Eltelt a 2016-os nyár is, így újabb Mercatot hagytunk a hátunk mögött, mi pedig mi mást is tehetnénk, mint hogy (nem túl röviden) értékeljük a történteket. Elöljáróban annyit: nem teljes azért az egyetértés.
Eltelt a 2016-os nyár is, így újabb Mercatot hagytunk a hátunk mögött, mi pedig mi mást is tehetnénk, mint hogy (nem túl röviden) értékeljük a történteket. Elöljáróban annyit: nem teljes azért az egyetértés.
Emlékeztek még a 2006-2007-es szezonra? Ez volt az az idény, amikor a csalók a helyükre kerültek, az Inter 17 év után lett ismét bajnok, Filkor Attila személyében magyar játékos is magára húzhatta a kék-fekete mezt tétmeccsen (aki egyébként nem hajlandó nekünk nyilatkozni a milánói élményeiről) és igen, ekkor Ibrahimovic, Adriano, Crespo, Cruz, Recoba és Chotus alkotta a csatársort. Nem sokon múlott, hogy egy bizonyos Luiz Nazario da Lima Ronaldo nevű fickó is csatlakozzon ehhez a kivételes névsorhoz...
Az kétségtelen, hogy nem esik jól az embernek ez a szezonkezdet. Én mondjuk szerencsés helyzetbe kerültem, részben magam miatt, részben egyéb elfoglaltságok miatt. Magam miatt azért, mert egyetlen felkészülési meccset sem láttam, csak itt-ott néhány percet elkaptam, hogy lássam, hogyan mutat - teszem azt - tévén keresztül az új mez. Ezt teljes tudatossággal tettem: a nyári haknizások alkalmával langyos, az idénybeli kezdőhöz képest jóval gyengébben kiálló csapatok elvannak a pályán, mert muszáj (amerikaiak, ázsiaiak csengetnek rendesen a pöcsvakarásért is), ráadásul az esetek döntő többségében a játékból is csak fals következtetéseket lehet levonni az előttünk álló szezonra, úgyhogy én ebből köszönettel évek óta nem kérek. Egyéb program miatt pedig lemaradtam szerencsére az első fordulóról, így kifejezetten kellemetlen nyári élmény nélkül, egy last minute strandolásról hazaesve sztrímeltem az első hazait. Az eredmény ugyan kiábrándító, főleg amiatt, mert ez a Palermo bizony bűnszar, de a játékban már fel lehetett fedezni pozitívumokat bőséggel.
A hétközi izgalmak után azonnal kanyarodunk is vissza a fő hadszíntérre, ugyanis a Palermo két magyarral a soraiban érkezik a Meazzába. Bár még csak a második fordulónál járunk, a múlt heti perecelés kövekteztében máris égető szükség van a három pontra...
A 120. 'holnapra megegyeznek' 'a héten minden eldől', vagy 'már csak a klubbal kell megegyezni' szalagcímek után, amikor a tököd tele van az egésszel, végre megtörtént a bejelentés. Az Inter hivatalos Twitter oldalán közölte, hogy Joao Mario és Gabigol is megérkezett Milánóba.
Új idény, új edző, új remények és reményeink szerint új arc(ok) is! A motivációnk a régi (sőt!), az időnk és energiánk viszont folyton változik - öregszünk és zajlik az élet, na. Éppen ezért, illetve közös kis szerelmünk, a blog további minőségi munkájának érdekében keresünk valakit (vagy valakiket), akik érez magában kellő erőt, kreativitást és kalandvágyat, hogy kis szerzőcsapatunkhoz csatlakozzon. Részletek tovább után.
Lassan olyan ez már, mint a magyar válogatottnak szurkolni. Jön egy új impulzus, általában egy frissen kinevezett edző személyében, de változás nem történik. Miért is változna bármi? Egyrészt két hete van itt De Boer, másrészt a játékosaink még mindig csak oldalra és hátra tudnak passzolni.
Már javában zajlik a Serie A. Új edzőjével a csapat múlt héten először ért el értékelhető eredményt a felkészülés során, igaz, nem túl veretes együttes ellen. Az ütközet során a szurkolók először győződhettek meg az új csodafegyver leigazolásának létjogosultságáról. A Candreva nevű olasz válogatott szélső egész csapatok elpusztítására képes (mi is jól tudjuk ezt). De Boer mester, játékosaival karöltve Verona felé vették az irányt. A fejében vannak a tervek, melyek megmenthetik az Internazionale népét, s így újra felvirradhat köreinkben a mosolygás napja...
Megkésve bár, de törve nem, itt az ideje, hogy mi is reagáljuk az elmúlt napok eseményeire. Egyelőre csak röviden, aztán ha felocsúdtunk (vagyis nem leszünk lusták írni), akár bővebben is.
Mártha Bencét, alias Benitót aligha kell itt bemutatni, hiszen az Origo újságírója, a Bianconeri blog alapembere és a Digisport olaszfoci-szakértője rendszeresen feltűnik a médiában, néha még blogunk kommentjei között is, ha nem moderáljuk ki. Leültünk az angoltanárból lett sportújságíróval és egy terjedelmes beszélgetést kerekítettünk, érintve az Inter jelenét és közelmúltját, a Juventust, kis Serie A-nosztalgiát, a hazai újságírás mai helyzetét és még egy Facebookozó nagymamát is.