Nerazzurri

Ürülék az ajándék mellett

2019. október 20. 16:02 - ninogoffredo

72814074_2796642490385872_5343613733463654400_n.jpgKísértetiesen emlékeztetett ez a mai találkozó a 2010/11-es szezon BL csoportkörében lejátszott mérkőzésre a Spurs ellenében. Tükörsima és agyonnyert összecsapás a 75. percig, aztán a végén mégis izgulnunk kellett. De, mint ahogyan akkor, ezúttal is örülhettünk a végén.

2016 óta nem tudtunk nyerni a Sassuolo ellenében, ez viszont úgy tűnt, hogy egyáltalán nem érdekli a mieinket. Martinez már a második percben megszerezte a vezetést az Internek és nem sokkal később rögtön növelhette is volna az előnyt; sajnos azt a lehetőséget elszalasztotta. Jött is a büntetés, Biraghi hibáját követően Berardi ismét megmutatta, hogy ellenünk a gyengébbik lábát is tudja jól használni.

Ettől szerencsére egyáltalán nem rogyott meg a csapat, sőt; előbb Lukaku szerezte meg újfent a vezetést egy szép lefordulást követően, majd a Martinez által kiharcolt büntetőt értékesítette. A félidő 3-1-es Inter vezetést hozott, a szünetet követően pedig egyáltalán nem úgy tűnt, hogy kedvenceink lassítani akarnának a tempón. Számos helyzetet követően végül Barellával szabálytalankodtak a tizenhatoson belül; ezúttal Martinez végezte el a tizit, 4-1 ide.

Játékosaink innentől kezdve már csak le akarták tudni az egészet; sajnos a hazai csapat ebben abszolút nem volt partner. A Sassuolo rövid időn belül kétszer is betalált a hangosan horkoló védőinktől minimálisan sem zavartatva, így az egyébként teljesen indokolatlan öt perces hosszabbítást már a kapunkhoz odaszegezve bekkeltük ki.

Öt mérkőzés óta nem vertük meg a zöld-feketéket, mindenki abban bízott tehát, hogy végre megtörik a jég. Jézuska el is hozta a három pontot a fa alá, amely hiánytalanul meg is maradt, de azért egy jeti valahogy bejutott a lakásba és jól odakulázott egyet mellé. Nagyjából így érezhetjük most magunkat - pont, mint annak idején a Spurs elleni 4-3 alkalmával (a hasonlatot is az akkori értékelőből vettem).

73528643_2796527993730655_6348060632419401728_n.jpg

Pontozás:

Handanovic - egyik bekapott gólt sem varrnám a nyakába, de azért ez most nem mutatott jól. 5

Skriniar - az első félidőben úgy tűnt, hogy újra magára talált, de a második játékrészre nagyon leeresztett. 5

de Vrij - teljesen érthetetlen számomra, hogy a nemzeti csapatban miért a világtalan de Ligtet erőltetik helyette. A legjobb védőnk idén, a gólpassza is szép volt. 6

Bastoni - ő is a három gólt kapó védelmünk tagja volt, de ennek ellenére is úgy érzem, hogy már ilyen fiatalon is sokkal többet ér számunkra, mint Béka Bandi. 5

Candreva - rengeteget melózott; inkább a védekezésből vette ki a részét, de azért volt egy jó beadása is Biraghinak. Fontos tagja ő az idei csapatunknak. 6

Gagliardini - nem lehetett rá panaszunk, jól oldotta meg a feladatát, ráadásul szép kiugratásokra is futotta tőle. Indokolt lehetne a játéka a Dortmund ellen, csak sajnos tudjuk már, hogy egy jó meccs után nála hogyan folytatódik a sor. 6

Brozovic - összességében remekül játszott, igaz, a végén megint volt egy eladott labdája. Felírhat a kanadaira egy asszisztot a neve mellé. 6,5

Barella - szürkébb volt a megszokottnál, csak a második félidőben kezdett éledezni. 5,5

Biraghi - a rosszul sikerült első játékrészt követően magára talált és a mezőny egyik legjobbja volt. 6

Lukaku - még mindig csak október van, de már öt gólnál jár a bajnokságban. Fél hattól röhögve nézheti, ahogyan a Liverpool feltörli az Old Trafford gyepét korábbi csapatával. 7

Martinez - vele nagyon nem voltunk kibékülve a szezon kezdeti mérkőzésein, de amit az utóbbi három találkozón mutat, az egészen bámulatos. Számomra kétségtelenül ő volt ma a legjobb. 8

A cserék közül Politano most nem tudta hozni a tőle megszokott lendületet a támadó harmadba, Vecino alig volt pályán, Lazaro pedig szégyellheti magát, mert egy nagy nulla eddig.

Conte - hosszú idő után az ő irányításával végre legyűrtük a Sassuolót és ez mindenképp pozitív. Az utolsó negyedóra-húsz perc azért jelezte, hogy még nem sikerült teljesen átvennie a csapatnak az ő maximalizmusát. 6,5 

images_1.jpg

Kellemes vasárnap délutánt kívánok mindenkinek a Nerazzurri Blog nevében is. Forza Inter!

komment
süti beállítások módosítása