Kevés tutibb dolog volt annál az elmúlt években, mint a nyeretlen meccs, ha összeült a bloggercsapat egy része közösen meccset nézni. Hiába volt szar a csapat elmúlt jó pár évben, mi azért csak beletenyereltünk holtbiztosan abba, amikor röhejes iksz vagy sima zakó a vége, teljesen függetlenül az ellenféltől és annak formájától, a mi formánktól, a hazai pályától, a Jézuskától vagy a húsvéti nyuszitól. Viszont most nemhogy páran ültünk össze, hanem a teljes aktív (többé vagy kevésbé) szerzőgárda tiszteletét tette a kocsmában, kiegészülve többek között Captain kollégával is, ezt pedig már a srácok sem hagyhatták győzelem nélkül. Mondjuk indulni nem így indult.

Hanem úgy, ahogy egy tisztességes közös meccsnézés: az ellenfél, jelen esetben a Cagliari eldugta a labdát, de úgy, hogy az első 20 percben egyrészt nem léptük át a félpályát, másrészt Handanovic óriási bravúrja kellett, hogy maradjon a 0-0. Skriniar maradt le Pavolettiről (nem utoljára), az olasz nagyon közeli lövése pedig még be is csorgott volna Handa lábáról, de a szlovén Superman a kezével kipaskolta a befele pattanó labdát.

A játékrész második fele már tetszetősebb volt, nem kis részben természetesen annak köszönhetően, hogy az első normális támadásunkból - ami igen szépre sikeredett - azonnal beverte az elsőt Icardi: Parádés keresztlabda Candrevának (aki tudja, hogy ki volt az elkövető, mondja meg), aki szintén kiválóan, élesen tekerte a kapu elé, a hosszún érkező Perisic pedig visszakanalzta Maurónak, aki 4 méterről nem rontja el az ilyet. A gól után jóval kevésbé volt veszélyes a szárd csapat, míg Icardi előtt újabb lehetőség adódott, de magasra pattantó labdát nem tudta jól lekezelni.

A második félidő elején a megsérülő Vecino helyére beálló Brozovic talán első labdaérintésből duplázta meg az előnyünket: Skriniar zseniálisan ívelte be a védelem mögé bemozgó Candrevának, aki a második hullámba tette vissza, az érkező horvát pedig kapásból vágta be védhetetlenül.

Ekkora annyira megnyugodtunk, hogy igazából fogalmam sincs, mi történt a 71. percig, kiválóan elsztorizgattunk egymás között. Az előbb említett perc eszméltünk újra, hogy tart még a meccs, Pavoletti ugyanis klasszis kapásgóllal hozta vissza a Rossoblut a meccsbe. Az izgalmak szerencsére elmaradtak, mert a "Ki elé fog pattanni a labda egy kapu előtti kavarodásnál?" kérdésre az a válasz, hogy Icardi, ami pedig azt jelenti, hogy gól.

Tegnap este sem játszottunk jól, de újabb mérkőzést nyertünk. Ennél pedig nincs fontosabb, hiszen még ha szenvedve is nyer a csapat, azért szép, és ami fontosabb, tudatos akciókra képest párszor egy meccsen, ez pedig egyelőre elég a kicsik ellen. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy egy igazi tequartista hatalmasat lendíthetne játékon, a hatékonyságon és hosszútávon az eredményességen is.

Jövő héten jön a Chievo a Meazzába, ami első ránézésre sima liba, másodikra viszont messze nem, hiszen Miranda és Gagliardini is kisárgázta magát (ügyes, a Juve ellen neccesebb lenne), míg Vecino a sérülése miatt szintén kihagyhatja a meccset.

Összefoglaló: