A Fiorentina utóbbi időben látott igen komoly bénázásának köszönhetően vasárnap estére eljutottunk odáig, hogy egy győzelemmel be lehet biztosítani a negyedik pozíciót, ezzel lényegében tét nélkül játszhatna a csapat az utolsó két fordulóban. Persze nyilván ilyenkor szokott jönni a meghökkentő vereség, amire igazából van is sansz a Simone Inzaghival hellyel-közzel magára találó Lazio otthonában - mi azért ezt nem szeretnénk, több okból sem.

Zsinórban ötödik éve köszönt úgy ránk az április, hogy az Inter körüli híreket már a mercato-pletykák uralják, továbbá alig várjuk az aktuális, oldalvonal mellett mutogató ember eltakarodását és hogy nem számít köztörvényes bűnnek szurkolói körökben, ha a meccs helyett más programot szervezünk. Ilyenkor szokott befigyelni mondjuk egy 9-2, Nagatomo-mesterhármassal.

Egy olyan estén vagyunk túl, amely összefoglalja az elmúlt 6 évünket. Megkaptuk az esélyt, a lehetőséget, ám végül botlábú fiaink nem éltek vele, a rivális pedig kimászott a csávából. Minden létező remény odaveszett, jövőre sem indulunk a Bajnokok Ligájában, ez most már tény. Egy este krónikája, percről percre.

Úgy látszik, csak kérni kell. Pontosabban, kértünk mi már az elmúlt fél évtizedben minden létező dolgot, aminek az igen komoly hányadát nem tudta teljesíteni a csapat. Most mégis, egy kis pozitív élmény került csak fel kívánságlistánkra Rolkó klaviatúrájából, nem is kellett kétszer mondani. Olyan nagyszerű előadást prezentáltak nekünk a srácok, hogy 22.45 környékén büszkén tekinthettünk végig a kék-fekete relikviáinkon, majd vasárnap reggel mindenki a szokottnál életigenlőbb mentalitással ihatta a kávéját (a Farkasoknak köszönhetően az ebéd is, mintha ízletesebb lett volna). Szép volt, fiúk, köszönjük!

Valahogy mostanában az idények végén mindig ez jut nekünk osztályrészül: ihlet nélkül, kedvetlenül beharangozót írni. Igen, még egy telt ház környéki Napoli elleni rangadó előtt is ez a helyzet. 

Kissé szokatlan időpont a szombat délután 3 óra egy olasz bajnokihoz, de ha már így alakult, akkor be kellett húzni azt a bizonyos nem létező kötelezőt. A küldetés teljesítve, és itt ki is merült a pozitívumok felsorolása - sajnos, de nem meglepő módon.

Újabb kötelező győzelem vár a mieinkre. (Van még nekünk egyáltalán ilyen?) Több mint egy hónapja nem nyert a Frosinone, ezt a meccset talán még Mancini se tudja elrontani. Elvégre az utolsó előtti helyen szerénykedő csapatról beszélünk. A mostani ellenfél havonta nyer átlagban egy mérkőzést, eddig van nekik mindössze hét. Ha ellenünk gyűjtik be a nyolcadikat, akkor hétfőn megint rajtunk röhög majd minden kollégánk és ismerősünk. Lassan megszokjuk, pedig nem kéne.

Bevallom, teljesen elfelejtettem, hogy vállalkoztam az értékelő írására. Talán megértitek, de én most a felejtést választottam a hétvégi produktum után. Mert ennek a kilencven percnek egyetlen momentuma sincs, amire emlékezni szeretnék, amiről beszélni akarok valaha is valakivel. Emiatt ne várjatok tőlem egy szokásos értékelőt. 

Fordulóról fordulóra abba a bizonyos képzeletbeli szalmaszálba kapaszkodunk, de a remény egyre halványodik, és lassan eljutunk oda, hogy már csak az EL-hely megtartását tűzheti ki célul a csapat. Ennek elősegítésére ma a Torinot kellene a legyalulni.

Úgy utazott az olasz fővárosba az Inter, hogy minden idei kitűzött célját elveszítheti. A tét tehát óriási volt, Mancininek pedig a legjobbjára volt szüksége ahhoz, hogy a szezon legfontosabb meccsére felkészítse a srácokat. Sikerült neki, de még ez is kevés volt a győzelemhez. Az esély csökkent, a helyzet azonban nem reménytelen.