Nerazzurri

Karácsonyi győzelemben bízva

2017. december 23. 14:08 - bimre_

sass-inter_kezdo.jpg

A nagy karácsonyi készülődés, idegeskedéssel súlyosbított ajándékvásárlás és kezdődő gigazabálás előtt alatt és után majd' elfelejtettük, hogy 15 órakor még pályára lép kedvenc csapatunk, hogy a múlt szombati hazai buktát feledtesse velünk.

Nagy tragédia a nem történt egyébként, persze a vereség ténye - pláne hazai pályán - fájdalmas, de egyelőre még nincs különösebb ok az aggodalomra. Az első félidőben a játék több, mint rendben volt, ami főleg azért örömteli, mert a Chievo elleni meccs után zsinórban a második nem rangadón volt szemmel látható, hogy Spalletti munkája nem csak eredményekben, de játékban is elkezdett beérni.A második félidőben meg történt, ami történt... nem én vagyok az első, aki ezt mondja, de én is pontosan így gondolom: ennek a meccsnek, ennek a vereségnek már be kellett következnie. Semmi gond, letudtuk, ha legközelebb megint az Udinesétől kapunk ki, akkor olyan nagyon rosszul már nem végződhet az idény.

A Sassuoloval kapcsolatban kissé kellemetlen, hogy az elmúlt hetekben elkezdtek életjeleket mutatni, hogy a fene vinné el - ha nem számítjuk, hogy sikerült otthon lecumizni a Verona ellen, bár kevesebbet kaptak, mint a Milan, úgyhogy végül is ez is teljesítmény. Ennek a verségnek az ellentéte a múlt heti WTF győzelem a Sampdoria ellen idegenben, Iachini talán ráncba szedi őket.

Ettől függetlenül, illetve Vecino eltiltás miatti kimaradásán kívül ha azt a formát hozzuk, amit a Chievo ellen végig az és Udinese elleni első félidőben, az égvilágon semmi probléma nem lehet. Ne is legyen, egyszerűen nem fér bele a pontvesztés ennyire gyengécske csapatok ellen, ha inkább előre fele szeretnénk nézelődni, nem pedig hátra. Plusz, ugye néha azt is ki lehetne próbálni, hogy milyen, ha nincs elbaszva a karácsonyunk, ráadásul 27-től kezdve után a szezonunkat nagyban meghatározó pokoli kemény sorozat következik, amibe kötelező lenne győzelemmel belemenni.

Ja, majd elfelejtettem, bár mindjárt megvan a kezdő, azért leírom, hogy állítólag Nagatomo fog kezdeni Santon helyett, nem Dalbert, szóval simán elcsesződhet még minden.

Sassuolo-Internazionale, 15.00 TV: Digisport 2

Hivatalos kezdő (hoppá, figyeljetek!):

Sassuolo (4-3-3): Consigli - Lirola, Goldaniga, Acerbi, Peluso - Missiroli, Magnanelli, Duncan - Berardi, Falcinelli, Politano

Inter (4-2-3-1): Handanovic - CANCELO, Skriniar, Miranda, D'Ambrosio - Gagliardini, Borja Valero - Candreva, Brozovic, Perisic - Icardi

komment
süti beállítások módosítása