Elérkezett a nap: a Juventus készül minden erejével ostrom alá venni Giuseppe Meazza erődjét. A tét komoly, ezt már kora délután óta a gyomromnál érzem. Kell a jó eredmény, egy győzelem azonnal kedvező pozícióba repítheti a csapatot, persze ehhez a római vetélytársak egyikének hibája is kell. A döntetlen sem katasztrófa persze, de ahhoz az utolsó három meccsen majdnem biztos, hogy 9 pontra lesz szükség. Emellett ősi riválisaink olyan győzelmi kényszerben érkeznek Milánóba, amilyet már rég tapasztaltak az olasz bajnokságban, hiszen két vesztett pont itt már a bajnoki címbe kerülhet. Ebben a kiélezett helyzetben egyesítette erejét a Nerazzurri blog öt szerzője, s osztotta meg véleményét a közelgő viadallal kapcsolatban, a már hagyományos kérdés-felelet formátum segítségével. Nem mellékesen Rolkó és Bimre már a helyszínről jelentkeztek, ők jelenlétükkel és hangjukkal is segítik majd az Intert.