Nerazzurri

Eddig bírtuk

2017. december 17. 14:36 - PaulPierce34

Ha valaki azt mondta volna nekünk augusztusban, hogy december közepéig veretlen marad a csapat és mindössze két pontra lesz majd az éllovastól, aligha hittünk volna az illetőnek. Pedig jelenleg ez a helyzet, szóval ez a poszt most nem a panaszkodásról fog szólni, mintsem inkább arról, hogy min kellene javítani, hogy a jövőben ne kapjunk ki ilyen buta módon, mint tegnap. Három pontban gyűjtöttem össze, hogy hol kellene fejlődnie a csapatnak.

Cseréld le Borját!

Évek óta másról sem beszélünk, csak arról, hogy milyen gyengék a szélső védőink. Igen, azok, főleg nemzetközi szinten, de az igazi probléma az, hogy kb. Sneijder óta nincs minőségei, vagy éppen semmilyen kapocs a támadó(k) és a középpálya között és ezt nyáron sem sikerült orvosolni.

Az nyilvánvaló, hogy Borja amúgy sem trequrtista, még ha Spalletti 20 percekre azt is próbál belőle faragni, szóval az utóbbi kritikanem az ő felelőssége, de ha át akarjuk alakítani a középpályát 2018 nyarán -márpedig kötelező-, akkor azt azzal kell kezdeni, hogy a spanyol helyére hozunk valakit. Képtelen 90 percet  végigjátszani, vagy ha mégis, akkor az utolsó fél órában a fülén veszi a levegőt.

Spalletti egyik legnagyobb hibája tegnap az volt, hogy nem Brozovicot, hanem Borját kellett volna lecserélnie.

Végy egy balhátvédet!

Oké ez már uncsi. Nagyon az, de egyszerűen muszáj leírni, akár századjára is, mert a helyzet nem változik. Volt egy két biztató meccse Santonnak, de aztán a Juve ellen is már voltak furcsa megmozdulásai, hogy aztán az Udinese ellen konkrétan egyedül hozzon össze két gólt. Ezért kár volt a fél nyarat végigszenvedni Dalbert után.

Gyorsabban!

Ez is egy évek óta fenálló probléma. Egyszerűen futógyorsaságban átlag alatti a csapat és ez még a Serie A állófocijában is feltünő. Gyakorlatilag két játékosunk van akire rá tudnám mondani, hogy gyors: Perisic és Karamoah.

Spalletti a maximumot hozta ki a csapatból a szezon eddigi 17 meccsén. Ha körbenéztek a topligák tabelláin, akkor láthatjátok, hogy bár 40 ponttal sehol sem lehet vezeti a bajnokságot ennyi időn után, de a 2.hely az betonbiztos lenne. Olaszországban jelenleg nem ez a helyzet, a vesztett pontok tekintetében az első öt helyezett 4 ponton belül van, ami egészen kivételes.

Hihetetlenül izgalmas és fordulatos tavaszi szezon vár ránk, ahol a Milan kivételével az összes élcsapatnak van esélye a dobogóra, sőt, akár a bajnoki címre is. Sok ilyen hiba nem fér bele, mint ezen a szombat délutánon.

Összefoglaló

komment
süti beállítások módosítása