Nerazzurri

Az ősz derbije

2017. október 21. 18:42 - bimre_

nyito.jpg

Gondolkodtam egy darabig, hogy ezt a címet adjam-e, elvégre még mindig észszerűbb szerénynek maradni, de aztán ránéztem a tabellára, és úgy döntöttem, hogy a bajnokság kezdetétől a mai napig számítva igenis jogos a címadás. Ugyanakkor azért azt is mondjuk ki, hogy hiába ez az ősz derbije, az esélyek nem annyira kiegyenlítettek - legalábbis előzetese -, mint a megnevezés indokolná. De borítottunk már esélyeket idegenben ebben a szezonban.

A futballtudatom kialakulása óta (1998) egyetlen egyszer sem láttam olyat, amit most már igencsak átélnek: hogy az Inter bajnoki meccset nyer Nápolyban. Ez ugyanis utoljára majdnem napra pontosan 20 éve, 1997. október 18-án történt meg utoljára, mégpedig Galante találatával, valamint Turrini öngóljával 2-0-ra győztünk. De hogy valami pozitívat is mondjak a San Paoloról, nyilván sokunk emlékszik a tavaly januári Coppa Italia meccsre, amit Jovetic és Ljajic góljaival szintén 2-0-ra húztunk be.

Ma este sem mi leszünk az esélyesek, a Napoli ugyanis jelenleg a legjobb csapat Itáliában. Egyelőre nincs ellenszer a játékukra, ami valahol érthető, hiszen mindenben baromi erősek. Ha épp azt kívánja az ellenfél játéka (és általában azt), akkor beszorítják a kapujuk elé és addig fokozzák a nyomást, amíg az góllá nem érik, de ha épp olyanjuk van, akkor a szerzett labdát pár érintésből, villámgyorsan az ellenfél kapuja elé juttatják. A statisztikáik egészen döbbenetesek, csak a két leglényegesebbek: az előző idény végét is beleszámolva zsinórban 13 meccset nyertek a Serie A-ban, zsinórban 11 meccsen legalább 3 gólt szereztek (az idei 7-ből eddig kétszer, a Benevento és a Lazio ellen volt több, mint 3). Olyannak tűnnek, mint egy felidegesített Bruce Banner: megállíthatatlannak.

Ugyanakkor, aki szereti a keretes szerkezeteket (mint például én), annak vagy jó hírem és egy rossz emlékidézésem. Na, vajon ki ellen kezdték a fent említett 13-as győzelmi szériájukat? Igen, ellenünk, azon rettenetes emlékű milánói 0-1-en, amikor az eredmény bőven nem tükrözte a játék képét, annyira esélytelenül vergődtünk, mint egy kiesőjelölt.

 spalicardi.jpg

A ma esti fellépés Spalletti számára is egy óriási teszt lesz. Lemérheti egyrészt, hogy egy meccsen mit tudnunk és mekkora távolságra vagyunk egy európai szinten is komolyan vehető csapat ellen. Illetve személy szerint az ő elképzelésinek a tesztje lesz, hiszen neki kell most tűpontosan összerakni mind a csapatjátékot, mint az összetételt, hogy egyáltalán legyen valós esélyünk egy vállalható eredményre.

Nagyon fontos lesz, hogy megtalálja az egyensúlyt a letámadás és visszahúzódás között, hogy mind a 90 percet végigbírja a csapat. Nagyon precízen kell meghúznia a leshatárt, hogy ne legyen túl mélyen (=ne szorítsuk be magunkat), de minél kisebb legyen a távolság a csapatrészek között, illetve ne kerüljünk túl messze se a kaputól.

A személyi kérdésekből is akad bőven. Egyelőre úgy néz ki, hogy Nagatomo fog kezdeni balon, nem pedig Dalbert. A brazilról egyelőre azért olyan rettenetesen sokat nem tudunk, de mérsékelten sem jó jel, ha hosszútávon nem fogja tudni kiszorítani a japót. Joao Cancelo már beállt múlt héten, de nem túl valószínű, hogy épp ma húzná meg a váratlant D'Ambrosio padra pakolásával Spalletti - bár Insigne játéka nagyon erősen kérdéses, ez meg nekünk igencsak jó hír.

Nálunk Joao Mario bekerült a keretbe, kérdés, hogy hány százalékos a múltheti betegsége utána. Főleg azért kérdés, mert 4 jelentkező van ugye a 3 helyre a középpályán, ráadásul szinte minden opció indokolható lenne. A múlt hetei összeállítás mellett szól a korrekt első félidő, valamint az, hogy a két beállónak komoly feladat lesz a fizikai párharcok kikényszerítése és megnyerése, erre pedig inkább alkalmasabb Vecino és Gagliardini, mint Borja valamelyikkel párban. Ugyanakkor Borja mélységi játéka szükség lehet, hiszen a sebesség kell, hogy ma a legnagyobb fegyverünk legyen, ahhoz meg kellenek a hosszú, pontos indítások. De ott van Joao Mario is, aki eddig inkább csereként villogott, most viszont pont kiváló a matchup neki, hiszen lesz szabad területe előtt, sokkal jobban érvényesülhet a játéka, hiszen ha már nem lő, legalább lesz lehetősége a védelem mögé betenni a labdákat.

Azt is el kell fogadni viszont, hogy ha Spalletti minden fenti kérdésre a helyes választ is adja, a Napoli ellen idegenben akkor is lesznek olyan periódusok, amikor fölénk nőnek, mert egyszerűen jobbak. Viszont ha ezeket a periódusokat átvészeljük, lesz esélyünk a győzelemre. Egyszer úgyis megtörik az átkunk.

Probabili formazioni:

probabili_napoliinter.jpg

Napoli-Internazionale, 20.45, TV: Digisport 1

komment
süti beállítások módosítása