Három poszt, három szerző, három szerepkör. A legellentmondásosabb, legtöbb vitát kiváltó játékosok nekem jutottak, az Eb-őrület közepette két magyar meccs között megpróbálom összefoglalni a támadással foglalkozó emberek produktumát. Elöljáróban: természetesen többet vártunk.

Biabiany, Jovetics, Perisic, Ljajics, majd megérkezett Éder is, rajtuk kívül Manaj szintén új arcnak számított. Viszonylag komoly vérfrissítés ez, nemde? A neveket látva joggal reménykedtünk abban, hogy az utóbbi években látott Inter-támadójátékhoz képest valamivel fineszesebb, ötletdúsabb foci kerül a pálya támadó harmadába, még ha tudtuk is, bőven lehetnek buktatók. Vajon Jovetics mennyire lesz sérülékeny? Mancini meg tudja nevelni Ljajicsot? Egy Bundesligához szokott szélső hogyan alkalmazkodik a Calciohoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak minket, és a válaszok is megérkeztek szépen lassan - a támadók is megkapják jól megérdemelt osztályzataikat.

Biabiany - Sokan fogták a fejüket visszahozatalakor, ám ő szerencsére nagyjából rácáfolt a kétkedőkre. Nyilván nem klasszisjelölt vagy hasonló, de bőven okozott kellemes pillanatokat, főleg a beadásai voltak meglepően élesek és pontosak, ebben a kategóriában gyakorlatilag az egész csapatot tekintve egyedülálló volt. Mancini miniagymenései miatt szélső védő poszton is megfordult viszonylag sűrűn, de bárhol is küldte pályára edzője, ő nem vallott szégyent. Játéktudása és labdakezelése persze nem fog már változni, de egy ilyen ember utolsó csereként bőven elfér a keretben. (6)

Perisic - Dióhéjban: gyengécske kezdés után a csapat egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Az idény első felében még poénok tárgya is volt az akkor még szinte csak gyorsaságával kitűnő szélső, saját bevallása szerint is nehezen adaptálódott a Serie A sajátos stílusához. Aztán az idő előrehaladtával ez kezdett megváltozni, és mivel alapvetően egy intelligens játékosról beszélünk, 2016-ban már egy olyan Ivant láthattunk, akit megérte üldözni az egész tavalyi nyár folyamán. Végül 9 góllal és 6 gólpasszal zárt, kezdésnek tisztességes statisztika ez, de megjött az étvágy, jövőre még többet várunk. (7)

Ljajics - Néhány biztató momentum után a saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy ez a tehetséges ember miért nem tud egyről a kettőre lépni. Pedig a dolga "egyszerű" lenne: a mentalitását fel kellene turbóznia, és klasszis labdarúgó válhatna belőle. Ehelyett több alkalommal láthattuk, hogy derogál neki a védekezés, és így könnyebben hisszük el azokat a pletykákat is, hogy edzésen lusta szar módjára viselkedik, és nem csak Mancini egy tudatlan barom, amiért nem rakja be a csapatba. 28 pályára lépés, 4 gól, 3 gólpassz. Sokkal-sokkal több is lehetett volna, főleg azt tekintve, hogy az őszi gyötrelmesebb támadójáték éjszakájába néha ő hozta azt a bizonyos fényt. Kár érte. (6)

Jovetics - Szintén bőven akad hiányérzetünk a montenegróival kapcsolatban is, álomszerű startja után ugyanis elképesztően visszaesett, ráadásul sérülések is hátráltatták. Késő ősz után csak tavaszra sikerült visszahoznia magát játékban, egyúttal akkor kezdték el végre érezni egymás mozgását Icardival - ami egyébként döntő faktor lehetne a későbbiekre nézve, ha nem lógna levegőben Jojo távozása is. Egyelőre nagy talány ő, az általunk (és általa is) várt, illetve remélt 10+10 helyett a bajnokságban összehozott 6+2 igencsak vérszegény, hiába a relatíve kevés játékidő. Kíváncsian várjuk, mi lesz a sorsa nyáron. (6)

Manaj - A neki jutó kevéske játékidő alatt próbálta megmutatni magát, de igazán sokat nem láthattuk belőle ahhoz, hogy átfogó képet alkossunk. A mentalitása és technikai dolgai első blikkre rendben vannak, a többit majd meglátjuk(?) később. (-)

Éder - A tavasz (és 2015/2016) egyik legnagyobb csalódása, és ezt sem lehet csak arra fogni, hogy a padon ülő sálas úriember "nem képes használni". A szintlépés neki még egyelőre túl sok volt, ő valóban csak elvétve tudott megmutatni valamit a tehetségéből, következésképp nyáron komolyan össze kell szednie magát, vagy rövid úton kuka lesz belőle. Nála a hozzáállás legalább maximális, tehát az alap megvan ahhoz, hogy összeszedje magát, és kijöjjön ebből a gödörből. Vagy ha nem, akkor kijelenthetjük, hogy nem Inter-szintű játékos. (5)

Palacio - Néhányan igencsak vakartuk a buksit újabb szerződéshosszabbítása láttán, de végül olyan igazán mégsem zavart minket, mivel most már tényleg a csereszerep volt az övé alapesetben(!). Néhol még kellemes meglepetést is tudott okozni, távolról sem volt tehát probléma, hogy meg lett tartva egy rutinos játékos a csatársorban. Az új idényben még kevesebb pályára lépése lesz, és ez így van jól. (6)

Icardi - Tavaly nyáron Mancini merész elhatározásra jutott: kinevezte csapatkapitánynak a Wanda-Maxi ügy miatt botrányhősnek kikiáltott Maurot, sokak ellenérzését kiváltva ezzel. Az oka pofonegyszerű volt, felelősséget szeretett volna tenni első számú gólfelelősünk vállára. A szezon eleje ezzel együtt nem sikerült túl jól számára, az első góljára is sokat kellett várni, az új társaival (főleg Joveticcsel) való összecsiszolódás sem ment egyik pillanatról a másikra - sokan már egész messzire merészkedtek a véleménynyilvánítással, és teljesen elvesztették a hitüket benne. Ő szerencsére jó szokásához híven csak a focival foglalkozott, összeszedte magát az idény második felére, és összehozott egy tisztességes gólmennyiséget, közben jó játékkapcsolatot alakított ki az egyik új alappillérrel, Perisiccsel. Nagy kincs ő, nem szabad elherdálni, és láthatóan fejlődőképes, ideális esetben az idén termelt találatainál pedig (16) valószínűleg egész pályafutása alatt nem fog már kevesebbet szerezni egy szezon alatt.  A csapat azon kevés embereinek egyike, akit nem érhet igazán nagy kritika. (7)

Végére értünk tehát a keretnek, most rajtatok a sor!