Mártha Bencét, alias Benitót aligha kell itt bemutatni, hiszen az Origo újságírója, a Bianconeri blog alapembere és a Digisport olaszfoci-szakértője rendszeresen feltűnik a médiában, néha még blogunk kommentjei között is, ha nem moderáljuk ki. Leültünk az angoltanárból lett sportújságíróval és egy terjedelmes beszélgetést kerekítettünk, érintve az Inter jelenét és közelmúltját, a Juventust, kis Serie A-nosztalgiát, a hazai újságírás mai helyzetét és még egy Facebookozó nagymamát is.

Ki tudod már mondani, hogy Inter vagy még mindig az Izé jön ki a szádon? Hogy Bobo kollégám kérdésével indítsak.

Természetesen ez csak poén, adásban is kimondom. Nem titok, hogy finoman fogalmazva sem kedvelem az Intert, bár a mostani csapatot nem esik jól gyűlölni, mert annyira rossz. Majd ha erősebbek lesztek. (nevet) A legszebb bókot egyszer egy Inter-fórumon kaptam. Azt írta valaki, hogy „nem is gondolta, hogy ekkora büdös nagy paraszt vagyok”, de amikor a stúdióban beszélek, nem lehet megmondani, melyik csapathoz húz a szívem. Ennél szebb bók nem kell, pedig már előfordult, hogy élő felvételen azt mondtam a Juvéra, hogy „mi”. (nevet).

Hol romlott el az Inter a 2010-es triplete után?

Értelemszerűen juvés példát fogok hozni. Nem olyan gyakran fordul elő, de amikor a csapat nyer valami komolyabb trófeát, vagy a közelébe kerül, utána gondolkodás nélkül átalakítja a keretet, szem előtt tartva, hogy a játékosok egy része jóllakott lett. Az Internél ennek konkrét jelei voltak, pl. Sneijder, aki toronymagasan a világ legjobb játékosa volt akkor, 2011-ben egy egyeneset nem rúgott a labdába, plusz rosszkor elkezdtek öregedni is a játékosok, ami Eto’o-n vagy Militón látszott leginkább. Az Inter triplázása egyébként remek példája a rotáció túllihegésének – ez a csapat 12 főből állt: lényegében Thiago Motta és Sztankovics cserélgette egymást. Nyilvánvalóan egy ilyen csapathoz egy ilyen év után edzőt választani teljes vakrepülés. Nem is tudom, kit kellett volna odavinni. Talán szépen el kellett volna adogatni a főbb embereket sok pénzért és újra építkezni. Abban a társaságban ennyi volt benne, no meg a Mourinho-magic, amit azóta se láttunk. Hány, úgymond magas szinten közepesnek számító játékosból csinált kvázi világsztárt; Diego Milito például szerintem nem hagyott ki helyzetet 2010-ben. Amúgy ebben az évben fordult elő életemben először és valószínűleg utoljára, hogy az Internek drukkoltam. A Barcelona elleni elődöntőn annyira pofátlan volt a Motta-féle kiállítás, meg egyáltalán az a két meccs az állandó katalán-rinyálással, és hogy a visszavágó lefújása után ráengedték az öntözőrendszert az ünneplő Mourinhóra és Muntarira, Victor Valdes akciójáról nem is beszélve, hogy ezen gusztustalanságok miatt az Internek szurkoltam.

Köztudottan nem vagy Roberto Mancini rajongója, egy szerencsevadász kóklernek tartod. Ki lenne akkor ehhez a – papíron jóval többre képes – kerethez a megfelelő edző?

Simeonét elhozni mondjuk lenne értelme.

Igen, mi is róla álmodozunk.

Vagy valami Inter-legendát odaültetni, de olyan meg nem nagyon van, aki rendet tudna rakni.

Nem mintha Allegri Juventus-legenda lenne.

Nem, de ott Conte vágott rendet. Mostanában divat lett köpködni őt, pedig nem szabadna elfelejteni, amit a klubért tett a két hetedik hely után. Ez is azt mutatja, mekkora szerepe van az edzőnek egy klub életében, hiszen az a Juventus ugyanaz volt, mint egy évvel korábban, csak nem hetedik lett, hanem bajnok. Visszatérve az Interre, az elmúlt idényben úgy láttam, hogy szerkezetileg volt elrontva a csapat. A mercato se sikerült valami jól, például Kondogbiát az év igazolásának vártam. Hogy most azért nem alakult így, mert nem tudja azt, amit gondoltunk róla, vagy működésbe lépett a játékostemető, netán Mancini rosszul használja, arra nem tudok mit mondani. Előző klubjaiban remekül teljesített, pont azt játszotta, ami hiányzott az Interből.

Nem kérdezem meg, ki lesz az előttünk álló idény bajnoka, mert a keretek minősége és az elfogultságod egyértelmű választ sejtet, de…

Nincs ilyen. Nagyon hosszú a bajnokság. Nézd meg az elmúlt szezon elejét, amikor a Marchisio nélküli Juvét boldog-boldogtalan picsán rúgta. A legfrissebb infók szerint decemberig biztosan nem lesz bevethető. Ezt pedig sokkal nagyobb bajnak érzem, mint mondjuk Pogba esetleges távozását. A bajnokság most szerintem kevésbé lesz fókuszban, inkább a BL-re mennek rá. Látszik az igazolásokon is, még ha baromságnak is tűnik némelyik vétel.

90 millió Higuaínért…

Ezt élő ember nem tudja megmagyarázni. Nagyon kivagyok ezen. Nem is azért, mert 29 éves. Nem akkora ász a csávó, egy Palaciót többre tartok.

Van olyan játékos, akit a mai Interből szívesen látnál a Juve kezdőjében?

Nincs. Handanovicot mondjuk nagyon szeretem, egészen kiváló kapus. Az elmúlt 10 év top 3-as kapusa a ligának. Bírom Murillót és csípem Nagatomót is…(nevet). Nagyon erősen kell gondolkodnom.

Perisic esetleg? Bár neki meg nincs posztja a 3-5-2-ben.

Abban egyáltalán nincs. Talán még Brozovic. Ő nyújtotta a legjobb teljesítményt az elmúlt szezonban, jó igazolás volt. Joveticset is bírom még, aki ugyan üveglábú és nehéz rá támadójátékot építeni, de a csatárok mögé parádés választás.

Egy név nem hangzott még el, a másik nagy idézőjeles kedvenced. Megkerülhetetlenként érkezik a kérdés: mikor pukkan ki az Icardi-lufi?

(Nem éppen Csokonai-eclogákból záporozó igéző szavak hagyják el a száját első reakcióként a csatárról – szerk.). Icardi nálam úgy indult, hogy nem tudtam, hány éves, amikor a Sampdoriában csetlett-botlott. Ezekből az emlékekből táplálkoztam, nem tűnt valami komoly játékosnak. Ha marad Genovában, szerintem tartja az 5-6 gólos szezonátlagot. Semmilyen kiemelkedő képessége nincsen: nem gyors, nem cselez jól, nincs jelentős fejjátéka, nem pattan be a labda a hasáról. Mindegyikből hoz egy erős átlagot, ami kiad egy jó játékost.

Reméltem, hogy a calciopoli nem kerül szóba, de a szerzőpajtásaimmal megbeszéltük, hogy küldenek neked kérdéseket és a PaulPierce34 kollégától érkező pont ezzel kapcsolatos: az origós írás (Az évtized csalása tette tönkre a Juventus c. cikkre gondolok) és a trollfocis kommentek után az volt az érzésem, hogy már-már személyes küldetésnek érzed, hogy megdöntsd a honi fociszurkolókban a Juventus és a bunda szavak összefonódását. Nem gondolod ezt teljesen feleslegesnek vagy inkább lehetetlen küldetésnek?

Nagyon szép a kérdés. Szent küldetésemnek tartom. Egyből javítanék is. Valamelyik újságíró leírta, hogy bundabotrány…Nem vádoltak senkit bundázással. Nyilván ha az Interrel történne hasonló – nem csak annyi, hogy kivágják a másodosztályba – ti is iszonyúan ki lennétek borulva miatta, főleg akkor, amikor a csapatotok a világ egyik legjobbja éppen. Tíz évvel később is feldühít ez. Elkezdtünk akkor Dino Vercottival kutakodni, utána olvasgatni magyar ember számára szinte elérhetetlen forrásokból, olaszul. Az pl. milyen per, hogy a vádlott nem szólalhat meg egy tárgyaláson?! Konkrétan ez történt. Meg a Tronchetti Proverás-szál, hogy kit mivel jutalmaztak…

Erről reggelig elbeszélgethetnénk és soha nem fogunk egyetérteni.

Nem. Az a cikk úgy 12 000 karakterrel kevesebb, mint amennyinek lennie kellene, sok minden kimaradt belőle. De nincs benne olyan pont, amivel vitatkozni lehet, azok tárgyalási jegyzőkönyvek.

Hagyjuk a calciopolit, elég volt ennyi.

Azt szerintem egy Inter-szurkoló se gondolja, hogy a csapata ártatlan lett volna.

Talán nem. Erre viszont azt szoktam mondani, hogy akkor hol vannak az esetleges „csalás” látható eredményei? A 4-5. helyek azok?

Nem, ezek a dolgok balance-ban voltak, mentek folyamatosan. A Milannak például embere volt erre.

Nyertek is bajnokságot a kérdéses időszakban.

Erre Moggi azt válaszolta, hogy nem ő igazolta le Vampetát meg Hakan Sükürt. Milyen előnye volt a Juvénak? Lehet jönni a Iuliano-Ronaldo ütközéssel, oké, arra 11-est kellett volna adni, bár akkor még élt a szabály, hogy az feltartás, és közvetett szabadrúgás jár érte. Húsz perc volt abból a meccsből, 1-0-ra vezetett a Juve, sose tudjuk meg, mi lett volna a vége és mégis micsoda hisztit vágtak ki utána.

Folytassuk egy másik kifejtős kérdéssel inkább, mert a szerzőtársaim egyéb kérdéseire már itt-ott választ adtál. A podcastünkben többek között arról is beszélgettünk, hogy a Juve jelen pillanatban olyan helyzetben van, mint a saját bajnokságában a PSG vagy Bayern. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy sem a német, sem a francia bajnokságban nincs olyan történelemmel és közelmúlttal rendelkező ellenfél, amely világszinten annyi szurkolót vonzana, hogy pénzügyileg akár csak megközelítse a két nagyot. A calcióban a Juve mellett a két milánóiban rejlik olyan gazdasági potenciál az amerikai és főleg az ázsiai piacot illetően, amivel akár középtávon utolérje a Juvét. Az Internél el is indult ez a folyamat, amennyiben igaza van Thohirnak, hogy két év alatt mindenféle eredmény nélkül sikerült cirka 40 millióval növelni a bevételeket. Ilyen szempontból a Napoli és a Roma hátrányos helyzetben, ők inkább a Dortmund-vonalnak felelnek meg. A kérdésem, hogy ezzel egyetértesz-e vagy másként látod, ergo a Juve közép- és hosszútávon is utolérhetetlennek tűnik? Ez a pompás gondolatsor bimre barátom fejéből pattant ki.

Abszolút egyetértek. Hozzáteszem, hogy Thohir nem azért jött az Interhez, hogy gazdaságilag rendbe tegye. Nincs ilyen. Olvassátok el a Socceronomics, vagy magyarul a Fociológia című könyvet, abban benne van, hogy futballklubot nem lehet gazdaságosan üzemeltetni. Az egy olyan üzletág, ami nem arról szól, hogy profitot termeljen, hanem hogy legalább egyensúlyba hozza a mérleget. Nincs olyan klub, amelyik évről-évre eredményeket ér el és rentábilisan működik. Oké, van, a játékosait túlárazottan értékesítő Benfica vagy a Porto. Igaza van a kollégádnak abban, hogy a két milánóiban van akkora tőke vagy legalább lehetőség, bár szerintem a Milan brandként erősebb még a mai napig. Hiába vannak most kb. történelmi mélyponton, leszámítva persze a '82-es kiesést. A Napoli egy mesterségesen felfújt lufi, ha valaki megelőzheti a Juventust, az a Roma lesz, pláne ha sikerül végre Tottit nyugdíjazni és megtartani Nainggolant, aki a világ három legjobbja között van a posztján.

Mikor és miért szerettél bele az olasz fociba?

Gyerekként mindenki kiválaszt magának egy csapatot, mert mondjuk szép a meze vagy látott egyszer valamit, én elég fiatalként a Juventust választottam. Láttam Heyselt is, emlékszem, mi történt, de arra nem, hogy az Juventus volt. Az olasz embereket mindig is imádtam, bár mindenevő voltam, a magyar labdarúgást is követtem. Szép lassan kezdődött. Szerettem, figyeltem a focit, de még csak néztem és nem láttam. Örültem, hogy bajnok, meg BL-győztes lett a Juve, de az igazán nagy szerelem, az erős kötelék Zidane leigazolásakor alakult ki 1996-ban. No meg a foci iránti fanatizmus is. Veszprémi vagyok, ahol a kézilabda jelent mindent alfától omegáig, de amikor először láttam Zidane-t játszani, akkor teljesen elaléltam. Ahogy hozzáért a labdához…

(Fotó: Facebook)

Mondhatjuk, hogy a Zizou-féle csapat volt a kedvenc Juvéd?

Nincs kedvenc Juvém, kedvenc soraim vannak saját magam összeállításaival: védelem, középpálya, csatársor. A kapuban Buffon áll meglepő módon, a nagy öregek közül beraknám Pessottót, Ferrarát, Iulianót, Zambrottát. Középen Zidane és Nedved kirobbanthatatlan, de hogy a valóságban is fel lehessen küldeni egy ilyen csapatot, kell Davids. Előre Roby Baggiót (utáltam is az Intert, amikor elvitte és nem játszatta), Del Pierót és Trezeguet-t tenném.

Lesz-e ismét annyira befolyásos az olasz liga, mint a nyolcvanas-kilencvenes években volt? Gondolok itt elsősorban a mostani Premier League-hez hasonló elszívó erőre, amikor a legjobb játékosok Itáliába szerződtek.

A '90-es években Lombardia a világ leggazdagabb területe volt, nem véletlenül tartott el két olyan szintű csapatot. Azok az idők nem jönnek vissza szerintem, amikor Udinében is világbajnokok játszottak. De nem is tudom, hogy az mennyire volt jó.

Hát azért én szívesen néztem úgy a vasárnapi összefoglalókat, hogy Seedorfok meg Veronok szaladgáltak egy Sampdoriában Barretók és Silvestrék helyett.

Ennél legyen jobb, ezt én is szeretném, de azt viszont nem, hogy olyan szintű dominancia alakuljon ki. Nem bírom az angolokat se emiatt, ráadásul még tehetségtelenek és ügyetlenek is. A fejlődéshez persze elengedhetetlen, hogy mindenkinek legyen saját stadionja és minimális szinten meg is tudja tölteni. Elég lelombozó látni, hogy a frissen felépített, tényleg szép és európai színvonalú udinei stadion fél házzal, ha működik.

Romantikázzunk kicsit. Nekem a mainál sokkal jobban tetszett a kilencvenes évek futballja. Leginkább a Bundesligából tudok példát hozni a rozoga stadionokkal, a kultikus, rosszarcú figurákkal a bajszos csatároktól a szivarozó edzőkig. Ennek volt egyfajta hangulati bája. Ugyanígy Olaszországban a 60 ezres Delle Alpiban 30 ezer néző előtt játszó Juve sokkal inkább adta ezt az érzést, mint ebben a valóban hipermodern, gyönyörű, de túl steril új arénában.

A Delle Alpi egy rettenet rossz stadion volt, rossz helyre is épült (emlékezz a köd miatt elmaradt meccsekre), annál csak a nápolyi San Paolo szörnyűbb. Aztán átköltözött a csapat az Olimpicóba, amely igazán hangulatos, ám meglehetősen kicsi aréna. Ebből indult ki a Juve, amikor épített egy csak 41 ezres stadiont, amivel utólag kinevettette magát. Akkor is megérte volna legalább egy 50 ezreset felhúzni, ha csupán évi 6-8 meccsen telik meg. De rátérve a romantikázásra, értem, amit mondasz. Abban a korban még férfiak játszották a futballt. Szőrös lába volt mindenkinek és senki nem szólta meg Contét azért, mert úgy néz ki, mint Gusztáv, a rajzfilmfigura.

Kedvenc Serie-A korszakod van? Az ugye nem lehet, amikor az Intert a B-ligába sorolták, mert ilyen soha nem esett meg, haha.

Igen, a ’20-as éveket kedveltem, amikor az Ambrosiana rendszeresen a mezőny alján kullogott. Viccet félretéve, a ’40-es évek vége. Rengeteget olvastam erről az időszakról, csapatokról, bajnokságokról. Csodálatos korszak lehetett a Grande Torinóval az élen. Hamarosan megjelenik majd egy igen jó könyv, amit Hegedűs Henrikkel fordítottunk. A háború alatt elmenekült magyar zsidó edzők külföldi munkavállalásáról szól, tele érdekes és izgalmas történetekkel. Tisztára, mint egy regény. Csíptem én is amúgy a ’90-es éveket, a vébék közül az amerikai a kedvencem. Imádtam az akkori karaktereket, a bolgár válogatottat például, akik a legrondább csávók a világon, de olyan focit játszottak, amit csak imádni lehetett. Mondhatnám még a románokat vagy a Kenneth Andersson-féle svédeket. Csodálatos volt az 1994-es világbajnokság. Az utána következőt viszont már nem annyira kedveltem, nagyjából akkor billent át a futball.

(Fotó: Facebook)

Dolgoztál a legnagyobb magyar híroldalak közül az Indexnél, a Nemzeti Sportnál és most az Origónál. Hol érezted magad a legjobban?

Az Index fantasztikus dolog volt. Angoltanár vagyok alapból, de csináltam sok mindent, voltam többek között sales-es is. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer az írásból fogok megélni, inkább vágyálomként tekintettem rá. Szerencsésen alakultak a dolgok, mert olyan egyszer sem történt, hogy valahová betolt egy cimbora. Az egészet az NST-nek köszönhetem. Amikor az Indexen elindult a Sport Géza, leszóltak, hogy lenne-e kedvem odaigazolni. Naná, hogy volt. Nyilván én is az oldalon lógtam állandóan, épp ezért ihletett pillanatként éltem meg, amikor először beléptem a szerkesztőségbe: balra tőlem Szily ült, a másikon a totalcarosok, szemben meg Tóta W. Még most is ott ülnék, ha nem jön a Népsport.

Ami egyedülálló kezdeményezés volt, és annak köszönhetjük, hogy most beszélgetünk. Miért fulladt ki?

Nincs takargatnivalónk a sztorit illetően. 2010-ben elmentünk egy prezentációval az akkori döntéshozókhoz és látszott, hogy nem nagyon értik, miről van szó, miért jó az nekik, hogy teszem azt, van egy rögbi blogjuk. Viszont nagy mázlink volt egy Vanda nevű marketinges lánnyal, aki egyből tudta, hogy ez a bloggyűjtő oldal mekkora zsír dolog, fogta is a kezünket és vitt minket végig. Neki köszönhettük, hogy a Nemzeti Sport Online nyitóoldalán elég jól látható helyen lett egy Népsport-doboz. Mindenféle támogatást megkaptunk, emlékezhetsz a blogtalálkozókra, azok is milyen jól sikerültek. Később aztán ilyen-olyan okok miatt ez a támogatás csökkent: jött a címlapváltás, a Népsport-krecli lentebb és oldalra került az NSO közepe helyett, plusz az újságírók se nagyon szerettek minket. Szép lassan kirúgták alólunk a sámlikat. A végén úgy halt be az egész, hogy kinyiffant a blogmotor, amivel már nem tudtunk mit kezdeni. A 2012-es Eb-re rendes pénzt szereztünk volna, csak egy fejes rábólintása hiányzott, ám hiába vártuk. Eljöttünk onnan inkább a VS-hez, ami rövid ideig tartott, az utolsó próbálkozás pedig az origós dolog volt, de ott is „motorgondok” akadtak. Sajnálom, mert talán mi is tehettünk volna többet az életben maradásért, sok dologban hibásak vagyunk. Ha végigvisszük folyamatosan, jelentős véleményformáló erő lehetett volna, hiszen rengetegen olvasták, komoly interakció folyt egy-egy poszt alatt, rendes és értelmes vitákkal. Az Inter-blogotokat is azért csíptem, mert egy meccs alatt több száz kommentet generált. Később aztán kinőttük és mindenkinek egyéb más fontosabb dolog következett az életében. Akkor azt mondtuk magunknak, lássuk, ki csinálja azért a blogját, hogy életben legyen és hát a mai napig van még rengeteg olyan blog létezik, amelyik a Népsporton indult és működik. Azért hálásak is vagyunk a Ringier-nek, mert lehetőséget adtak a projektre, személyesen pedig azért, mert megismertünk ott néhány príma figurát. Köztük pl. egy neves Inter-szurkolóval, a remek Somával...Basssza meg, most jut eszembe, hogy Geri is Inter-szurkoló. Na, ezt hagyjuk.

A reblogos szál akkor teljesen el lett varrva? Mivel tudtok odacsábítani egy még publikáló blogot?

Működnek ugyan alattunk blogok (La Liga Loca, Hatosfal, Barca), de nincs semmi már, ami alánk mér. Nem nagyon bíznak abban, hogy életben tartható, amit nem értek, mert mindig lesznek olyanok, akik kiírnák magukból a véleményüket és érdemes is elolvasni őket. És amíg jönnek ilyenek, addig a blognak üzemelnie kellene.

Újságírói pályafutásodat tekintve ennél feljebb már nem nagyon lehet jutni, maximum, ha valahol főnök leszel. Ez a célod?

Főnök nem lennék, mert az olvas és nem ír. Persze majd idősebb koromban talán. Egy érdekes projektért elmennék akár a Vas Népéhez is, szó sincs arról, hogy derogálna. A közeggel van a baj, mert ami a magyar sajtóban most történik, elég kellemetlen.

Miért kap ennyi kritikát a magyar sportsajtó?

Furcsa lesz, amit mondok. Szerintem Magyarországon a sportújságírás igen magas színvonalú az amerikaihoz vagy az angolhoz képest. Rengeteg jó hazai sportújságíró van, ugyanígy a kommentátorok között is tele vagyunk csupa kiváló riporterrel. Pici az ország, mindent érdekek mozgatnak a sporton belül is. Az egyik baja a sajtónak, hogy sokan nem mernek feltenni kérdéseket. Mert vagy nem lehet, vagy pedig félsz attól, hogy egy idő után senki nem fog neked válaszolni, merthogy a múltkor is mit kérdeztél. Kivétel ez alól Egri Viktor, aki véleményem szerint az egyik legjobb magyar sportújságíró. A V-közép című műsora miatt márványba kéne önteni. Hogy miért kap ennyi kritikát a sportsajtó, az a legegyszerűbb dolog a világon: mert a magyar ember annyira frusztrált, hogy az internet is ezt hozza ki belőle. Amikor valakit visz fölfelé egy hullám, mindenki mögé áll, nincs köztes. Nézd meg Király Gabit. Nem tartom kiemelkedő kapusnak és annak ellenére akkora hős lett a mackónadrágjával együtt, hogy két nagyon fontos gólt kaptunk róla az Eb-n.

(Fotó: Facebook)

Néhány hete voltam egy újságírással kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen, ahol egy bulvárlap főszerkesztője azt mondta, hogy már iskolába jár az az ember, aki majd lekapcsolja a villanyt az utolsó napilapos szerkesztőségben. Szerinted meddig marad életképes a nyomtatott sajtó?

Egy korábbi népsportos prezentáció kapcsán 2010-ben azt mondtam, hogy 6-7 év múlva éri el azt a szintet, amikor már nem lesz rentábilis kinyomtatni. Ehhez egyetlen egy dolog kellene, hogy felejtsék el a hirdetők. Nem lett igazam, elvégre már eltelt annyi idő és még él és virul, valamint a hirdetők sem felejtették el. A Nemzeti Sportot írja 45 ember, az online-t meg szerkeszti 15, és sajnos reklámköltségben is ilyenek az arányok. Szerintem ezt a folyamatot mesterségesen tartják életben. Személyes nagy sikerem viszont, hogy apámat leszoktattam a papír alapú újság olvasásáról és már laptopot nyomkod. De a legdurvább a nagymamám, aki pár napja töltötte a 88-at és ő is kommentelget a Facebookon. „Nagyon csúnyán beszélsz, Bencuskám” – írja néha. (nevet)

A blogos stílusodra egyébként is jellemző a trágárkodás. Direkt?

A sportblogolás valójában a szurkolók közti beszélgetésről szól. A sportban pedig a szurkolók nem úgy társalognak egymással, mint egy újságíró, aki – hogy egy extra borzalmas szóhasználattal éljek – „górcső alá veszi az eredményeket”. A szurkolók egymással csúnyán beszélnek, nyomatékot adnak a véleményüknek, én erre így gondolok és nem is tervezek változtatni rajta. Párszor megtaláltak vele a nemzeti sportos időkben is, hogy „szar ne legyen a címlapon” meg vegyük le, mert sok benne a káromkodás. De könyörgöm, ez egy blog. Tanulják már meg az emberek, hogy ez ilyen, szurkolók beszélgetnek.  

Ha már fentebb érintettük a Digisportot, oda hogy kerültél?

A 2010-es királyi tévés vb-közvetítés egyik újdonsága volt, hogy bloggereket ültettek a stúdióba, köztük Henriket és engem. A torna után két hónappal hívott fel Bencsik Robi szerkesztő a Digitől, hogy lenne-e kedvem kipróbálni, mert hallotta, hogy az olasz fociban mozgok, és olvasta a posztjaimat is. Igent mondtam, és rögtön próbafelvétel nélkül, egy élő műsorban találtam magam Csisztu Zsuzsával szemben. Több szempontból óriási egyébként a Digisport szerkesztősége. Vannak az „angolosok”, akik között mindenki titkolja, kinek szurkol, bezzeg az „olaszosok” ölik egymást: van Juve-, meg Milan-szurkoló és egy interes srác is.

Innen is üdvözlöm.

Haláli jó fej amúgy. Ha meglát, mindent tudóan mosolyog, köszön. Akadnak romások is, no meg volt egy fickó, aki amolyan olaszfoci-turistának számított: egyszer egy fapados géppel pár ezer forintért leutazott egy Bari-Leccére. Nagyon szeretek oda bejárni. Korábban ugye szerepeltünk a Sportklubon is, ahol te is megfordultál, hát a kettő között ég és föld a különbség profizmusban, hozzáállásban.

(Fotó: Facebook)

Ennyi, írással eltöltött idő után van még közléskényszered?

Van, persze. Tito barátom nemrég átküldött egy 2003-as blogposztot, ugyanis mi már akkor elkezdtünk blogolni – Népsport néven, Wordpress alapon –, amikor még magyar nyelvű blogmotor se létezett és nem is tudtuk, mi az. Tehát beleraktam úgy 13 évet és még nem unom. Működik ugye a kiváló Bianconeri blogunk és ha éppen úgy alakul, hogy van egy kis időm és nem csinálok semmit, azonnal kilövök egy posztot oda.

Feleséged hogy viseli a futball- és a munkamániádat? Mert bizonyára sokat dolgozol. Leterhel az Origo, a Digisport, a Bianconeri, az EHF-es meló, illetve különféle könyvek fordításai.

Nehezen, de nagyon türelmes az esetek jelentős részében. A házassági fogadalmamban is benne volt, hogy "A folyamatosan gyarapodó 190 pár cipőt elviselem, sőt az újak után sem berzenkedem”, neki pedig, hogy „A szerelmi háromszögünk harmadik tagját, a Juventust mindenek felett megtűröm”. Néha azért még megkérdezi: „Ez fontos mérkőzés?” Erre mindig azt válaszolom, hogy „Juve-meccs”, így hát ilyenkor elengedi. Ám ha leülök mondjuk egy Inter-Roma elé, akkor kapok a fejemre, hogy már „Megint meccs van?!” De panaszkodni nem akarok, mert rettenetesen sokat szív amiatt, hogy ennyit dolgozom.