és ismerősünk. Lassan megszokjuk, pedig nem kéne.
Bevallom, teljesen elfelejtettem, hogy vállalkoztam az értékelő írására. Talán megértitek, de én most a felejtést választottam a hétvégi produktum után. Mert ennek a kilencven percnek egyetlen momentuma sincs, amire emlékezni szeretnék, amiről beszélni akarok valaha is valakivel. Emiatt ne várjatok tőlem egy szokásos értékelőt.
Fordulóról fordulóra abba a bizonyos képzeletbeli szalmaszálba kapaszkodunk, de a remény egyre halványodik, és lassan eljutunk oda, hogy már csak az EL-hely megtartását tűzheti ki célul a csapat. Ennek elősegítésére ma a Torinot kellene a legyalulni.