Nerazzurri

"A szedett-vedett, Strama-féle Internek is ugyanúgy szurkoltam" – interjú Perl Zoltán magyar válogatott kosárlabdázóval

2016. szeptember 08. 11:43 - csabinter

perlkicsi.jpgBizonyára kevesen tudják, hogy a magyar kosárlabdázás egyik legnagyobb tehetsége, a 21 esztendős Perl Zoltán fanatikus híve a csapatnak. A szombathelyi Falcóból tavaly nyáron a szicíliai Orlandina Basketbe igazolt 196 centis hátvéd edzőtáborba indulás előtt adott interjút a Nerazzurri Blognak: a beszélgetés során érintettük a triplázó csapatot, az idei átigazolásokat és még azt is megtudtuk, hogyan tett szert átmenetileg egy Tommaso Rocchi-mezre.

Hogyhogy Inter?

Mint nagyon sok kis srác, én is a Fifával kezdtem 6-7 évesen, de nem nagyon ismertem a csapatokat. Aztán megláttam a kék-fekete színeket és rögtön beleszerettem. Természetesen akkor még annyira nem követtem a csapatot, az első igazi emlékem a mancinis korszakra datálódik, nagyjából a 2005 környékére. Adriano megmozdulásai máig előttem vannak. Onnantól figyeltem a meccseket, azóta pedig napi szinten igyekszem követni az Intert a mérkőzésekkel, a hírekkel, az átigazolásokkal, a nyilatkozatokkal egyetemben. Mondhatni, fanatikus lettem. A Nerazzurri Blogra még a népsportos időkben úgy három éve találtam rá, azóta minden posztot olvasok, néha a kommentekbe is belenézek. Igazán színvonalasnak tartom egyébként, gratulálok hozzá!

Köszönjük szépen! Van kedvenc Intered?

Nekem is, mint sok interistának, a triplázó csapat a legkedvesebb. Sajnos utána rossz időszak következett, de én annak a szedett-vetett, Stramaccioni-féle csapatnak is ugyanúgy szurkoltam.

Miért siklott félre a csapat a triplete után?

Szerintem az azt követő átigazolásokra vezethető vissza a probléma. Sorozatosan gyenge képességű játékosokat vettünk: akadt olyan, akire sokat költöttünk, aztán láthattuk, miket művelt (Ranocchiára gondolok). Edzők terén is nagy volt a fejetlenség, bár ez mindig is jellemezte a klubot. Nem éreztem a szakmai hozzáértést, ami szükséges egy Interhez; Gasperinikkel bohóckodtunk, az utánpótlásban remek munkát végzett, felnőtt szinten viszont kevésnek bizonyuló Strama alatt még a játékoskeretet is lebutították.

Tudom, hogy nehéz kérdés, nálunk hozzáértőbbek sem nagyon tudtak rá választ adni, de hogy lehetett volna ezt elkerülni?

Talán fiatal, tehetséges és jó korban lévő embereket kellett volna venni, mert nem volt meg az átmenet, és nem sikerült az „öregeket” tehermentesíteni. Persze lehet, hogy próbálták, csak nem sikerült.

A játékosok közül kik a kedvenceid?

Adrianón kívül ketten nőttek igazán a szívemhez: az egyik Diego Milito, aki egy fantasztikus csatár volt. Ugyan nem tudom szakmai szemmel nézni, mert nem kaptam ilyen jellegű képzést, de azt láttam, hogy tökéletes játékintelligenciával rendelkezett, valamint technikailag is kitűnően képzett. Fizikálisan mondjuk nem lehetett összehasonlítani a csúcson lévő Adrianóval vagy Ronaldóval, de öröm volt nézni a játékát. A másik kedvencemmel aligha okozok földindulást: Javier Zanetti az, de hát őt még a riválisok is elismerik. Szomorú, de a jelenlegi keretből nem tudok senkit sem kiemelni, mert a maiak a régi példaképek cipőfűzőjét se köthetik be. Ehhez legközelebb talán Miranda áll.

Hogy állsz a relikviákkal?

Amikor még Szombathelyen játszottam, egy közös ismerősünk kapott egy Tommaso Rocchi-mezt személyesen tőle, én csak egy fotó erejéig vehettem fel. Nekem a tavalyi hazai mez van meg, illetve a 2010/2011-es vendég. Plusz Handanovictól van egy névre szóló aláírásom, amit egy szlovén excsapattársam szerzett. Egyszer egy milánói szórakozóhelyen találkoztam Guarínnal még közvetlenül az eligazolása előtt, de a haverjai nem engedték, hogy fotót készítsek vele (nevet).

perlrocchi.jpg

Jártál már Inter-meccsen?

Sajnos ez még kimaradt az életemből. Az edzések és a meccsek miatt nehezen tudom összehozni. Viszont két évvel ezelőtt megvolt a jegyem is a Derby d’Italiára, de pont akkor intéződött az Olaszországba igazolásom, így Milánó helyett Szicíliába kellett repülnöm.

Gondolom, ha Palermóban játszik majd a csapat, megpróbálsz ott lenni.

Igen, sajnos a legutóbbi idényben pont ütközött a meccsünkkel, de ha idén úgy alakul, azonnal indulok.

Mit szóltál az idei mercatóhoz?

A nyarat ugye még Mancinivel kezdtük, szerintem Candrevát neki hozták. Pár évvel ezelőtt jobban örültem volna neki, de most is jó igazolás lesz. Ansaldi kapcsán nem sok Genoa-meccset láttam, de nézegettem a statisztikáit - hát mit mondjak, elkél az erősítés szélső védő posztra. Joao Mario magas vételára nem zavar, egyrészt mert nem én fizettem, másrészt manapság annyira elszálltak az árak, hogy aki képes egyenesen labdába rúgni, már 10 millió euróba kerül. Az Európa-bajnokság alatt olvastam a pletykákat, hogy szemezgetünk vele, ezért próbáltam a portugál meccseken külön rá figyelni, de igazából semmi extrát nem láttam tőle. A mostani csapatban a középpályára tenném, ahonnan nagyon hiányzik egy jól passzoló, összjátékban erős ember, úgyhogy szerintem ő hasznos lesz. Gabriel Barbosáról nem sokat tudok, videókat nézegettem róla. A hozzá hasonló fiatal csillagoknak nehéz dolguk van a Serie A-ban, de remélem, rám cáfol. A másik brazil csodatininek, Gabriel Jesusnak jobban örültem volna.

Ha jól sejtem, a Mancini-Frank de Boer csere időzítése neked sem tetszett.

Nem, abszolút nem. Bár azok közé tartoztam, akik nem küldték volna el Mancinit a szezon végén, mert ezzel a kerettel reálisnak éreztem a 4. helyet, ugyanis szerintem a Napoli és a Roma is erősebb az Internél. Persze a mutatott játék engem sem nyűgözött le. Pár meccstől eltekintve nem éreztem a nagycsapat mentalitást, hogy bedaráljuk az ellenfelet. Aztán mikor jöttek a hírek, hogy hisztizik és megromlott a viszonya a vezetőséggel, nagyjából az amerikai túra alatt, azonnal lépni kellett volna, nem várni még pár hetet. Ez az időszak nagyon hiányzik a felkészülésből. Ugyan kevés Ajax-meccset láttam, de annak örülök, hogy De Boer lett az utódja. Szerintem jót tesz a csapatnak, hogy nem Olaszországon belülről hoztak edzőt, hanem egy külföldi, európai stílusú trénert választottak.

14269494_1174296439295474_2052276231_n.jpg

Mi a helyzet az öltözőben fociügyileg? A csapattársak közül van kivel megdumálni a dolgokat?

Vannak páran, akik követik a focit, akad köztük interes és juvés is, persze kevésbé fanatikusak, mint én. Azt tudják, hogy ha Inter-meccs van, akkor ne nagyon zavarjanak. Utána azért megvitatjuk a történteket.

A kisvárosban, ahol élsz, a Palermo a legnépszerűbb klub?

Igen, ők is népszerűek, illetve sajnos a Juventus is, amivel sajna nem tudunk mit kezdeni.

A két Palermo-játékossal, Balogh Norberttel és Sallai Rolanddal találkoztál már?

Még nem jött össze, de egy meccsükön kint voltam, amikor még csak Balogh játszott ott, a Torino elleni bajnokin, amin 3-1-re a vendégek győztek. Norbival néhányszor azért beszéltünk Facebookon.

Vannak magyarok Capo d’Orlandóban?

Kevesen, de vannak. Nagyon kicsi a város, kb. 10 ezer lakosú. Egyszer találkoztam egy magyar asszonnyal.

Ilyen fiatalon hogy bírod a légióséletet?

Rosszabbra számítottam. 20 évesen kerültem ki egy igen szép, hangulatos helyre, ahol van tengerpart, jó az idő is, ami sokat számít. Ráadásul a barátnőm is velem él, szóval jól érezzük magunkat.

14269611_1174296435962141_1508886302_n.jpg

Mesélj egy kicsit a csapatodról. Ha jól tudom, nagyjából alapembernek számítasz és nagy sikernek tekintették a bent maradást.

Igen, a helyiek nagyon boldogok voltak, hogy bent maradtunk. A miénk a bajnokság legkisebb költségvetésű klubja. Tudok számot is mondani: 3 millió euróból gazdálkodnak a vezetőink, amiből ugye Icardi éves fizetése sem jönne ki…(nevet). Az túlzás, hogy alapembernek számítok, de elég sokat játszottam (24 mérkőzésből 22-őn kezdett, átlagban 25.4 percet töltött a pályán, 7.21 pontot szerzett – a szerk.), összességében sikeresnek ítélem az első idényemet itt.

Még egy évre szól a szerződésed, mi lesz utána? NBA esetleg szóba jöhet?

Jövőre biztosan maradok, utána meglátjuk. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy idővel szeretnék feljebb lépni, például egy északi olasz klubba, amely esélyes mondjuk a nyolc közé jutásra. Az NBA Hanga Ádámon kívül jelenleg egy magyar játékosnak sem realitás.

Hová várod az Intert a szezon végén?

Sajnos az nem kérdés, hogy a Juventust várom az első helyre. Az optimistább énem azt mondja, harmadikok leszünk, a reális a negyediket tippeli. Remélem, komolyan vesszük az Európa-ligát, mert már rég fordult elő, hogy nemzetközi porondon szurkolhattunk a fiúknak. Legutóbb, a Wolfsburg elleni kiesés nagyon felhúzott Mancini eltaktikázásai miatt. Jó lenne legalább a négy közé eljutni, ehhez viszont az kell, hogy a jelenlegi rossz állapotú védelmet januárban rendbe hozzák valahogy. A szélsővédő-állománnyal nem vagyok elégedett, D’Ambrosiót nem tartom kezdőszintű játékosnak, mert a mai futballban ahhoz, hogy nyomást tudj gyakorolni az ellenfélre, elengedhetetlenek az olyan szélsőhátvédek, akik támadásban hasznosak vagy legalább rendesen passzolni tudnak – Nagatomóékban egyik sincs meg.

komment
Címkék: interjú perl
süti beállítások módosítása