Az elmúlt hét két nagyon nehéz meccset hozott, és bár sajnos mindkétszer alulmaradtunk, nem igazán szomorkodhatunk.
Éveken át álmodoztunk arról, hogy a Barcelona és Juventus ellenihez hasonló rangadókat játszhassunk, úgy, hogy - még ha minimális is - esélyünk legyen a győzelemre. 
Nagyon fasza lett volna két győzelemmel zárni a hetet, de ott még nem tartunk. 

Csak azért nem írhatjuk, hogy az utóbbi évek legfontosabb Derby d'Italiája következik, mert jelenleg a 7. fordulónál járunk, és tavasszal lesz egy (remélhetőleg komoly téttel bíró) visszavágó. Tömött Meazza, szurkolói meccsláz, feszültség, a tabellán egymáshoz közel álló csapatok: a Madonninával ellentétben most minden együtt fog állni a valódi rangadóhoz. Egy Juventus elleni fellépés mindig különleges,  így nyilván dukál az alkalomhoz illő beharangozó.

Mióta olasz focival fertőzött eszemet tudom, nem emlékszem olyan vereségre szeretett csapatomtól, ami ennyi bizakodással töltött volna el. Ne legyenek kétségeink, az előző évtized fényében a tegnap látott teljesítmény az Intertől óriási dolog. Mutatja, hogy annyi év után újra megvan a tartás, a karakter, a minőség a keretben, és egy igazi hadvezér a padon. Ezen tényeztőkből, ha minden jól megy, elegendő energiát nyerhet a csapat ahhoz, hogy (nyilvánvaló hiányosságai ellenére) fenntartsa az első hetekben látott konziszenciát, és akár játékban és építkezésben előttük járó ellenfelekkel is versenyre kelljen. 

Kreatív hangulatomban talált a beharangozó írása és mivel rádöbbentem, hogy az idegenbeli meccset tavaly is én vezettem elő, gondoltam, egy huszárvágással elébe megyek a címadás nehézségeinek és legyen majdnem ugyanaz, mint tavaly - megígérem, ha jövőre is így alakul, akkor kitalálok valami mást. Ha őszinték akarunk lenni, akkor az esélyek nagyjából ugyanazok, mint tavaly, bár az is tény, hogy mi jobban nézünk ki most, ők meg  - magukhoz és az előző idény ezen szakaszához képest - nem éppen, szóval akár halványan bizakodhatunk is valami vállalhatóban. Ja, és megéri végigolvasni a posztot, mert vannak meglepetésvendégeink.

A forduló előtt mindenki aláírta volna a döntetlent, hiszen egy piszkosul nehéz időszak kellős közepén, amikor rangadók sora van a csapat mögött/előtt nem a legkényelmesebb túra Genovába menni, még akkor is ha a Sampdoria förtelmesen kezdte a szezont. Tegnap este mindenki számára kiderült, hogy miért.

A kimerítő széria tovább folytatódik, a szerdai, Lazioval szembeni öccsecsapást követően ma Genovában lép pályára szeretett csapatunk, a Sampdoria vendégeként.

Nem, csak azért sem lassítunk, nem csak azért sem hibázunk, zsinórban a második rangadónkat is megnyertük öt napon belül. Ennek köszönhetően Conte lett az első edző az Inter történetében, aki az első 5 bajnokiját egyaránt megnyerte, a csapat pedig továbbra is a tabe... nem, ez még korai. Maradjunk annyiban, hogy öt meccset nyertünk, más erre nem volt képes az első öt forduló során, ez pedig örömteli. Viszont nem illik elmenni a hiányosságok mellett sem.

Ugye, milyen gyorsan telnek a hónapok? Tavaly ilyenkor még arról írhattunk, hogy a Lazionak van komoly elszámolni valója az Interrel, a két, nagyobbra sikerült téli-tavaszi pofon után viszont nem túlzás azt állítani, hogy Skriniarékban dolgozhat a revansvágy. Nem mellesleg egy 5/5, két rangadóval már egész pofásan mutatna, hiába járunk a szezon elején...

A hétközi kupakudarc után megint megszaporodtak a bulvár típusú hírek a csapat háza táján, pedig már azt hittük, Wanda távozásával nem kell olyanokat olvasgatnunk, hogy Lukaku meg Brozovic összebalhézott, Conte az edzőközpontban aludt, mert a felesége nem engedte be, Skriniar meg le akar lépni a Manchester Unitedbe, mert megunta az örökös BL-fiaskókat, ott legalább nem lenne része benne. Ráadásul egyre csak jöttek #conteout meg #lukakuout hastagek, egy Milan elleni kudarc vélhetően mindkettejük távozását jelentette volna.

Komolyra fordítva a szót, muszáj volt összekapnia magát a csapatnak, mert mindenki azt várta, hogy feledtessék a Slavia elleni meccset, és mi a jobb ehhez, ha nem egy Milan elleni győzelem? Igen, egy Juve elleni, de költői kérdés volt.

Nem, itt nem a Brozovic és Lukaku közötti incidensre gondolok, amit olyan szépen tálalt többségében tegnap, de még ma(!) is a magyar sajtó, hanem a csehek elleni világégésre. Tavasszal már sikerült egy hasonló helyzetből felállni, a Frankfurt elleni EL kiesést követően legyűrtük a városi riválist a szezon egyik legjobb meccsén. Miért ne sikerülhetne még egyszer?