Nerazzurri

Kupacsörte

2017. január 17. 10:30 - bimre_

interbologna.jpg

A megszokott, heti egy meccses ritmusunkat ma este megszakítja a jó kis Coppa Italia, Nagy Ádám és bandája érkezik az idény során másodszor is a Meazzába. Az első alkalommal ponttal távoztak, de ez most biztos nem fog megtörténni. Egyrészt, mert bombaformában toljuk a telet, másrészt azért sem, mert nem osztanak pontokat (vehehe). Továbbjutást viszont igen, tét a negyeddöntő.

Szerencsére már csak fakó (de továbbra sem kellemes) emlék az a szeptemberi végi 1-1, mégis van némi romantikája, ha összehasonlítja az ember az akkori Inter nyomásgyakorlását a mostaniéval. Míg a holland mester regnálása alatt, ha nem is vígan, de behugyozás nélkül ki tudta húzni egy közepesnél nem nagyon szarabb is döntetlenre (plusz a Palermo), ma viszont akár vért is köphetnek, akkor is bedaráljuk őket. Ahogy kell, nagycsapatosan.

Viszont azt érdemes mindenkinek a fejébe vésni, hogy a mai kupameccs lesz, annak minden bájával (vagy bajával). Nyomott kezdők mindkét oldalon, Donadoni előre aláír minden létező papírt és eladja a nagyanyját, két testvért meg három szamarat a hosszabbításért, szóval jobb nem meglepődni, ha kínlódósabb lesz egészségesnél.

Nálunk is várható, hogy az eddig kevesebbet játszók előrébb lépnek. A hátsó tengelyben teljes csere sem elképzelhetetlen, Miranda és Murillo helyén Béka Bandi és a sérülésből visszatérő Pitbull játszhat, Nagatomonak meg ne legyen Yuto a keresztneve, ha nem fut ki kezdőként a zergebaszó hidegbe (csabinter után szabadon). A középpályán a szombati kényszerpihi után Brozovic rajtra kész, elöl pedig várjuk Gabi Barbosát. Hétfő esti állapot szerint még mindig nem biztos, hogy az első perctől a pályán lesz, ami... mondjuk, hogy elgondolkodtató. Én rettenetesen megértő tudok lenni mindennel és mindenkivel, de annyira nem akklimatizálódhat lassan, annyira nem lehet éretlen és értetlen a taktikához, hogy percekre is kockázatos legyen betenni. A kupánál jobb lehetőség pedig nem lesz már idén arra, hogy esélyt kapjon a bizonyításra, úgyhogy reménykedjünk. Reménykedjünk, hogy megkapja, és akkor talán kiderül róla valami.

barbosa_1.jpg

Az igazsághoz tartozik még, hogy a sorsolás a két római csapatot sodorta a mi águnkra (előbb a szimpatikus, utána a sokkal kevésbé szerethető jönne szembe, ha és amennyiben, ugye...). Májusban kupát emelgetni mindig jó érzés, akkor is, ha "csak" a Coppa Italiáról van szó, nem ördögtől való gondolat megcélozni a döntőt. Már csak azért sem, mert a kínaiak pont megtették. Ma este megtehetjük az első lépést.

komment
süti beállítások módosítása