Nerazzurri

Csapda!

2018. november 11. 10:41 - bimre_

it_s_a_trap.jpg

Bizony az, megmondhatja ezt bárki, akkor meg pláne el kell hinni, ha Ackbar admirális hívja fel rá a figyelmet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mumushoz látogatunk, az elmúlt 10 évben mindössze kétszer sikerült nyerni a rendkívül randa, de annál dallamosabb nevű Atleti Azzurri d'Italia stadionban. Ennél szarabb mérlegünk idegenben csak a Genoa ellen van, oda 5 éve verését járunk

A két győzelmet egyébként 2015-ben, még Shaqirivel és Podolskival szereztük, előtte pedig 2008-ban sikerült nyerni Bergamóban, nem Mourinhóval, hanem még Mancinivel.

Gasperini fantasztikus munkát végezett az elmúlt években az Atalantával, a tavalyi Euroópa Liga-menetelés mellé még belefért, hogy újra kvalifikálják magukat a második számú európai kupába. Jól is kezdték az idei szezont is, azonban az EL-playoff csúnyán megtörte őket. A második fordulós, Roma elleni, idegenbeli bravúros döntetlen után egy hatmeccses nyeretlen széria következett, két-két vereséggel keretbe foglalva. Pont a legjobbkor jött szembe a teljesen reménytelen Chievo, akiket beledöngöltek a földbe, hogy kiüssék otthon a Parmát is, majd Bolognából elhozzák a három pontot. Ki lehet jelenteni tehát, hogy visszataláltak a tavalyi ösvényre - várhattak volna még vele pár hetet. A régi ismerősök közül Ilicic és Papu Gomez továbbra is őket erősíti, centerben pedig általában a 29  39 19 éves gambiai tehetség, Musa Barrow kezd, érdemes lesz rájuk nagyon odafigyelni. A mindig tévedhetetlen sajtó sajtó szerint Ausilióék árgus szemei Mancinit figyelik az Atalanta védelmében, jómagam egyszer sem láttam eddig, de Bergamóban level 99-en fut az utánpótlás-nevelés, szóval kíváncsi vagyok.

mario_dalbert.jpg

Nálunk az a helyzet, hogy a képen látható duó Genoa elleni meggyőző teljesítményének hála újra a kezdőben találhatja magát. Nainggolan távolról sem 100%-os, úgyhogy Joao Mario és a Grifoni ellen felpakolt 4-3-3 lehet újra élesítve. Gagliardini előtt is esély nyílik, hogy a múlt heti duplázását mesterhármasra cserélje, valamint Perisicnél sem elképzelhetetlen, hogy végre szusszanhat egyet, nagyon sokat volt mostanában pályán.

Az október-november eddig parádés, talán több pontot is szereztünk minden sorozatot figyelembe véve, mint elvárható lett volna. Nyilván nem fogjuk az össze hátralévő meccsünket megnyerni, így talán nem lenne tragikus egy döntetlen sem Bergamóban, de ha sikerül úgy dominálni, mint az előző 3 bajnokin, akkor nyolcasra is lehet nyújtani ezt a hetes szériát. Mivel a Lazio a Sassuolóhoz megy, a Milan pedig a Juventus fogadja, egy győzelemmel akár lehetne növelni is a távolságot a mögöttünk levőkkel szemben, egy ügyesen elhelyezett iksszel a Milan-Juvén meg csökkenteni előre fele is.

Atalanta-Internazionale, 12.30, TV: DigiSport 1

Probabili formazioni:

probabili_6.jpg 

komment
süti beállítások módosítása