Nerazzurri

Teljesen abszurd!

2016. december 13. 10:49 - touristique

 

brozovic_1.jpg

… ez a mondat hagyta el a számat, mikor tegnapelőtt este Marcelo Brozovic távoli bombája Perin hálójába csapódott. Főleg mivel a meccs egy olyan szakaszában történt, amikor a mutatott játék és a helyzetek száma alapján úgy körülbelül egy nagy semmit érdemelt volna az Inter. Egy happy enddel végződő történet következik 11 pancserről, akik maguk sem tudják hogyan, de a meccs derekán hirtelen csapattá változtak, és sima 2-0-al küldték haza a Grifonét.

 

Mikor a meccs előtt meghallottam, hogy megint valamilyen 3 védős rendszerrel akarunk szórakozni, kitértem a hitemből. Nem magával a formációval van bajom, hiszem több együttes is sikerrel alkalmazza Olaszországban, sőt Európában sem számít teljesen blőd gondolatnak már, lásd az angol listavezető Chelsea-t. De összességében számomra rejtély, hogy gondolhatja bárki is, hogy ez egy Internél a jelenlegi játékosállomány mellett jól működhet. Hány jó középső védő van a keretben? Olyan másfél, főleg hogy Medel sérült. Így tehát a védelemben egy katasztrofálisan kinéző Ranocchia-Miranda-Murillo triót vizionálhattunk. Ha ezek a játékosok kettesével is elég gyengén teljesítenek, mitől lennének jobbak ha egyszerre mindhárman pályára kerülnek?  És vajon elég jók a szélsővédőink ahhoz, hogy wingback pozícióba erőltessük őket? Ugyan már. Egyszóval nem volt teljesen világos, hogy Pioli a védekezés vagy a támadás drámai javulását várja a váltástól, de sok esélyt egyikre sem láthattunk.

A kezdő láttán viszont egy szimpla 4-4-2 vagy 4-2-3-1-re lehetett inkább asszociálni, ami Nagatomo jelenléte ellenére kissé megnyugtatott. Egészen a kezdőrúgásig, amikor is világossá vált, hogy itt bizony D’Ambrosio vált középső védővé (…oh jeez…), Candreva pedig a négytagú középpálya szélére került, akárcsak Conténél a válogatottban. Köszönjük meg az ötletet Antonionak, druszája ugyanis ezen a poszton kimondottan hasznosnak tűnik, az ő oldalán nem sok gond akadt az egész meccsen, bár érezhetően kevesebb ereje maradt a támadásokat támogatni. Ennél fogva ilyenből az első félidőben nem akadt kb. egy sem, csak előrevágott labdák, amikkel nem sikerült megtalálni a valahogy az egész játékrész során párhuzamos dimenziók között csatangoló Edert, vagy az öregfiúk tempóban vánszorgó Palaciot. Tényleg gáz, hogy ez az ember még Inter mezben szerepelhet, látszik az arcán, hogy tudja, nem való már ide. Ha Gabriel Barbosáról azt mondja az edző, hogy még nem áll készen a Serie A-ra, akkor érdekelne, hogy Palacio mitől tűnik alkalmasnak bármilyen feladatra is ezen a szinten. Igen, tudom, nem én látom a srácokat az edzéseken.

candreva.jpg

Candreva új poszton, Laxalt ellenfeleként

 Ahogy azt várni lehetett, az impotens támadósor mellett a védelem sem állt a helyzet magaslatán, leginkább a Genoán múlott, hogy nem 0-3 állt az eredményjelzőn. Nem emelnék ki vagy inkább húznék le itt senkit, egyszerűen fejetlennek tűnt az egész. A semmiből szerzett Brozovic gól azonban meglepően magabiztossá változtatta a csapatot, a szó legpozitívabb értelmében. Felmerül a kérdés, hogy ha az előny tudata ekkora lélektani pluszt tud adni a játékosoknak, akkor mégis mi történt a Fiorentina vagy a Beer Sheva ellen, ahol érezhetően hatalmas nyomásként élték meg, hogy náluk a vezetés.

A félidőben némi taktikai korrigálás következett Pioli részéről, a teljesítményével Palaciot is alulmúló Eder helyére Felipe Melo került, aki lényegében semmit nem csinált, de a beállásával némileg szabadabb kezet kapott Joao Mario, aki agilitásával és passzjátékával simán elhozta a „meccs MVP-je” címet, oroszlánrészt vállalva a győzelmet bebiztosító második gólból. Mario és Brozovic párosa hozta le a meccset, ez a duó az, amit semmiképp nem bontanék meg a közeljövőben, bár ezzel a keret egyik legnagyobb értéke, Banega elég távol kerül a kezdőtől. Fel van adva a lecke Stefanonak, hogy hogy lehetne ebből a három játékosból a legtöbbet kihozni. A mérkőzés pedig gyakorlatilag a nagycsapatok álmává változott a második játékrészre, hiba nélkül, higgadt játékkal, az ellenfélnek esélyt nem adva sikerült behúzni a három pontot. Elég fura, hogy úgy értem egy értékelő végére, hogy le sem írtam Icardi nevét, pedig ő is ott volt, és nem is igazán láttam rossznak, de nem tudom, kapott-e az egész meccsen öt passzot összesen, lövésig pedig biztosan nem jutott el. A szezon során most először nem tűnt Mauro-függőnek a támadójáték, ami valójában elég jó jel.    

05671547.jpg

Működhet-e tehát az új hadrend? Végeredményben Pioli nem hibázott, mikor a 3-4-3 illetve 3-5-2 mellett tette le a voksát, és majdnem biztos vagyok benne, hogy marad is a három védőnél egy ideig. A második félidő alapján viszonylag kockázatmentes, a pálya egyensúlyának megőrzésére alkalmasnak tűnő rendszert talált a mester, melyel elevickélhetünk januárig, amikor is remélhetőeg kedve szerint frissítheti a keretet 1-2 minőségi futballistával (elsősorban hogy ne kelljen olyan játékosokat nézni kulcsposztokon, akiknek már rég a Perugiában lenne a helyük). Nagyon vigyázzunk azonban az optimizmussal, világos, hogy ez a felállás még nincs kellőképpen begyakorolva, és bár eddig két meccsen száz százalékos vele a mérlegünk, a nehéz pillanatokban valahogy rendre szerencsénk volt. Vasárnap a Sassuolo ellen meglátjuk, merre tovább.