Nerazzurri

Számunkra még mindig nincs vége

2019. április 28. 20:49 - bimre_

gameover.jpg

Nem úgy, mint a buzizebrának, vehehe. A Nord kiváló trollkodása megadta az alaphangot, amit ki kellett volna használni, de megint nem sikerült. Újabb rangadó otthon, újabb esély, hogy lezárjuk a BL-kérdést, újabb meccs győzelem nélkül. Folytatódik a roncsdebri a Bajnokok Ligájáért.

Pedig álomszerűen indult. Nekimentünk a kissé álmos, kissé motiválatlan, kissé szétszórt Juvénak, ráadásul Nainggolan megrúgta a szezon gólját a hetedik percben. Szokásunktól eltérően a gól után sem fogta vissza magát a csapat, hanem nyomás alatt tartott Szczesny kapuját, és az első harminc percben BL-iramot diktált, nem volt messze a második gól, ami ugyan el nem döntötte volna a meccset, de mindképpen nehezebb helyzetbe hozta volna a Juventust.

Sajnos az várható volt, hogy ha a szünetben megtalálja a motivációját a zebracsorda, illetve egy picit helyreteszi őket Allegri fejben, akkor lesz bajunk, ha nem tudunk újra olyan iramban játszani, mint az első félórában. Márpedig nem tudtunk, a Juve pedig felvette a Derby d'Italia-ritmust, ráadásul Allegri jól nyúlt bele a meccsbe Kean becserélésével, amibe mi gyorsan belezavarodtunk, Ronaldo meg gyorsan kiegyenlített. Nem lehet állítani, hogy ne lett volna esélyünk megnyerni a meccset innentől kezdve, de az sokkal inkább benne volt, hogy elveszítjük. "Nagyszerű" pillanat volt a 70. perc környékén, amikor egy saját térfelünkön megszerzett labdával nem akartunk elindulni előre, hanem mindenki szépen lassan felbattyogott, amíg a védők labdáztak egymással: egyszerűen elfáradtunk. Viszont legalább az a csúfság nem esett meg, hogy kikapunk, ez is több, mint a semmi.

spalletti_1.jpg

Nyártól is vele, vagy nélküle?

Látni kell, hogy ezek a játékosok így együtt ennyit tudnak. Tényleg ennyit, és nem többet. Ha magasabb célokért akarunk harcolni, akkor 4-5 posztra is minőségi embert kell szerezni a nyáron, és a padot is olyan emberekkel kell feltölteni, akik tudnak segíteni, ha becseréljük őket. Amíg Borja Valero áll be Nainggolan helyére, amíg Joao Mario jön be a szélre Politano helyett (hiába szállt be jól most, egyrészt gólt nem rúgott, másrészt gólpasszt nem adott, harmadrészt legközelebb nem fog jól beszállni, mert nem tud többet), addig többről ne álmodozzunk.

Viszont ahhoz, hogy többet akarhassunk, oda kell érni a BL-helyre. A helyeztünk továbbra sem rossz, szerencsére minden mögöttünk lévő csapat hasonlóan vállalhatatlan. Három kötelező meccsünk van hátra, Udinese, Chievo, Empoli, utóbbi kettő itthon, ezeket hozni kell és nem lehet gond (matematikailag egyelőre még így is, de az szinte elképzelhetetlen). Viszont most már semmilyen botlás, bénázás, ellenfél lebecsülése nem fér bele, ha nem akarunk a világ viccévé válni.

Mozógképes összeállítás:

A képeket az inter.it-ről csórtam, van még bőven, ha valaki szeretné csekkolni.

komment
süti beállítások módosítása