A gól nélküli sebeink nyalogatására nincs idő, hiszen ma este ráfordulunk a véghajrára, a Cagliari érkezik a Meazzába. A szárdok veszélyesek lehetnek abból a szempontból, hogy még teljesen biztosnak nem nevezhető a bent maradásuk, viszont miután a liga alsó felében Veronák, Beneventók, Crotonék és SPAL-ok szaladgálnak, ez mindent el is mond a játékerejükről.

Pár poszttal lentebb még azzal dicsekedtem, hogy a csapat mióta nem kapott gólt, erre most meg azt kell leírnom, hogy március 18. óta képtelenek átjuttatni a bogyót a gólvonalon. Ha ez így megy tovább nem sokáig leszünk játékban és jobban tesszük ha felkészülünk, hogy ősszel kazah/azeri/örmény túra vár ránk. Az EL-ben.

Hiába kapott új erőre az Inter márciusban, a lendület az utóbbi két meccsen megtörni látszik. A játék ugyan ott van, a középpálya jobban működik mint bármikor a szezonban, a védelem pedig kellően stabil. Ezzel szemben a gólok  elmaradnak, meglepően bizonytalan elől mindenki, ami bizony egy héten belül 5 pontba került. A két római csapat azonban még mindig lőtávolságon belül van így hét meccsel a vége előtt, szóval bármily hihetetlen, még mindig nem késő elindítani a végső offenzívát, és kiharcolni a dobogót, vagy a negyedik helyet. 

Talán nem vállalok ezzel nagyot, de alighanem az AHM történetében ez az első kapott gól nélküli hónap, viszont nem csak a védekezést tekintve volt okunk az örömre. A Derby még természetesen ide tartozott, lévén az eredetileg márciusi meccs volt.

...csak sajnos ez eredményben két meccse nem akar tükröződni. Minden benne volt a torinói vendégjátékban, ami miatt egy ideje lúzernek lehet nevezni az Intert.

Egy olyan derbin vagyunk túl, ahol csalódásként kellett megélni a döntetlent, hiszen a játék képe alapján legalább egy góllal nyerni kellett volna, de az hibázott, akitől a legkevésbé sem vártuk. Spalletti taktikai győzelme, így csak egy pontot ért, ami most még belefér, de később már nem fog: nyolc, döntővel felérő bajnoki van hátra.

A húsvéti őrület véget ért, lehet pótolni az elmaradásokat: volt itt nekünk egy tök jól sikerült szombati meccs, ezzel együtt viszont már nyakunkon a sok mindenről döntő szerdai Derby della Madonnina. Értékelővel egybekötött beharangozó következik. 

A válogatott szünetnek vége, ennek örömére a húsvéti nyuszi hozza nekünk a Serie A harmincadik fordulóját, amiben nekünk a bent maradásra ácsingózó, jelen pillanatban viszont utolsó előtti Hellas Verona elleni csörte jut. Lehetne beszélni arról, hogy milyen hirtelen ébredt fel a kék-fekete maci téli álmából a Sampdoria ellen - valljuk be, szofisztikált megfogalmazásnak számít, ha azt mondom, hogy kurvára ideje volt - vagy hogy a Hellas pontosan ugyanekkora parasztlengőbe nézett bele a másik kék-fekete csapat ellen. De nem, minket nem hagynak unatkozni, ha a klubcsapatok pihit tartanak, akkor a vezetőség gondoskodik arról, hogy az egészséges szint fölé emelkedjen a vérnyomásunk.

Ha három héttel ezelőtt valaki azzal jön, hogy egy fagyos márciusi délelőtt két méterre ül tőlem az Inter történelmének egyik valaha volt legnagyobb ikonja, majd a szemem láttára parolázik Németh Sándorral és Gera Zoltánnal, matéteát iszik egy FTC-játékossal, hogy aztán kötényt adjon egy kilencéves forma kis srácnak a Fradi-stadion gyepén, hát talán fel is képelem, hogy velem ne szórakozzon, mert a mai világban nincs idő ilyen szürreális képzelgésekre. Pedig a pofonon kívül minden pontosan így történt kedden a Groupama Arénában. 

Csabinter kolléga nem kockáztatott nagyot azzal a kijelentésével, hogy ez a párosítás mindig képes maradandót alkotni. A mai meccs is ilyen lett: nem indult eseménydúsan, az első fél órát követő tüzijáték azonban igazán kellemes meglepetés volt minden Inter-szimpatizánsnak, különösen az elmúlt hetek fényében.