Lassú, ötlettelen, pontatlan. Ezek a szavak jutnak eszembe az Inter tegnapi teljesítménye láttán. Na jó, a Crotone elleni vendégjáték után is ez volt a véleményem, de ott még rá lehetett fogni, hogy kivárásra játszottunk a fizikailag sokkal gyengébb ellenféllel szemben, a győzelmet pedig amúgy sem szükséges megmagyarázni. Ezt a tegnapit már valakinek meg kéne.

Mert azt sajnos nehéz megfejteni, hogy mi lett az első fordulókban látott, gyorsan végigvezetett támadásokkal, vagy a középpálya passzjátékával. Utóbbi különösen frusztráló, ezen a poszton látszik a legjobban, hogy micsoda egyéni visszaesések történtek az elmúlt héten. A Spal ellen bravúrosan játszó, a sajtó által Strootmanhoz hasonlított Gagliardini az előző meccsen annyira vállalhatatlanul rossz volt, hogy tegnap már a padon találta magát. De nem baj, mert esetlen, kapkodó performanszát ezúttal Joao Mariotól kaptuk meg. Semmi kedvem statisztikákat nézni, de szerintem olyan 10%-os pontossággal passzolt, sokszor a legegyszerűbb átadásokat is képtelen volt megoldani. Az, hogy az első percben még egy óriási helyzetet is elidétlenkedett, már csak a hab a tortán. Míg Vecino korrekt volt, az Borja Valero, aki amúgy a Serie A egyik legnagyobb passzmágusa, most egy Felipe Melóval keresztezett Kuzmanovic benyomását keltette, körülményes volt, alibimegoldásokat keresett, a szerelések sem jöttek össze neki. Mondanom se kell, hogy nem ezért vettük.

A második félidőben Spalletti egy Mario-Eder cserében látta a megoldást, ez kedvemre tett, hiszen így mégiscsak egy második támadó érkezett az elől elszigetelt, és eleve indiszponáltan szereplő Icardi megsegitésére. A tizenegyes összehozásán kivül mást azonban nem tudunk felírni neki, bár nem volt bántóan rossz, mint a túlértékelt portugál, nagy hatása nem volt a meccsre. A legszomorúbb az, hogy nincs is más, aki változtathatott volna a játék képén, Brozovicnak idén még nem volt két jó megmozdulása, Karamoh, Pinamonti pályára kerülése pedig jobban meglepett volna mint egy Nagatomo-mesterhármas. A távolkelet Roberto Carlosára pedig most nem tudok panaszkodni, jobban játszott, mint D’Ambrosio a másik oldalon, és sokkal jobban, mint Dalbert a hétvégén.

 A Bologna érdemeit kár elvitatni. Nekem különben már tavaly is tetszettek, de valami szétesett náluk, igy csak a 15. helyen fejezték be az idényt. Idén szerintem ez másképp lesz, főleg ha Verdit elkerülik a sérülések. Őt amúgy bármikor elcserélném Candrevára, a legideálisabb időpont mondjuk tegnap este 8 óra lett volna a csere végrehajtására, de sajnos ezt több szabály tiltja, na meg hülyék is lennének odaadni. Szóval ambiciózus csapat a Rossoblu, ezt többek között a Napoli ellen is megmutatták nemrég, ott a tegnapihoz nagyon hasonló első félidőt produkáltak. Ezúttal viszont az Inter szépen adta alájuk a lovat. Hiába is vártuk, hogy elfáradjanak, az egyenlités után is ők tűntek elszántabbnak, igy azt a periódust is dominálni tudták, amiben nemrég a nápolyiak bedarálták őket (vagy amiben mi szoktunk másokat darálni.) Igazából ha nincs Mbaye butasága, tegnap otthon tartják mindhárom pontot, szóval le a kalappal előttük.

Ami a mieinket illeti, kicsit olyan érzésem van, mintha a nehéznek tűnő szezonkezdet előtt vettek volna egy nagy levegőt, ami nagyjából eddig tartott. A sikeres alámerülés után most már újra ideje lenne feltörni a víz alól, és lélegezni. Reméljük Spalletti látja, milyen messze a felszin, és hogyan fogunk elkezdeni emelkedni.