Nerazzurri

A bosszú ideje

2017. január 14. 16:33 - PaulPierce34

process.jpg

Eljött az ideje, hogy az összes kis- és középcsapatnak kamatostul visszaadjuk mindazt, amit ősszel elvettek tőlünk. Na jó, inkább Mi vettük el magunktól, de attól még áll: itt az esély, hogy tovább nyújtsuk a négyes győzelmi szériánkat, ugyanis a következő hetekben verhető ellenfelek jönnek. Kezdhetjük rögtön a sort mondjuk a Chievo felnégyelésével, akik szintén elvertek minket még De Boer bemutatkozó meccsén

A tabellára még mindig elé fájó ránézni, hiába az utóbbi hetek jó teljesítménye, így nem dőlhetünk hátra, egy vereség és ismét a középmezőnyben találjuk magunkat. Ja, hogy még mindig ott vagyunk, hiába nyertünk egymás után négyet. Rettentő gáz ez és köszönthetjük mindezt annak, hogy  Chievo-féle csapatok ellen örültünk ha egy x-et kihoztunk. Ellenük mondjuk pont nem  sikerült, lesimáztak minket, megalapozva a De-Boer éra nevezetű förmedvényt.

Úgy néz ki, Piolival sikerült orvosolni a gondok egy részét és sokkal fegyelmezettebbek vagyunk mint korábban bármikor,  a múlt heti győzelem meg egy mentálisan egyben lévő társaságra vall. Igen, jómagam sem hittem volna, hogy ezt még az idei szezonban leírom, de most fejben rendben vagyunk. Nulla botrány, nulla megjelent önéletrajzi könyv, továbbá egy tűzoltásra tökéletesen alkalmas edző és máris meg vagyunk.

Ami a mai meccset, még konkrétabban a kezdőt illeti számomra kissé meglepő, hogy szinte minden mérvadó honlap szerint az új fiú Gagliardini, akinek a tinta még sem száradt a szerződésén máris kezdő lesz, Banega legnagyobb örömére. Roberto barátunkat egyébként nem igazán nyomasztja, hogy nagy lovét fog (fog?) érte kifizetni a klub, pár napja konkrétan azt mondta, hogy ő akar lenni az Inter Pogbája. Nem lenne rossz, ha ebből valamit már ma este megmutatna, ugyanis Brozo eltiltás miatt nem léphet pályára. A színe meg van hozzá.

A többi poszton tényleg nulla váratlan húzást várhatunk Pioli papától, bár titkon még reménykedem benne, hogy Kondogbia helyett a frissen felépülő Medelt teszi be, persze lehet még korai lenne a chilei manökennek egy 90 perces daráló. A Gazzetta ellenben azt közölte, hogy ha Medel mégis kezdő lesz, akkor nem óvszer, hanem Murillo helyét foglalná el.

A Csiévóról annyit, hogy tök pozitív az idei szereplésük, a kiesés veszélye távolról sem fenyegeti őket --persze, mér réges-rég eldőlt a három kieső kiléte--, de azért, ma besegítenénk a riválisoknak a 10. helyért folytatott véres küzdelemben. Egyébként sincsenek jó formában, utolsó három meccsüket elbukták (két bajnoki, egy Coppa). Igen, az összes infót az eredményekről szedtem. Számomra ők a tipikusan színtelen-szagtalan csapat, akikről semmit se tudok soha. Pellisiert mondjuk mindig is bírtam, ne lepődj meg, ha ma is gólt rúg nekünk, szokása szerint.

Tipp: 3-1

Várható kezdő: Handanovic-D'ambrosio,Miranda,Murillo,Ansaldi-Gagliardini,Kondogbia-Joao Mário - Candreva,Icardi,Perisic

TV:DS1

komment
süti beállítások módosítása