Amikor pár nappal ezelőtt hivatalossá vált, hogy Miranda távozik a klubtól és a Jiangsuhoz igazol, szerettem volna egy búcsúposzttal megemlékezni az itt töltött négy szezonjáról, ám Kedves Olvasónk, ninogofreddo gyorsabb és ügyesebb volt nálunk. Az Ő írása következik most, de endegelmetekkel én is megosztanék veletek egy rövidke gondolatot a brazil hátvéddel kapcsolatban: ő biztosan megérdemelte volna, hogy nyerjen egy trófeát a klubbal.
Mindannyian emlékezhetünk, hogy a triplázást, de leginkább a 2010/11-es szezont követően milyen csodálatos, kék-fekete színekben játszó középhátvédekben gyönyörködhettünk. Lúció távozásával Ranocchia megkérdőjelezhetetlen alapemberré vált, aztán jött az időnként terminátornak tűnő Juan Jesus, hogy Bandival párban pótolja, vagy legalábbis helyettesítse a kiöregedő félben levő Còrdobàt és Chivut. Mivel ez nem jött be, 2013 nyarán Mazzarri elhurcolta magával Nápolyból a járó keretes Campagnarot, majd az egyik utolsó mohikánunk, Walter Samuel távozásával megnyílt az ùt Thohir előtt, hogy idehozza az akkor legnagyobbnak szánt dobását, Nemanja Vidicet. Mondanom sem kell, hogy az összes, fentebb felsorolt úriember csúnyán beégett - a legutóbb említett szerb a leginkább, Juan Jesus pedig talán a legkevésbé. Időközben azért Andreolli is hazatalált, hogy aztán újra lelépjen, valamint Felipe is bohóckodott itt pár meccs erejéig. Ja, és volt egy Rolando nevű figura is nálunk kölcsönben egy évig, ő egyébként stabil volt - valamilyen oknál fogva viszont mégsem tartottuk meg. Mancini aztán 2015 nyarán lebaszta a sálat az asztalra és valószínűleg kijelentette; balfaszokkal nem lehet elérni semmit. Ausilio kénytelen volt tehát egy jó üzletet is megkötni élete során talán először és elhozni Joao Miranda de Souza Filhot az Atletico Madridtòl.
Miranda a matracosoknál egy bizonyos Diego Godin védőpárjaként töltött el jó néhány évet. A köztudatba talán a 12/13-as idény során robbant be, legfőképp a Mourinho-fèle Real elleni kupadöntő győztes góljának szerzőjeként. 2014-ben bajnok lett az Atletivel, valamint BL döntőt is játszhatott. A nyári, brazíliai vb-n a németek úgy tudom, örültek neki, hogy nem őt, hanem David Luizt és Dantét hívta be Scolari. 2015 nyarán viszont már csapatkapitányként nyomult Dunga válogatottjában és a Venezuela elleni, negyeddöntőben lejàtszott tizenegyes párbajban értékesítette is a lövését; ennek ellenére hazája búcsúzni kényszerült a tornától. Túl sok ideje viszont nem maradt a szomorkodásra, hiszen ezt követően nem sokkal hivatalosan is bejelentették érkezését Milánó első számú csapatába.
És annyira jó volt végre újra egy jó védőt látni kedvenceink között. Egész egyszerűen ránéztünk és úgy éreztük, semmi bajunk nem lehet. Egy az egy ellen szinte verhetetlen volt; nem lehetett megzavarni a labdakihozatalait; ha kellett, fedezte a játékszert és elérte, hogy szabálytalankodjanak vele szemben. A meccsek utáni pontozásoknál a blog szerzői rendszeresen csak annyit írtak mellé, hogy tanár, sőt, azt is pedzegették, hogy a triplàzò csapatba is befért volna.
Első Interes szezonjában harmincnègyszer lépett pályára és tizennègyszer sikeresen is húzta le a rolót az ellenfelek előtt védő társaival, de legfőképp Handanoviccsal karöltve. Ebből a tizennégyből egyébként tizenkettő clean-sheet a szezon első felében jött össze - a karácsony előtt kezdődő, totális szétesés sajnos rajta is nyomot hagyott. Igaz, komolyabb hibái nem voltak, de látványosan belefáradt abba, hogy Murillo/Jesus/Santon/Nagatomo helyett korrigáljon. Az Inter végül a negyedik, Európa Liga csoportkört érő helyen végzett, Miranda pedig nyáron ismét részt vett a Copàn, igaz, csak a brazilok utolsó, Peru elleni meccsén játszott - kapitányként. Szégyenszemre a Selecao a csoportból való továbbjutásra sem volt képes.
A 16/17-es idény talàn akkor lett volna a legjobb, ha meg sem történik. A csapat Mancinivel kezdte meg a felkészülést, majd két héttel a szezonnyitó előtt már Frank de Boer ült a csapat kispadján. A holland elsősorban a támadó játékot volt hivatott megreformàlni, a csapatvédekezés sajnos folyamatosan esett vissza; a novemberi edző cseréig a Miranda vezette védelem mindössze két meccset úszott meg kapott gól nélkül. A Pioli érában aztán stabilizálódni látszódtak a dolgok; egyrészt a csapat feljött egészen a negyedik helyig, köszönhetően egy hét meccses győzelmi sorozatnak, illetve Murillo is kezdett egyre inkább megbízható partnernek tűnni a vèdelem tengelyében. Aztán egyszer csak Medel szinte a semmiből kiszorította a kolumbiait, Miranda pedig pont a Spalletti által vezetett Róma ellen sàrgàzta ki magát. Az ő hiányában előkerülő három védős szisztéma sajnos nem vezetett eredményre a tavasz legfontosabb meccsén, ennek ellenére Pioli továbbra is ragaszkodott ehhez a rendszerhez. A Torino elleni 2-2-es döntetlent követően Medel ès Murillo egymást túl licitálva múlták alul önmagukat - de még Andreollit is - ès igazából a csapatnak sem volt olyan fontos, hogy a következő szezonban újra szerepelhessen Európa második számú kupasorozatában.
Mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy a hetedik hely megszerzése bármilyen elégedettséggel töltötte volna el Mirandát, aki korábban még egy trófeákért harcoló, vagy leginkább egy, a nagyok sarkára rendszeresen ràtaposò gardában volt alapember.
2017 nyarán aztàn jött Spalletti, két évnyi állandóságot hozva, nem sokkal a kopasz bejelentését követően pedig Milan Skriniar is aláírt. A szlovák rögtön kiszorította Murillot ès Medelt is a középhátvéd posztról ès remek teljesítményével azonnal kivívta az Inter szimpatizánsok szeretetét. Nem elvitatva Skriniar érdemeit, azért nagyon nem volt mindegy az sem, hogy ki játszik mellette. A kisebb csapatok elleni meccseken rendre a szlovák vitte a prímet, ilyenkor azèrt màr érezhető volt, hogy Mirandàt a Crotone ès társai elleni meccsek màr nem hozzák lázba. A nagyok ellen viszont még mindig ő volt az első számú oszlop a védelemben.
Sajnos decembertől kezdődően egyre gyakrabban fordult elő, hogy Ranocchiànak kellett helyettesítenie a brazilt, ameddig utóbbi különböző sérülésekkel bajlódott. Januárban aztán nyilvánvalóvá is vált, hogy a Lazioban remeklő, Mirandánál jóval fiatalabb Stefan de Vrij nem hosszabbítja majd meg az olasz fővárosban lejáró szerződését ès július elsejétől Milánóba költözik. Az idény utolsó meccsén viszont a holland hibája is kellett ahhoz, hogy az Inter, mèg Mirandával a hátsó sorban, győztesként hagyja el Rómát. Ennek eredményeképp csakúgy, mint 2016 tavaszán, 2018-ban is a negyedik helyen végzett szeretett csapatunk a bajnokságban, a módosult szabályoknak köszönhetően viszont ez már elég volt a Bajnokok Ligája kvalifikációhoz. Miranda a Serie A-ban harmincegy találkozón lépett pályára, tizenháromszor segítve Handanovicsot a kapott gól nélküli meccs számainak növelésében.
A dél-amerikai játékos tehát 2015 után végre újra készülhetett a Bajnokok Ligájára, előtte azonban mèg várt rá karrierjének egyik fénypontja: 2018 nyarán Thiago Silva mellett ő volt Brazília első számú hátvédje az oroszországi Világbajnokságon. Az ő duójuk nem csak papíron volt nagyon erős, hanem a pályán is mindketten remekül szerepeltek, a Tite (ejtsd: csicsi) által vezetett válogatott pedig többé-kevésbé zökkenőmentesen jutott el a legjobb nyolcig. A belgák elleni negyeddöntő második felében Miranda hiába tette zsebre a mostanában sokat emlegetett Lukakut, a brazilok kapu előtti impotenciája, illetve Courtois bravúrjai megakadályozták a Selecao továbbjutását.
A 18/19-es szezonban a dél-amerikai csak a harmadik számú opció volt védelmünk tengelyében - De Vrij érkezését követően Spalletti többnyire a szlovák-holland duónknak szavazott bizalmat, teljesen érthető módon a jövőt szem előtt tartva. Ősszel még azért rendre Miranda kezdett Skriniar mellett a legfontosabb meccseken; a barcelonai kirándulás például sokkal csúfosabban is alakulhatott volna, ha ő nincs. Tavasszal aztàn de Vrij sérülései miatt jutott még neki néhány meccs egyhuzamban ès mivel szlovák társa a szezon végi találkozókra alaposan visszaesett, ismételten ő vált ideiglenesen a csapat legjobb védőjévé. Az utolsó, Empoli elleni meccsre màr visszatért a holland Stefan, a csapat pedig ezúttal is az utolsó momentumokban harcolta ki a BL indulást. Miranda azért még nem fújhatta ki magát, hiszen ismét behívót kapott a nyári Copa Americàra, igaz, itt sem kellett tartania attól, hogy túlterhelik. Csakúgy, mint az Internèl, úgy a Selecaonàl is harmadik számú opcióvá vált Silva ès Marquinhos mögött. Az argentinok elleni elődöntőn azèrt jutott neki nagyjából félóra, de szerintem nem szomorkodott a játékpercei miatt, mikor megkapta a győzteseknek járó aranyérmet a nyakába.
Összességében elmondható, hogy Miranda profin csinálta végig mind a négy szezonját az Internèl. Ugyan a végére egyértelművé vált, hogy több jàtèkpercre vágyna, mégsem hisztizett soha, ès mikor kellett, sallagmentesen tette a dolgát. Mindehhez pedig az is hozzátartozik, hogy a brazil egy igazi hadvezér volt a pályán, akihez bármikor fordulhattak a társak akár segítségért, akár csak egy önbizalomnövelő pillantásért. Személyiségéből adódóan pedig ő volt az, akit sosem nyomott agyon a teher ès a legnehezebb meccseken, a legnehezebb pillanatokban tudta leginkàbb megvillantani klasszisát.
Hálásak vagyunk mindazoknak, akiknek valamilyen szerepe volt abban, hogy a brazil Milánóba költözzön. Mirandának pedig köszönjük a több, mint száz lejàtszott meccset, a szép emlékeket ès a vilàgklasszis megmozdulásokat.
Hiányozni fogsz, Joao, ès természetesen sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!
