Mert én értem,hogy beleférhet még ez is. Értem, hogy a keretből 5-6 embert, beleértve az edzőt, aligha érdekel, hogy mi lesz jövőre. Értem, hogy mentálisan mélyen van a csapat a télen kezdődött botrányok sorától. De ezt az elképzeléstől és akarattól megfosztott nagy semmit, amit hetek óta próbálnak nekünk, szurkolóknak foci címén eladni, csak ne kelljen már megértenem. Vagy azt, hogy hogy lehet négy gólt kapni egy, már rég a nyári vakációra készülő Napolitól. 

Borzasztó belegondolni, mennyi lehetőség adódott már a jelenleg hiányzó 2 pont megszerzésére. Tény, hogy sok döntetlen igazából rangadókon született, de az Atalanta, a Roma és a Juventus elleni is hazai meccs volt, amiken talán nem lett volna túl szigorú elvárás legalább egy győzelem, ha már a bronzérem a cél. Persze a 0-0 Udinében, a Cagliari vagy a széteső Lazio elleni vereségek még jobban fájnak, vagy persze ott van a Fiorentina elleni, kvázi utolsó percben elcsalt 3-3 - azt hiszem valahol ott törhetett el valami. 

Bár a BL indulást csak a győzelem biztosította volna be, a Napoli ellen 1 megszerzett pont már sokat segített volna, hisz így az utolsó fordulóban szintén beleférne egy döntetlen. Az eredmény mellett talán az elsődleges elvárás, amit az Inter elé állíthattunk, az lett volna, hogy látszódjon: ők szeretnék az győzelmet, a kékeknek pedig már mindegy.  

Ez történt? Tulajdonképpen igen, nagyjából olyan formában, mint ősszel az Inter-PSV-n. Mert míg a tét nélkül játszó Napoli felszabadultan, nagy kedvvel focizgatott, addig a mieink természetesen megint rosszul reagáltak az eredménykényszerre. Jöttek is a hibák hátul, Milik és társai letámadásaikkal félelmetes hatékonysággal tudták megzavarni a védelmet és a labdakihozatalokat irányító Brozovicot. Asamoah labdaeladása bőven nem az első volt már a kapu környékén, de ez volt az első, amiből igazán nagy baj lett. Szerintem akik az egész szezonban követték Perisicék kalandjait, itt már tudhatták: ennek nem lesz vidám vége.

A második félidő aztán a lehető legrosszabb forgatókönyvet hozta el. Igazából az itt nyújtott teljesítmény miatt némileg meg kell követnem az egész csapatot: hiszen viszonylag összeszedték magukat, és beszorították a Napolit, az már sajnálatos, hogy a tizenegyest leszámítva minden lehetőséget sikerült kihagyni, Koulibaly pedig végig god mode-ban játszott. Azt a gólvonalról kifejelt labdát már tényleg nem akartam elhinni, mint ahogy rögtön utána Lautaro kapufáját sem. A hazai támadók eközben gyilkos ellentámadásokat vezethettek, és rendre büntettek is, a harmadik gólnál Handanovic peches volt, a negyediket már csak simán benézte. 

Aligha hinném, hogy bárki szívesen olvas még egy betűt erről a borzalomról, így maradjunk annyiban: szerencsére még menthető a szezon. Ha viszont az elszalasztott lehetőségek listájára végül az Empoli elleni hazai mérkőzést is fel kell véssük, az az elmúlt évek egyik legnagyobb csalódása lesz.