Az utolsó előtti hónap már a finis jegyében zajlik, és hát, megjártuk a... Nos, voltunk fent és lent is lelkileg. Ezúttal színes a kínálat minden téren, az öt meccsen volt annyi történés, hogy most nyoma sincs a nyúlfarknyi bekezdéseknek.

TOP + + +

Joao Cancelo - Ha neki jól megy (és ilyen sűrűn előfordul), egészen komoly hatással van a támadójátékra. Megszületett az első gólja, a megszokott asszisztját is hozzátette, egészen amatőr dolog lenne a vezetőségtől, ha nem találnának módot a marasztalására.

Marcelo Brozovic - Nos, nehéz lesz meghiúsítani a duplázását, lévén folytatta márciusban megkezdett remeklését: a Whoscored automatikusan osztályozó rendszerében például egyenesen a hónap legjobb játékosa lett a Serie A-ban. Ki gondolta volna mondjuk egy éve, hogy erre az úrra egyszer olyan kulcsemberként fogunk tekinteni, akit mindenképp a csapatnál kell tartani? Halkan jegyzem meg, ha tartja ezt a szintet (netán még fejlődik is), rövid időn belül a legnagyobb csapatok állhatnak érte sorban... Bár már egyszer sugalltam, most nevesítek is: ezen a poszton Cambiasso óta nem láttunk hasonlót Inter-mezben.

Mauro Icardi - Csendben, üzembiztosan teszi a dolgát és végzi el elsődleges feladatát: szállítja a gólokat. Ha nem lett volna a kényszerpihenője (esetleg nem történik meg a Milan elleni érthetetlen blackout), már meglenne neki a harminc találat - nem kizárt, hogy így is össze fog jönni. Persze igazi értéke ennek akkor lenne, ha eredménnyel is párosulna.

Milan Skriniar - Bár egy-egy kisebb, nem túl látványos hibája akadt meccseken belül, továbbra is a keret egyik legstabilabban teljesítő, egyszersmind legértékesebb futballistája.

Miranda - Szlovák társához hasonlóan magabiztos, nagyobb megingások nélkül játszik, és összesített performanszban is igen közel áll hozzá - következésképp nem megkérdőjelezhető a helye itt.

Rafinha - Szinte meccsről meccsre nyomon követhető és érezhető a fejlődése, gólpasszai mellett most már az első találatához is igen közel jár (azóta már meg is született - a szerk.). Remekül beilleszkedett, láthatóan elfogadták, sőt, kedvelik a társai, ő pedig egyre sűrűbben nyilvánítja ki maradási szándékát. Meg kell őt is tartani, egyértelműen.

FLOP - - -

Antonio Candreva - Olykor balszerencséje is van, de most már gigaégő a góltalansága, ráadásul az asszisztok is elmaradnak egy ideje, ami még kínosabbá teszi azt, amit a pályán produkál. Néha ki is kerül a kezdőből, így hát nem vállalok nagyot azzal a jövendöléssel, hogy a következő szezonra el fogja veszíteni a jelenlegi, egész 2017/2018-as idényen át élvezett státuszát (ha épp nem lép a távozás mezejére).

Davide Santon - Ha még olvassa a blogot, ezúton szeretnék elnézést kérni attól az úriembertől, akivel pár éve, még a régi felületen vitáztam emberünkről, rögtön a Newcastle-től való visszatérése után. Én nagyon szeretek a legkisebb pozitívumokba is belekapaszkodni, de vele kapcsolatban már nem tudok ilyesmit, végleg elengedtem a kezét. Sem fejben, sem fizikálisan nem az nívó, ami megüti az általunk elvártat.

Matías Vecino - Labdavesztése utáni kapott gól, érthetetlen, idióta kiállítás, mindezt igen csekélyke játékidő alatt... Nem pont ezzel számoltunk, amikor Gagliardini kiesése miatt az ő visszatértét vártuk. Az egészen korrekt őszét felejthető, mi több, pocsék, sérüléssel tarkított tavasz követte, így már az is kérdéses, pénzzé legyen -e téve a nyáron - ő talán még érdemel egy esélyt. 

Amikre szívesen emlékszünk:

Régen megérdemelte már, a Cagliari ellen összejött neki: Brozovic gyönyörű csavarással növelte három gólosra az előnyt. Az akcióban már egyébként is részt vett (nem meglepő módon), egy mostanság rá jellemző, hajszálpontos keresztlabdával. 

A Chievonak lőtt második találat remekül reprezentálja, miben is lépett előre szezon közben az Internazionale. Középen vezetett támadás, okos, építő jellegű, nem ad-hoc passzokkal, "csiki-csuki" befejezéssel a végén. Még több ilyet, fiúk!

És végül két meccs történései: az Inter - Cagliari egy bizonyos szempontból, az Inter - Juve egy másikból. Előbbi alkalmával egy végtelenül simán és profin lehozott kilencven percet láttunk, ahol lövése sem volt az ellenfélnek (nem csak a szó átvitt értelmében), utóbbinál pedig olyan tartást mutatott a csapat, és fordított 10 a 12 ellen, ami mindenképp hitet ad az egyszeri szurkolónak. 

Amikre nem szívesen emlékszünk: 

Amikor a balszerencséről írok, valami ilyesmire gondolok: érdemes Ljajics gólját elejétől a végéig megnézni. Szinte minden mozzanat alakulhatott volna másképp, és még csak nem is kell a leginkább optimális dolgokra gondolni, elég lett volna egy iciri-piciri segítség Fortunától... De sajnos nem jött, a végén pedig az a bizonyos Perisic-kiugratás - azt hiszem, most már bőven visszavette a sors az őszi "mákolásokat". 

A bergamoi látogatás nagyjából első fél órája rémálomszerű volt, hasonló, mint egy idénnyel korábban. Utána feléledtek a srácok, és nagyon sok esély lett volna arra, hogy három pontot vigyenek Perisicék pár kilométerrel odébb. Említett úriember élen járt a helyzetek elpuskázásában, négy olyan lehetősége is adódott, amiből jobb napjain simán betalál. Ez nem az volt.

Akárhányszor nézem, nem tudom megmondani, hogy emiatt miért nem kapta meg a második sárga lapot Pjanic. Biztosan nagyon kedves fickó lehet, ugyanis a közelmúltban is többször felhördültem a tv előtt ülve, azonnal feltéve a "bazmeg, ezt már megint hogy nem állítják ki?" költői kérdést. Nagy valószínűséggel innen, 1:1 után minden másképp alakult volna, de ezt már sosem tudjuk meg...

A helyszínen még szörnyűbb volt megélni az utolsó percekben, drámai módon elbukott Derby d'Italiát, pedig olyan közel jártunk a katarzishoz... Santon pályára lépése, és az üzenet, amit ez a csere hordozott, abszolút megbosszulta magát, és úgy vágott minket pofán a Skriniar-öngólt követő Higuaín-fejes, mintha Hulktól kaptunk volna egy parasztlengőt mondjuk. Van ilyen, ebből is lehet tanulni és talpra lehet (kell) állni. Videó feljebb, annyit azért nem ér, hogy egy poszton belül kétszer linkeljem.

Szakmai döntések:

Most már kimondhatjuk, leírhatjuk: Spallettinek megvan az a magja, akire komoly csapatot építhet a jövőben. Kellett neki néhány hónap, hogy megtalálja, de egyrészt jobb későn, mint soha, másrészt jó munkához idő kell - több ide illő közhely most nem jut eszembe. A Brozovic-pivot működik, mögötte a labdát megjátszani képes középső védőkkel, előtte az olykor komoly kvalitásokat felvillantó Rafinhával eljutottunk oda szeptembertől, hogy a jelenlegi csapat fogyasztható futballt játszik, és nem csak az Icardi felé, ész nélkül beívelt labdák a csapat egyetlen opciói támadásban. Karamoh (bár kissé nyers) üdítő dolgokat mutat a szélen Candrevához viszonyítva, ha okosan lesz felépítve, belőle egy igen jó játékos válhat, ezt ezeken a meccseken is megmutatta. A hirtelen összezuhanós, lelki problémák még mindig jelen vannak (példák: Torino, Chievo, Juventus ellen lejátszott találkozók), de talán idővel ez is javulni fog. A kopasz mesterre jellemző az, ami nagyon sok olasz társára: előnyben beszari csere, amit előszeretettel büntet meg a sors. Veronában csak majdnem, az év meccsén viszont 100%-ig sikerült ráfázni - bár alapvetően érthető olyankor a koncepció, de (főleg az Inter esetében) szinte csak a negatív élmények maradnak meg a dologgal kapcsolatban. Remélhetőleg le lett volna a konzekvencia arról a dologról is, hogy ki az, akivel egyértelműen nem szabad számolni a jövőben.
Vezetőségi részről napról napra jelennek meg a pletykák, hogy Cancelot és Rafinhát mi módon is tervezik megtartani: mivel nagyon nehéz eldönteni, mi is a valós/konkrétum, így inkább amellett maradok, hogy ez egy csendes 30 nap volt ilyen tekintetben. (Összesített osztályzat: 3/5)

Kiegyensúlyozott volt a mérleg: 5 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 8:5-ös gólaránnyal. Ej, mennyivel másképp nézne ki a dolog, ha akár egy kis szerencséje lett volna Icardiéknak mondjuk az egyik idegenbeli túrán... De már nem 2017 őszét írjuk, bizony ha olykor jól is mutat az Inter futballja, kőkeményen meg kell harcolni a győzelmekért, ingyen nem hullik fekete-kék ölbe a BL-helyezés - és ez valahol így van rendjén. Következhet a hárommeccses befutó.

A papírformának megfelelően egy hónappal korábban Marcelo Brozovic sima győzelmet aratott (a voksok 63%-át begyűjtve) a megszokott szavazásunkon, és az igazat megvallva elég nehéz elképzelni, hogy bárki kiénekelje a sajtot a szájából, és elmaradjon a dupla ezáltal. Nos?