A tegnapi nap folyamán hat játékossal hosszabbított szerződést a klub. Ezek között volt teljesen érthető, és volt pár WTF döntés is. Annak próbálunk most utánajárni röviden, hogy milyen csúnya titkot tudhat Dalbert a vezetőségről, amivel ki tudta zsarolni az új 5 éves kontraktusát.

Rögtön előrebocsátanám, hogy sajnos nincs beépített emberünk a klub vezetésében, tehát sem a szerződésekbe, sem a döntések hátterébe nem látunk bele. Továbbá közgazdász sem vagyok, és azt sem állítom, hogy teljesen érteném az FFP működését. Az itt olvasható dolgok a rövid utánajárásom és a logikám eredményei, ennél fogva tartalmazhatnak pontatlanságokat. 

A tény, hogy Miranda 2020, Candreva 2021, Brozovic 2022, Vecino, Gagliardini és Dalbert 2023. június 30-ig hosszabbított. 

Ebből Brozovic és Miranda első ránézésre is érthető. A horvát új szerződése már régóta napirenden van, tavasztól folyamatosan olyan teljesítményt rakott le az asztalra, ami több klub érdeklődését is felkeltette, és kezdett kínosan alacsony lenni a korábbi kontraktusában rögzített 50 milliós kivásárlási összeg a mai árakat figyelembe véve. Arról egyelőre nincs hír, hogy a kivásárlási ára nőtt-e, vagy esetleg teljesen kivették az új megállapodás alapján, mindenesetre szinte biztos, hogy így van.

Miranda szerződése pedig jövő nyáron lejárt volna, így ingyen távozhatna. Viszont amíg nem tudjuk megfelelően pótolni, addig sokkal megnyugtatóbb, hogy még további egy évig köti a kontraktusa. Ha sikerül valakit szerezni, és a brazil nyáron szeretne elköszönni, valószínűleg nem gördítenénk elé akadályt így sem, viszont addig egy biztos pont lesz, megfelelő harmadik-negyedik számú hátvéd. 

Na de mi van Dalberttel?! - kérdezhetitek. Igen valószínűtlen, hogy Gagliardinivel a barcelonai túrán annyira meggyőzőek voltak, hogy azon nyomban eléjük dugtak egy új megállapodást. Ehhez kicsit messzebbre kell mennünk, egészen az elmúlt évek mumusáig, az FFP-ig!

Mi is az a Financial Fair Play?

A Moratti-éra végétől folyamatosan ezzel takarózott a klub, ha valakit le akartunk igazolni:"erre most nincs pénz, mindenről Soros György az FFP tehet." A Financial Fair Play az UEFA közbeavatkozási kísérlete a 2000-es évek első évtizedének aggasztó jelenségei miatt. Az említett évtized végére számos klub gazdálkodása túllépte a racionalitás határait. 2009-ben a 665 vizsgált európai futballklub több mint fele, a Premier League 20 csapatából pedig 16 veszteséggel zárt! Emellett 2010-ben a bajnokság történetében először jelentett csődöt egy csapat, a 2003 óta a legfelső ligában játszó, 2008-as FA-kupa-győztes Portsmuth. De később a skót óriás, a Rangers, vagy a szebb napokat megélt olasz Parma is erre sorsra jutott. 2009-ben az olasz csapatok közül egyedül az Udinese, Catania, Napoli és a Lazio tudott pozitív gazdasági mérleget felmutatni.

Az Inter pedig nem kevesebb, mint 1,3 millárdos! veszteséget szedett össze 16 év alatt. (Ennek nagy részét Moratti gyakorlatilag zsebből fizette.) A FFP-t megelőző öt évet 670 milliós veszteséggel zártuk, a legjobb évünkben, a tripletét 72 milliós játékoseladási bevétellel kiegészítő 2010-ben is mintegy 69 milliós veszteséget könyvelhettünk el! Ennek a következménye volt az ekkoriban jellemző hatalmas kapkodás és fejetlenség, a 3 milliós fizetési sapka bevezetése, és a korábbi kulcsjátékosok olykor megalázó eltávolítása a klubtól.  

2003 óta pedig anyagi vagy egyéb indok miatt  53 klub nem indulhatott el a kontinentális kupákban, noha bajnoki vagy kupaszereplésük alapján jogosultak lettek volna – köztük az akkoriban remekül teljesítő spanyol Mallorca. Ráadásul ekkoriban szokás volt, hogy az új tulajdonosok egy-egy klub vásárlása esetén nem fizették ki a vétel teljes összegét, hanem úgynevezett "tőkeáttételes vásárlással" a klub jövőbeni nyereségéből fizették vissza a bankok által meghitelezett vételi árat. Ilyen történt például a Manchester United Glazer család általi 2005-ös megvétele esetében is, amikor a klub bevételeit utána évekig nagyrészt a hitelek törlesztésére fordították. 

A Financial Fair Play szabályozás hivatalos célja, hogy az "európai klubfutball átfogó gazdasági egyensúlyát rendbe tegye", lényege pedig röviden, hogy egy klub legfeljebb annyit költhet, amennyi bevétele származik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységekből. A képzeletbeli mérleg egyik oldalán az átigazolási díjak, a bérek, és az átigazolási összegek amortizációja (bővebben lejjebb), illetve néhány egyéb kiadás szerepel, a másikon a jegybevételek, televíziós díjak, reklámbevételek, szponzori támogatások, kereskedelmi bevételek, játékoseladások, tárgyi eszközök értékesítése, és a bajnokságból vagy kupaszereplésből származó pénzjutalmak. Nem számít bele az FFP-be az utánpótlásra, illetve az infrastruktúra fejlesztésére (pl stadionbővítésre) költött összeg. A klubok költségvetését 3 éves időszakokban vizsgálják, a szabályok be nem tartása pedig különböző retorziókat vonhat maga után, a figyelmeztetéstől kezdve pénzbírságon át egészen a klub nemzetközi kupákból történő kizárásáig bezárólag.

Egyébként 2011 óta, miután az FFP (fokozatosan szigorodva) bekerült a kontinentális kupákban való szereplés követelményei közé, összesen 6 klub nem indulhatott annak megszegése miatt. (Tehát a fentebb említett korábbi arányhoz képest csökkent ez a szám.) A FFP teljes szabályzata elérhető itt. Röviden pedig itt. 

Papíron ez az elképzelés azt is támogatná, hogy egyes klubok ne kerüljenek igazságtalan versenyelőnybe másokkal szemben, kedvezve ezzel a kisebb kluboknak. Gyakorlatban azonban ennek majdnem az ellenkezője valósult meg, a kisebb klubok nem tudnak versenyt tartani a nagyokkal, és már egy külföldi "cukros bácsi" sem tudja őket felemelni, mint ahogy az a Manchester City, Chelsea vagy PSG esetében történt korábban. A FFP kizárná az arab és orosz milliárdosok túlköltekezését is, más kérdés, hogy bizonyos klubok ezt kamu szponzori szerződésekkel sikeresen megkerülik, míg más egyesületek, főleg az orosz vagy az ukrán ligában rendesen megszívták. Gondoljunk csak a néhány éve az európai élvonalba igyekvő Dinamo Moszkvára, vagy a Roberto Carlos és Dzsudzsák Balázs nevével fémjelzett Anzhi Macskakajára Makhachkalára!

Jó, jó, de hogy jön ehhez Dalbert?? Türelem! Nem, még nem tartunk ott...

Az átigazolási díjak és az amortizációs költség 

Csakhogy! A játékos vásárlások esetén egy kicsit máshogy működik a dolog, mint azt a Fifa és a Football Manager alapján elképzeljük. Vegyük példának Dalbert szerződtetését, és ez alapján vezessük le az egészet! Mondjuk, hogy Dalbert árát tavaly nyáron kiemelkedő tárgyalási képességekkel sikerült a kezdeti 6 millióról 20-ra lealkudnunk! (pun intended) Ez a 20 millió a Net spend (nem tudom van-e magyar megfelelője,) ami bekerülne a mínusz rublikába. A valóságban azonban a klubok nem így könyvelik el a játékosvásárlásokat. 

Egy kis kreatív könyveléssel ez a 20 milliós vételár nem jelentkezik teljes egészében a tavalyi költségvetésünkben. A Trükk az egészben az, hogy a vételi összeget a szerződés időtartamára vetítik le, hozzáadva a játékos fizetését (számoljuk most ezt hasraütés-szerűen évi 1 milliónak) azaz az eredeti 2017-től 2021-ig tartó kontraktus során az összesen felmerülő 24 milliós kiadást (20 millió transzferköltség + 4 millió fizetés) 4 évre leosztva kijön, hogy Dalbert egy év alatt 6 millió eurónkba fáj. (Plusz az aláírási és ügynöki díjak, de az egyszerűség kedvéért azt most belevettük az előző összegbe.) A 2017-es könyvelésünkbe így ez a szám kerül. Tehát egy játékos vásárlási árát a szerződés időtartamára levetítve veszik bele a könyvelésbe, ez az ún. amortizációs költség. (Így úszhatta meg a PSG is Neymar 222 milliós vásárlási árát büntetés nélkül.)

Számoljunk kicsit nagyobb összegekkel! Joao Mariot megvettük 45 millió euróért 2016-ban, mondjuk évi 4 milliós fizetéssel 2021-ig. Ez évekre levetítve 9 milliós transzferdíj, azaz a bérköltséggel együtt összesen 13 millió évente, 5 év alatt pedig 65 millió kiadás (lenne). Tegyük fel, hogy eladjuk őt jövő nyáron 25 millióért! Ez 3 szezon alatt 39 milliós kiadás eddig, az átigazolási összegéből 27-et lekönyveltünk már, tehát maradt 18 millió. Ez bekerül az éves elszámolásban majd a mínusz rovatba. Összesen tehát 57 milliónkba került (45m + 12m fizetés a 3 év alatt.) A játékosért kapott 25 millió viszont azonnal jelentkezik, ráadásul könyvelési szempontból megspóroltunk 8 milliót a hátralévő fizetése és 18-at a maradék két évre lebontott átigazolási díja alapján (ezt most kifizetjük, beleírjuk az éves veszteségbe). DE! Az előző évekhez képest a könyvelés pluszt fog mutatni, mert 13 millióval kevesebbet fizetünk ki a következő év alatt.

Leegyszerűsítve:
Vásárlási ár (net spend): 45 millió
Szerződés hossza: 5 év
Amortizációs transzferösszeg évente: 9 millió
Éves fizetés: 4 millió
Éves költség összesen a könyvelésben: 13 millió

A 2019-es eladása után:

Feltételezett eladási ár: 25 millió
Tiszta veszteség (45-25m): 20 millió

Kifizetett átigazolási összeg, amit már lekönyveltünk (3*9m): 27 millió
Maradék átigazolási összeg, amit még nem könyveltünk el (2*9m): 18 millió
Átigazolási bevétel (net spend): 25 millió
Átigazolási bevétel az adott évi könyvelésben: 7 millió (25 mínusz 18)
Az átigazolási díjából és fizetéséből felszabaduló összeg: 13 millió 

Tehát egy esetleges 25 milliós eladás után ugyan bukunk Joao Marion 20 millió eurót a net spend alapján, és a fizetésével együtt 57 millióba került a játékos a klub számára, a következő évi költségvetésben ennek ellenére mégis 20 millió pluszt realizálhatunk, az abban az évben már nem jelentkező bére és átigazolási díja miatt, azaz ennyivel több pénzből gazdálkodhatunk a következő évben. (Még jobb a helyzet az akadémiáról kikerülő játékosok esetében, akik eladásánál gyakorlatilag nulla korábbi amortizációs költséggel számolhatunk, az egész transzferdíj jelentkezik a bevételnél. Gyakorlatilag pénzmosás Így tornáztuk feljebb az idei költségvetést is.)

Kicsit utánaszámolva ez azt is jelenti, hogy a klubok számára sokszor kifizetődő a nagyobb játékosmozgás, illetve, hogy a vásárlási összeg mellett hatalmas hangsúly van a fizetésekre költött összegen is!

A klub számára tehát elsősorban nem feltétlenül az átigazolási összeg számít, hanem az éves könyvelésben jelentkező összeg.

Nem vagyok se könyvelő, se közgazdász, lehet, hogy valahol elcsúsztam a számításban vagy a megértésben, ha így van, kérlek jelezzétek! Igyekeztem viszonylag gyorsan dolgozni az szerződéshosszabbítások aktualitása miatt.) 

Ha nem volt érthető, az alábbi videóban, és ebben a kiváló cikkben talán jobban elmagyarázzák, további példák pedig találhatóak itt vagy itt vagy itt.

Dalbeeeeeert??!! Máris itt van!

A hosszabbítások mögött rejlő logika

Mint mondtam, nem látok bele sem az Inter könyvelésébe, sem az egyéb szakmai dolgokba. Nem állítom tehát, hogy Dalbert nem a pályán nyújtott teljesítményével vívta volna ki az új szerződését!

Lássuk tehát, hogy az esetleges szakmai szempontok mellett milyen gazdasági szempontok húzódhattak meg a döntések mögött!
Amit eddig nem vettünk figyelembe, hogy mi történik, ha egy játékos szerződést hosszabbít a klubjával. A képlet egyszerű, vegyük újra Dalbert helyzetét: 20 milliós átigazolási összeg, évi 1 millió fizetés, 4 éves kontraktus, évi 6 milliós kiadás a játékosra vonatkozóan, összesen pedig 24 millió költség a négy év alatt.

Mi a helyzet a szerződéshosszabbítás után? Tegyük fel, hogy az éves keresete nem, vagy csak elhanyagolható mértékben emelkedett, viszont az új szerződése 2023-ig szól. Egy év alatt elkönyveltünk már számára 6 milliót, azaz maradt 18 millió elkönyveletlen kiadás a játékosra vonatkozóan. Azonban ezt a 18 milliót már nem a maradék 3, hanem az új 5 éves szerződése alapján könyvelhetjük el! Tehát a 18 millió, plusz a megtoldott két évre még további 1-1 milliós fizetés, azaz 2023-ig összesen 20 millió, éves periódusra leosztva pedig évi 4 millió kiadást jelent a játékosra nézve a könyvelésben, nem pedig az eddigi 6 milliót. Csak Dalberten spóroltunk tehát évi 2 milliót! Adjuk ehhez hozzá Gagliardini és Vecino vásárlási összegét és minimális fizetésemelését, és kijön mondjuk évi 10 millió plusz a könyvelés szempontjából. Elvileg. És ez persze még nem jelenti azt, hogy jövő nyáron biztosan nem válunk meg az adott játékosoktól. Candreva új szerződését meg érti a f****m.

A szerződéshosszabbítások mögött tehát:



 Na, mit mondasz erre, Dalbert?

  A végére pedig köszöntsük sok szeretettel új elnökünket, a mindössze 27 éves Steven Zhangot!