Ha június, akkor bizonyítványosztás, így megy ez a Nerazzurri blogon is. Elsőként a hátvédeket vesszük górcső alá, kiegészítve a három kapussal, ami, ha úgy vesszük, kellemes feladat, lévén itt több elégedettségre okot adó teljesítményt is megfigyelhettünk, viszont találkozunk pár olyan delikvenssel, akiknek egyszerűen nem jutott elég játékidő idén. A játékosokat toplista-szerűen, elégedettség szempontjából növekvő sorrendben vesszük végig, illetve 1-10-es skálán osztályozzuk.

10. hely: A "futottak még" játékosok (osztályzat: igazából nincs, de megegyezhetünk egy semleges 5/10-ben)

Egészen pontosan három olyan játékost rejt a kispad legbelső oldala, akiket gyakorlatilag felesleges osztályozni, hiszen nem volt elég lehetőségünk megfigyelni őket. Hogy ez jó, vagy rossz dolog, embere válogatja, de azt hiszem, megegyezhetünk benne: annyira nem bánjuk, hogy így alakult.

Padelli képességei és rutinja alapján mindenképpen többre van hivatva, mint 90 perc/szezon. De mit lehet tenni? Szerencsére Handanovic mellett nem nagyon jut senkinek eszébe őt kezdetni bajnokikon (főleg, ha minden fordulónak tétje van) kupameccseken pedig max a gyengének ítélt ellenfelek ellen kaphat lehetőséget. Szerencsétlenségére még a Benevento ellen is kapott két gólt, a negyeddöntőn pedig vissza is került a padra. 

Bernit valószínűleg nem ismernénk meg az utcán, igazi vésztartalék. Viszont saját nevelés státusza miatt van egy sanda gyanúnk, hogy jövőre is marad a keretben. 

Ranocchiának pedig jutott 61 perc a bajnokságban, meg némi kupabohóckodás agyonnyert meccseken. Az egyiken éppenséggel megszerezte karrierje legszebb gólját, amihez gratulálunk. Meg amúgy is, mennyivel szimpatikusabb így az ex-kapitány, mint mikor még stabil kezdő volt, és stabilan buktuk rajta a pontokat. Azért megjegyeznénk, ennyi játék mellett a fizetése igazi luxus. 

9. Dalbert Henrique (3): Némi reménykedéssel vártuk a szezont Dalbert szempontjából is, mondván, ha tavaly nem tudta felvenni a Serie A ritmusát, talán majd idén. A végeredmény sajnos teljes csőd. Bár volt pár meccs (jellemzően rosszul játszó ellenfelek ellen) melyeken megmutatta, hogy igazából tud focizni, az igazság az, hogy amint kompetensebb játékosokkal kerül szembe, valamiért nemcsak a futballtudása, de szellemi képeségei is cserben hagyják. Tavasszal teljesen elfelejtette őt Spalletti, az Empoli ellen is valószínűleg csak valami nagyon sok milliós fogadásból dobta pályára az utolsó percekben. 

8. Sime Vrsaljko (4): Világbajnoki ezüstérmesként érkezett, majd sajnos dicstelenül távozott. A teljesítménye önmagában nem volt kimondottan csapnivaló (a whoscoredon valahogy kijött, hogy ő volt a keret 4. legjobb játékosa, igaz, ott Dalbert a 2.), sőt, két gólpasszal is hozzájárult a BL-t érő helyezéshez. Ezzel együtt viszont semmivel nem éreztük jobbnak mint D'Ambrosiot, márpedig nem a padra szánhatta őt Ausilio. Sérülések is hátráltatták őt a formába lendülésben, és ez végül egy keresztszalagszakadásban csúcsosodott ki. Kár érte, reméljük valahol máshol még láthatjuk őt jól focizni. 

7. Cedric Soares (5.5): Vrsaljko helyére érkezett kölcsönbe, minimális véglegesítési árral, mégsem számolunk vele jövőre. Ez beszédes is lehetne, de az igazság az, hogy az összkép nála már inkább pozitív, mint negatív. Cedric százszor jobb volt, mint a 2011 óta itt megfordult jobbhátvédek nagyrésze, de alighanem a következő évet egy nála komolyabb kaliberű játékossal képzeli el a vezetőség. 

6. Danilo D'Ambrosio (6.5): Igyekszem legszögezni, hogy a 6. hely már egész előkelő pozíciónak számít, a mezőny ugyanis egyre erősebb. DD talán legjobb szezonját tudhatja maga mögött, 2 gólja, 5 gólpassza(!) mellett ikonikus mentései is emlékezetesek. Persze, ismerjük a korlátait, azt is tudjuk, hogy minél magasabbra törünk, annál kevésbé számít majd ő kompetens játékosnak. Viszont egy igazi elhivatott arc, aki képes harci szellemből pótolni hiányosságait. 

5. Joao Miranda (7): Várható volt, hogy De Vrij érkezése nem lesz jó hatással a játékperceire, Spalletti mégis sokszor bedobta őt, akár a holland hátvéd kárára is. Miranda pedig ugyanolyan profin tette a dolgát mint tavaly, vagy tavalyelőtt, vagy azelőtt. Szívem szerint megtartanám jövőre is, ha bírná a padot, de teljesen megérthetjük azt is, ha ő inkább távozna valahova, ahol több meccs jut neki. Óriási respect, amiért nem hisztizett látványosan a mellőzése miatt, és a maximumot hozta annak tudatában, hogy jövőre nem lesz már itt. 

4. Kwadwo Asamoah (7): A szezon egyik kellemes csalódása a Juventusban perememberré váló, ingyen érkező ghánai játékos. Tulajdonképpen végigdarálta az évet BL-el, mindennel együtt, kimondottan magas szintet hozva. Szerettünk volna akár magasabb osztályzatot adni neki, de nem nagyon tudjuk elfelejteni egy-két decizív hibáját, emellett enyhén szólva demagóg dolog lenne rákenni a PSV ellen kudarcot. Az idény talán legszebb asszisztját is a neve mellé írhatjuk.

3. Stefan De Vrij (7.5): Szintén egy ingyen, szerződése lejártával elhappolt védő. Lazios karrierjét tavaly ilyenkor egy csúnya hibával zárta, kvázi már minket segítve a 4. helyhez, szándékossággal azonban aligha vádolhattuk. Idén ennek megfelelően igazolta, hogy tud ő balfaszkodni, ha úgy hozza a sors, sajnos a nemzetközi porondon többször is úgy hozta. Bánkódni viszont nincs igazán okunk, a bajnokságban remek teljesítményt hozott, plusz két szép fejesgólt is láthattunk tőle, egyet ráadásul derbyn. 

2. Samir Handanovic (8): Nem állítanánk, hogy jól indult a szezonja, az első hónapokban több olyan hibát is vétett, ami alapján joggal hihettük, hogy bajok lesznek idén. Szerencsére azonban időben összekapta magát, a Barcelona-támadók szemét oda-vissza kivédte, aztán amit az utolsó fordulókban nyújtott, az már valóban embertelen volt. Az idény felét már csapatkapitányként röpködte végig, és tulajdonképpen a kapus-kérdést is sikeresen napolta el egy időre. 

1. Milan Skriniar (8.5): Handanovic és Brozovic mellett talán a 2018-19-es Inter legbiztosabb pontja, a védelem vezéregyénisége, top csatárok pórázra szoktatója.  Az év nagy részében nyújtott konzisztensen magas színvonalú játékát nézve akár azt is mondhatnánk, hogy tökéletes éve volt, de picit talán árnyalja a képet, hogy a végére elfáradt fejben, és bár támadó szögleteknél állandó légiveszélyt jelent, valahogy a gól sem jött össze neki. De ez nem tántoríthat minket el attól, hogy kijelentsük: második évének végére a csapatkapitányi karszalag méltó várományosává érett, ráadásul még csak 24 éves. Hosszú távú megtartása óriási fegyvertény lenne a csapat számára, ehhez pedig jelenleg bátorkodunk némi optimizmussal hozzáállni, figyelembe véve az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatait, illetve, hogy a szerződéshosszabbítás ügyét kekeckedéssel nehezítő ügynökét egyik napról a másikra kirúgta. Nagy kijelentésekbe persze nem bocsátkoznék, reméljük jövőre innen folytatja. 

Mi pedig hamarosan a középpályával folytatjuk!