Nerazzurri

Továbblépés

2017. február 12. 10:45 - bimre_

icardi_pipa.jpg

Nincs más választás, túl kell tegyük magunkat a múlt hét vasárnapi eseményeken, hiszen jön az Empoli. Elsőre ránézésre nem tűnik veszélyesnek az ellenfél, meg másodikra és harmadikra sem, de azért vártunk már meccset kellemesebb helyzetben is. Kifogás persze nincs, akármilyen kezdővel húzni kell ezt a meccset, hogy életben tartsuk a pislákoló reményt a dobogóra.

Az elmaradt értékelő miatt utólag is scusi, egyszerűen nem volt ideje és/vagy energiája senki klaviatúrát ragadni. Gondolatok azért vannak, Rolkó például úgy van vele, hogy bármennyire is fáj, el kell engednie a negatívumokat, a bírózással együtt, és koncentrálni arra, amiből építkezni lehet. Ilyen mondjuk az, hogy a legtöbb lövést mi eresztettük meg a Juve otthonában ebben az idényben eddig. Nem feltétlenül kell, hogy ez jelentsen bármit, de ha már az saját épülésünkről van szó, akkor miért is ne ragadjuk meg ezt pozitívumként. Reálisan nézve a mocskosék mocskosul erősek (szerintem), az pedig Pioli munkáját dicséri többek között, hogy pariban voltunk velük. A kardunkba dőlni nem kell, lehet és kell is fejlődni, nem utolérhetetlen a zebracsorda.

Jómagam csatlakozom hozzá, pozitívumként tényleg azt lehet mondani, hogy egyenrangú ellenfelek voltunk (főleg az első félidőben). Két negatívumot mondanék, de ezt is csak inkább azért, hogy lássuk, van hova fejlődni. Egyrészt, nagyon nehézkesen, illetve szinte semennyire nem ment hátrányban a helyzetek kialakítása. Márpedig mi is oda pályázunk, ahol a rabruhások vannak, ki kell alakítani egy olyan stabil alapjátékot, ami alkalmas egy ilyen erősségű védekezés ellen is áttörési pontokat kreálni, illetve kell egy B-terv is. Aggódni nem aggódok, Piolinak van majd' egy fél idénye plusz egy nyara, hogy jövőre valami ütőképes jöjjön össze. A másik dolog, hogy több ígéretes kontralehetőséget sikerült elképesztően bután megoldani. Viszont az a helyzet, hogy itt képbe jön a vezetőség felelőssége is, hiszen egy Éderekkel nem lehet. Másképp fogalmazva: be kell fejezni nyáron a nagytakarítást. Nem bántásból mondom egyébként, sőt, kifejezetten kedvelem pl. Édert a hozzáállása miatt, de ő egyszerűen a Sampdoria-szint, az meg ide kevés lesz a célok tükrében.

linter_lazio_banega.jpeg

A képen látható játékosok közül senki nem lesz pályán ma délután

Ennyit a derbiről, kanyarodjunk rá a ma délutánra. Helyből szar a helyzet, hiszen Brozovic lábujja megsérült, nem játszik, Perisic a piros miatt pihizek - de legalább 2-ről 1 meccsre csökkent az eltiltása - Icardié cserében maradt, így őt a Roma ellen láthatjuk legközelebb. Ezekre jött még rá Banega térdsérülése péntek-szombat magasságában, így aztán bágyadt kezdővel, gyakorlatilag értékelhető csere nélkül futunk neki az Empolinak.

Megy a találgatás arról, hogy eljön-e most végre Gabi Barbosa nagy lehetősége (akár Pinamontival), de valószínűbb, hogy ma inkább nem, mint igen, Éder és Palacio menőzhet az első perctől. Ez leginkább azért érdekes, mert nagyon is beszédes lesz. Azt ugyanis érdemes mindenkinek a fejébe vésnie, hogy ha Palacio kezd, az nem az ő kritikája, de még csak nem is Piolié. Ne felejtsük el, hogy a jó Stefano személyében arról az emberről beszélünk, aki most szinte Istenként van tisztelve (teljes joggal) az eredmények miatt, aki nem mellékesen felépített már a semmiből egy Felipe Andersont. Életszerű az, hogy annyi mindenhez ért, csak pont Barbosánál bolondul meg? Nem. Ha ilyen körülmények között sem teszi be a brazil csodagyereket, akkor itt az ideje belátni, hogy nem annyira csoda az a gyerek. Lehet belőle akár még klasszis is, nem mondom, hogy nem, de jelen pillanatban nagyon távol áll tőle, sőt, még a Serie A átlagtól is. Itt pedig rögtön felmerül  a felelőssége annak, aki ennyi pénzért szerződtette. Csak azért, mert kínai a tulaj, még nem kell minden szart megvenni, hiába tukmálják.

Legújabban már háromvédős felállásról is lehet hallani/olvasni, meglátjuk. Ami a legnagyobb pozitívum, hogy az ilyen kicsik ellen már van egy olyan stabil alapjátékunk, amiben az se tragédia, ha 1-1 sérülés/eltiltás miatt gyengébb képességű spílernek kell játszania, egy jól működő rendszer őt is jobbá teszi néhány meccs erejéig.

15 órától kickoff, a Digisport1-en nézhetjük élőben, úgyhogy forza!

varhato.jpg