Nerazzurri

Ismét kellemes ünnepekre várva

2016. december 21. 11:24 - Rolkó_

inter-vs-lazio.jpgÚjabb év, újabb zárás a Lazio ellen a Meazzában. Tavaly ennél nagyjából ötször lelkesebben vártuk, hatalmas pofára esés lett a vége. Akkor jók voltak az előjelek, jelenleg inkább rosszak, hátha most ebből fog kisülni valami olyan, amitől mosolygósan fog telni a karácsonyunk...

 

"Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el téli Mercato!"

Akár ezt is dúdolhatnánk, ha épp havazna, és ha épp nem lelkesítettek volna be néhányunkat kedvenceink - így még egy kicsit tudunk arra koncentrálni, hogy a 2016-os év utolsó meccsét végigszurkoljuk, és ne nihil közepette várjuk a megváltást jelentő (?) új igazolásokat.
Mert bizony már kacsintgathatunk a januári történések felé, és szinte biztosra vehetjük, hogy lesz legalább három érkező, és minimum ugyanennyi (de inkább több) távozó is. Egész ősszel arról szóltak a hírek, hogy a jelenlegi vezetők sem teljesen vakok, pontosan tudják, hol szorul további erősítésre a keret, így joggal várhatjuk egy (bal) szélső hátvéd, egy középső védő és egy középső, védekezésben erős, de tényleges futball-IQ birtokában lévő középpályás leigazolását.

Azonban amíg e rejtélyes futballisták nem érkeznek meg, a naptári év zárómeccsén azzal kell főzni Piolinak, amije van, és sajnos az utóbbi hetek legízletesebb hozzávalói közül kettő most "elfogyott". Bár Felipe Melo tett azért bőven (az ominózus egy évvel korábbi meccsen is), hogy megutáljuk, most mégis az a fura helyzet állt elő, hogy negatív irányban fogjuk megérezni a hiányát. A legutóbbi másfél meccsen látott tisztességes - persze még távolról sem tökéletes - középpályás védekezés nagyban köszönhető a jelenlétének, és emberünk ezzel együtt azt is megmutatta, hogy a feljebb említett középpályás-típusra (ez lenne ugyebár ő) égető szükség van ebben a csapatban. Csak kevésbé időzített bomba kivitelben, ugyebár. Egyébként azt gondolom, erős volt a piros lapja, most kivételesen nem pipa voltam rá, hanem sajnáltam, legfőképp azért, mert a csapat egyik legjobbja volt vasárnap.

 

felipe_melo_sas.jpg


A másik nagy hiányzó az utóbbi hetek kulcsembere, a nyári "megaigazolás", Joao Mário, aki mindinkább kezd belerázódni a Serie A világába, és egyúttal igazolja is, hogy hosszú távú megoldás lehet - sokoldalúságának köszönhetően akár több poszton is. Az ő sárga lapja is totálisan elkerülhető lett volna, de most már sajnos nincs mit tenni.
Billy Bob Thornton hasonmásának tehát kettejük pótlását kell megnyugtató módon megoldani, erre pedig több variációt is írtak, a legújabb a háromvédős rendszer, de itt meg is állnék... A jósolgatást befejeztem, ebben az idényben nem egyszer futottam bele abba, hogy levezettem, miért egy bizonyos formáció lesz a pályán, hogy aztán gyakorlatban homlokegyenest az ellenkezője valósuljon meg. Ilyen az én szerencsém, nem a megfelelő forrásokra hallgattam sajnos. Egy dologra azért felhívnám a figyelmet: ne lepődjetek meg, ha a Prága ellen megcsodált módon Ansaldi a tengelybe lesz vezényelve, Melo pótlására. Gnoukouri és Kondogbia a jelek szerint továbbra is parkolópályán, utóbbi úriembert jó eséllyel nem látjuk már Inter-szerelést ölteni.
Az biztos, hogy a támadósorban továbbra is bízhatunk, Candreva huzamosabb ideje teljesít megfelelően (ráadásul excsapat ellen is játszik), Icardi még akkor is gólpasszt ad, amikor nem akar, Perisic pedig nem fogja örökké elpuskázni a legnagyobb ziccereit. 

A Lazio egyébként igen jó formában van, utolsó öt meccsükből négyet nyertek (csak a Roma elleni szokásos zacskó rondít bele a képbe), és csak azért nem tanyáznak jelenleg BL-t érő helyezésen, mert Mertens god mode-ba kapcsolt az utóbbi hetekben. Inzaghi kinevezése óta nagyon korrekt csapat benyomását keltik a Sasok, például a jelenleg egész jó idényt futó Felipe Andersonba is új életet lehelt a volt lesipuskás, de Keitának is vannak jó pillanatai, míg a góllövő csatár kérdését egészen minőségileg sikerült megoldani Immobilével. Ők, megtámogatva a Biglia-féle fedezetsorral és a De Vrij által vezetett védelemmel mindenkire veszélyes ellenfél, pláne egy egyébként is sebezhető Interre a Meazzában. Említett játékosokat azért elnézegetném fekete-kékben (leszámítva az olasz centert), különös tekintettel csapatkapitányukra, már nyáron is egyetértettünk többek között bimre_ szerzőtárssal abban, hogy óriási tanár, és minőségi ugrást jelentene az Inter középpályáján. Ha lehet, ezt azért ne most mutassa meg újra.

A feljebb felsorolt tények, valamint a felforgatott hazai tizenegy miatt a "mindkét csapat lő gólt" fogadásra akár komolyabb összeget is lehet pakolni - ilyenkor szoktam bakot lőni persze, és lesz belőle egy szép 0:0. Viccet félretéve: az utóbbi évekre tekintve a hármas győzelmi széria is ritkaságszámba megy, de ha ezt valahogy behúzná a csapat, akkor (a sorsolást figyelembe véve, a szeszélyességtől eltekintve) egy ennél hosszabbra is komoly esély nyílhat, szóval... Tessék nekünk végre széppé tenni a karácsonyt!

Annál is inkább fontos ez, mert a posztban már említett bimre_ úr a helyszínen tekinti meg az összecsapást - remélhetőleg Icardiék is tekintettel lesznek rá, és nem szeretnék, hogy rossz élményekkel hazatérve írja meg az élménybeszámoló-értékelőt.

Na jó, a végére azért csak idebiggyesztek egy várható kezdőt: Handanovic - Miranda, Ranocchia (??!!), D'Ambrosio - Nagatomo (??!!), Ansaldi, Brozovic, Candreva - Perisic, Banega - Icardi. Ugye 3-4-2-1-et írnak, de ez a névsor tetszőlegesen felírható még néhány formációban.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 közvetíti élőben.