Nerazzurri

"Egy Milan-Inter már három nappal a kezdés előtt ott motoszkál a fejemben" – interjú Baumstark Tiborral, a Digisport kommentátorával

2017. július 09. 16:52 - csabinter

baumstarkt1.jpgA családi legendárium szerint lelépett az óvodai ballagásáról, hogy inkább a helyszínen szurkoljon az MTK-Fradin. A Britannia blog által szervezett kommentátor-népszerűségi versenyben másodikként végzett, tehát hivatalosan is az ország legjobbjai közé tartozik Baumstark Tibor, akit talán a legtöbbet hallhatunk olasz futballt közvetíteni a Digisporton. A nyári szünetet kihasználva sikerült összehoznunk vele egy igen terjedelmes interjút, melyből többek között kiderül, mi motiválja egy Udinese-Chievón, miket próbál hozzátenni a közvetítésekhez, miért izgul a képernyős szereplések előtt, mit hallgat gyümölcsfametszés közben, és mely posztokon erősítené meg az Intert, ha rajta múlna.

Iskolai tanulmányait tekintve mérnökként végzett, utána rövid ideig informatikusként dolgozott. A hazai sportriporterek első számú keltetőjében, a Komlósi Oktatási Stúdióban megszerzett tudását előbb a Sláger Rádióban kamatoztatta sportszerkesztőként, majd átigazolt a WestelPress (később Mobilpress) hírügynökséghez, ahol pontosan annyi évet töltött, mint Cristian Chivu az Interben. Mellette több helyen megfordult másodállásban, mígnem eljött Diego Milito Milánóba érkezésének esztendeje, amikor elindult itthon a Digisport televízió. Kezdetben külsősként számítottak rá, aztán a bűvös három hónap leteltével szerződés-hosszabbítást kapott, és azóta a csatorna munkatársa.

Ha a barátnőmnek szeretnék vietnami parfümöt venni, melyiket ajánlanád?

Értem a kérdést! (nevet). A helyzet az, hogy nem vietnami, hanem rendes, márkás parfümök voltak, de hogy eredetiek-e, arról nem mernék kezességet vállalni. Maga a cég volt vietnami, amelyiknél dolgoztam. Kiváló tanulópénznek számított: főleg gépeket szereltem össze és illesztettem rendszerbe őket. Ez az egyetlen dolog az informatikai tudásomból, melyet a mai napig használok. Most épp a kisfiamnak fejlesztettünk valamit a gépen egy játék miatt, úgyhogy azt meg tudtam oldani. Az új trendekkel nem teljesen vagyok képben, de ha megérkezik egy alkatrész, bármikor beszerelem.

Az informatikusi pályáról indulva mostanra eljutottunk oda, hogy ami a ’90-es évek közepén, a FilmNet-időszakban, vagy a 2000-es esztendők elején, a Sport TV indulásakor Fülöp László volt, az most te vagy: az olasz foci itthoni hangja. Egyetértesz?

Nagyon örülök, ha bárki így gondolja. Alighanem kevés olyan ember létezik, aki szereti az olasz futballt és nem kedvelte az ő közvetítéseit. Ha így érzed, akkor abszolút bóknak tekintem, és remélem, hogy van valami sorsközösség vagy hasonlóság közöttünk, attól függetlenül, hogy kicsit más a stílusunk és eltérő iskolát képviselünk. Amit rajta lehetett érezni, talán rajtam is lehet: mindketten szenvedélyesen szeretjük a calciót.

Tehát ha a Spíler TV nem vitte volna el a Premier League-et, ezáltal nem kellene többet foglalkoznod a Serie A-val, akkor is követnéd?

Természetesen. Akadt olyan másfél évünk, amikor nem mi adtuk az olasz bajnokságot, hanem a Sportklubhoz kerültek a jogok, de abban az esetben is leültem egy Palermo-Genoa elé, ha úgymond nem fűződött hozzá érdekem. Egyszerűen imádom az egésznek a légkörét, a hangulatát, olvasgatni róla. Nehéz is elengedni. A német vagy az angol ebből a szempontból könnyebben ment, mert ugyan néztem bőven meccseket ezekből a ligákból, de inkább fellángolásnak számítottak. A Serie A viszont állandó pont az életemben.

btibor.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

Fel tudod idézni az első, olasz focival kapcsolatos emlékedet?

Huh, nem nagyon…

Egyidősek vagyunk, úgyhogy a 90-es olaszországi vb-ről esetleg valami?

Arról kevés dologra emlékszem. Az első igazi fociélmény 6 éves koromból van: a szovjetek elleni 0-6, ami ugye finoman fogalmazva sem pozitív emlék, de pontosan emlékszem: a nagypapáméknál néztük, és a családban mindenki magyar győzelmet tippelt. Elég erőteljesen megmaradtak bennem annak a vereségnek a reakciói is. Az 1994-es amerikai világbajnokságon már egyértelműen az olaszoknak drukkoltam.

Van kedvenc Serie A-korszakod?

Azért nincs, mert egyrészt a mostanit tudnám mondani, hiába nem az aranykorát éli, másrészt soha sem voltam ilyen közel az egészhez; nem nézhettem ennyi meccset élőben, nem tudtam ennyit a csapatokról. Szóval a mai helyzet nem konkurálhat azokkal az időkkel, amikor évente 3-4 mérkőzést láthattam az összefoglalókon kívül. Hosszú éveken keresztül a Focivilág számított a fő információ-forrásomnak, előfizető is voltam. A ’90-es évek eleje fogott meg, onnantól datálódik a futball iránti rajongásom.

Ha már szóba került a focikörökben legendás újság, eddigi pályafutásod során a tévézést megelőzően nagyrészt rádióknál, hírügynökségeknél dolgoztál, a klasszikus írott sajtó mintha kimaradt volna. Direkt?

Nem teljesen, mert amikor a WestelPressnél alkalmaztak, folyamatosan dolgoztam megbízásokkal nyomtatott sajtóba is: akadtak olyan események, melyekre az adott lap nem küldött tudósítót, ilyenkor egy westelpress-es ember dolgozhatott nekik, illetve kapcsolatban voltunk különféle napilapokkal a Blikktől a Népszaváig, ahová írogathattunk. Nem csak tudósításokat, mert havi szinten produkálnunk kellett bizonyos karakterszámot, ami nekik azt jelentette, hogy kevesebb újságíróra volt szükségük sportvonalon. Amikor kerékpározásról kellett írni, egy szakíró felkutatása helyett a WestelPress szerkesztőségében könnyedén találtak a témában járatos illetőt.

Te a futballon kívül miben voltál az?

Bringázásban. Nagyon nagy kedvencem volt és még most is az, bár manapság nem tudom olyan szinten követni a sportágat, mint régebben.

tibi5.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

Napjainkban a korábbiakhoz képest sokat változott a kommentátor szerepe a közvetítésekben. Konkrét példát említve: nem kell ezernyi adatot a nézőre zúdítani, mert az okostelefonján három másodperc alatt megnézheti, honnan igazolta le a Roma Nainggolant.  Ennek fejében mit próbálsz hozzátenni a közvetítéshez?

Ha valamiféle ars poeticát kellene megfogalmaznom, az emberi részét próbálom hozzátenni. Igyekszem ezt úgy elmondani, hogy ne sértsek meg senkit, aki másként gondolkodik ezzel kapcsolatban, mert nem vagyok biztos benne, hogy nálam van a bölcsek köve. Azt tartom jónak, ha az embernek direkt információi és érzelmei vannak bizonyos dolgokról. Arra gondolok, ha másodkézből értesülök valamiről, abban benne lehet annak az újságírónak, vagy másik kommentátornak a véleménye, ami már nem feltétlenül egyezik az enyémmel. Éppen ezért készülök úgy a meccsekre, hogy lássam előtte az adott csapatokat, melyeket közvetítek. Magammal szemben ez alapkövetelmény, mint ahogy az is: legyenek személyes benyomásaim, tudjak olyanokat mondani, amivel hozzátehetek némi pluszt a közvetítéshez. Elképzelhető, hogy nem értek annyira hozzá, de azzal, hogy a saját érzelmi megnyilvánulásaimat is belerakom, egy kicsit talán tudom segíteni a nézőt. Most itt nem arra gondolok, hogy tisztában vagyok vele, Ibrahimovic a kapu pontosan melyik oldalába lőtte a 11-est az előző mérkőzésen, és el is mondom abban a pillanatban, viszont többet tudok annál, hogy Robben majd megtolja ballal és ellövi a hosszúba. Amit Robbentől ismer az egész világ, merem remélni, hogy én 300 játékosról tudom. Ez a tudás csak akkor szerezhető meg, ha az ember folyamatosan figyeli a történéseket. Készülhetsz 8 órát úgy egy meccsre, hogy aztán az egészet dobhatod ki a kukába, mert nem releváns a tudás, amit megpróbálsz hozzátenni a közvetítéshez. A lényeg tehát: amiket elmondok, a saját gondolataim legyenek, ne másoké.

Figyelve az elmúlt évek alatt a közvetítéseidet, rád azért nem jellemző olyan mértékű kritika vagy markáns véleménynyilvánítás, mint mondjuk régen id. Knézy Jenőre volt.

Így van. Ilyen a jellemem. Bennem erősebb annál a tisztelet – és ezt megint úgy mondom, hogy nem szólom le azokat, akik olykor csípősen fogalmaznak – mert az életben sem vagyok olyan, aki kritizálja a másikat. Pozitív előjelű kritikát azért többször hallhatnak tőlem a nézők. A személyiségem része, hogy ezekre dolgokra próbálok odafigyelni. Erről egyébként sokat vitatkozunk Egri Viktorral – ő ugyanis a tökéletes inverzem ilyen szempontból, inkább a negatívumokra koncentrál. A hazai kommentátorok közül őt szeretem a legjobban hallgatni, még akkor is, ha sokszor keményebben fogalmaz és nem feltétlenül értek vele egyet.

tibi3.jpg

(Fotó: Teljes terjedelem Facebook-oldala)

Mondhatjuk, hogy a Haraszti Ádám kollégáddal közösen alapított Teljes terjedelem podcastet azért indítottátok, hogy kifejthessétek a véleményeteket egy-egy témában, melyeket a közvetítés alatt nem tudtok elmondani?

Mondhatjuk, bár nem érzem úgy, hogy a vélemények hangoztatása ne férne fele a kommentátori szakmába. A podcastben akadtak olyan megszólalásaim, amiért kaptam a fejemre: egyszer például Jürgen Kloppot túlhype-olt edzőnek neveztem. Kezdetben, amikor Vitray Tamás trenírozott minket, a legfontosabb tanácsai között szerepelt, hogy legyen egy határozott véleményed, akár egy bírói döntésről, netán egy tizenegyesgyanús esetről, és legfeljebb a néző vagy egyetért veled, vagy lehülyéz, de legalább valamiféle érzelmet váltottál ki belőle.

Egy idő után ez a dolog a kommentátoroknál az autóvezetéshez hasonlóan működik: eleinte sok mindenre muszáj odafigyelned, de aztán lelazulsz, és ha eleget foglalkoztál vele, már nem feltétlenül kell például a szép beszédre ügyelned, mert úgyis jön magától. Ennek köszönhetően sokkal jobban átjön az ember személyisége. Ha lehet csúnya szóval érzékeltetni, mire gondolok: ha valaki az életben egy fasz, akkor kommentátorként is az lesz. Ha humoros személyiség, akkor ez kommentátorként is ki fog jönni, ha nem, akkor gond van. Hajdú B. István például a magánéletben is vicces, tökéletesen átadja a személyiségét a közvetítésekben, Egri Viktornak meg az életben ugyanolyan fanyar a humora, mint a mikrofon mögött.

A hétköznapokban is elsüti a szóvicceit?

Sokkal rosszabbakat, mint amiket a tévében hallasz tőle. A jobbakat tartogatja oda... Ezek a személyiségjegyek lényeges dolgok. Ha megfigyeled Haraszti Ádám közvetítéseit, soha nem megy bele mélyebb elemzésekbe. Ő ebből a szempontból „felületesebb” – ami megint csak nem negatív jelző ebben az esetben –, másképp áll hozzá a feladathoz és lehet, hogy ez a helyes út.

A kloppos esetből arra következtetek, hogy figyelsz a nézői reakciókra, kommentekre. Így van?

Hazudik, aki azt mondja, hogy nem. (nevet). Mindent nem olvasok el és nem kutakodok, de ha tudom, hogy olyasmit műveltem, ami után esetleg szóba kerülhet a munkám (pl. a podcast esetében), akkor persze, figyelem. Amikor indult a Digisport, az összes hozzászólást elolvastam a Facebook-on, most már nem ennyire súlyos a helyzet. Az oldalamra érkező visszajelzések 95%-ban pozitívak, csakhogy tisztában vagyok azzal, ez nem azt jelenti, hogy a nézők 95%-a szeret, mert nincs ilyen kommentátor. Ettől függetlenül kapok kevésbé kedves hozzászólásokat is, bár amikor szemtől-szembe kerül az ember a kritizálójával, az valahogy általában megjuhászodik. És nem azért, mert egy kigyúrt állat vagyok, és majd jól megverem. Életemben nem verekedtem. Nem tervezem 37 évesen elkezdeni, mondjuk nem rossz ötlet ezzel a módszerrel megfegyelmezni a kommentelőt. (nevet). Komolyra fordítva a szót, próbálom a helyén kezelni a helyzetet és mindig elmondom a kommentátor-jelölteknek, hogy e nélkül el sem érdemes kezdeni a pályát. Talán te is meg tudsz erősíteni abban, hogy az ember nem feltétlenül szereti az újdonságot, nehezen szokja meg az új hangot, új stílust, még ha az jó is. Nem a kezdő vagy debütáló riporter munkája ellen szól ez, hanem, mert nem ismerik. Amikor elkezdtem olasz futballt közvetíteni, velem is megesett hasonló: jöttek a „Hol van Fülöp Laci?” jellegű kérdések.

Igen, emlékszem, amikor átkerült hozzátok a Serie A, nagyon sokan (köztük én is), kibuktunk, mert megszoktuk, hogy 8-9 éve a Sport TV-n követjük és nem értettük, mi a fene ez a Digi és miért viszi el.

Persze, ez teljesen természetes reakció szerintem. Mi is, akik szakmabeliek vagyunk, így reagálunk, mert tisztában vagyunk a nehézségeivel. Kell egy bizonyos idő, amíg az ember valamilyen szinten bejáratódik.

Az M4 Sport és a Spíler TV megjelenésével mennyire vált telítetté a hazai sporttelevíziós piac?

Előttük is az volt. Nincs szükség 8 sportcsatornára Magyarországon, nincs ennyi eladható sportjog. Amennyire rálátok, nehezen tudom elképzelni, hogy létezik nálunk olyan sporttelevízió, amelyik csak az eladott reklámokkal ki tudná gazdálkodni a topligák közvetítési jogait. És akkor még nem beszéltünk az egy szinttel fentebb lévő Bajnokok Ligájáról. Az esetek többségében ezek presztízsjogok, tehát a kérdés az, a tulajdonosnak megéri-e az adott presztízst megtartani, vagy tovább növelni és aztán brandet építeni. De hogy a kérdésre is válaszoljak: mindent elárul, hogy a skót meg a belga bajnokság közvetítéséért verseny folyik a piacon, ami azért egy normális társadalomban nem feltétlenül történhetne meg.

A jövőben szükség lesz egyáltalán televíziós sportcsatornára? Vagy mindenki streamelni fog?

Nekem sokáig nem volt Spílerem otthon, de mivel érdekeltek a PL-meccsek, ezért streameltem a Sky-t. Valahogy mégis van némi ellenérzésem a netes meccsnézéssel kapcsolatban, kicsit nyűgösnek tartom az egészet. Amint lehetőségem nyílt tévén követni, inkább azon néztem. Valószínűleg a fiam már másként fog gondolkodni, de nálam még a televíziózás az első.

Létezik valamiféle rivalizálás a konkurens csatornák riporterei között?

Viszonylag szűk körről beszélünk azért, melyben majdnem mindenki ismer mindenkit. Persze, akadnak közülük olyanok, akikkel kifejezetten jóban vagyok. Ennél a pontnál picit hadd térjek vissza még az ars poeticámhoz. Senki nem tudna annyit megtanulni a spanyol bajnokságról, mint Farkas Norbert, vagy a Bundesligáról Szathmári Attila, mert ők ebben napi szinten benne vannak. Amikor a Roma vagy a Juventus BL-közvetítéseit nézem, néha felmerül bennem, hogy „basszus, még ezt sem tudja?!”, de aztán gyorsan átgondolom és rájövök, hogy ő nem él együtt annyira az adott ligával, és nem is tudna, mert abban az időpontban, amikor a Roma játszik, ő éppen Paksról közvetít. Képtelenség követni ilyen mélyen az összes eseményt. Valószínűleg, amikor én az Európa-ligából közvetítek egy német csapatot, Szatus (Szathmári Attila, – a szerk.), érezheti ugyanezt, hogy „jesszusom, mekkora marhaságokat beszél ez!”

serieamag.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

Egy ideje a műsorvezetőként is láthatunk, főleg a heti Serie A magazinban. Magadénak érzed már a feladatot?

Messze vagyok még mindig attól, amit látni szeretnék. Fogalmam sincs, valaha megközelítem-e egyáltalán. Az idei év egészen másként alakult, mint a többi, mert korábban alig pár alkalommal szerepeltem képernyőn szezononként, aztán már 2-3 hetente, idén meg legalább heti egyszer. Már nem kellett fél óra az akklimatizálódáshoz a stúdióban – régebben ez volt a helyzet. A kommentátorkodások alatti komfortérzetemet viszont eddig még nem tapasztaltam a kamerák előtt. Amikor ránézek a diszpóban (beosztás – a szerk.) arra, hogy kommentátor, vagy műsorvezető leszek-e az adott héten, akkor kicsit még mindig idegesebb vagyok, ha a műsorvezető oszlopban látom a nevem. Szeretem csinálni, csak sokkal jobban izgulok előtte és kevésbé számít természetes közegemnek a két négyzetméteres alámondóval szemben.

A Britannia blog veled készült interjújában elmondtad, hogy műsorvezetést tekintve Monoki Lehel kollégád a példaképed. Mikor leszel te az övé?

Szerintem soha! (nevet) Ő egyedi jelenség a hazai sporttelevíziózásban. Kialakított egy olyan stílust, amihez fogható kevés van a magyar sportmédiában. A laza, beszólogatós stílusra gondolok, amilyen nekem aligha lesz. Szeretném, hogy egyszer az én személyiségem is úgy átjöjjön a képernyőn, mint ahogy az övé, és olyan természetesen tudjam csinálni, de azért nem akarok Lehel lenni. A profizmusából igyekszem több mindent átvenni, ám a saját irányomba állítani.

A Serie A magazin szerkesztésébe is belefolysz, vagy „csak” a műsort vezeted?

A magazinban közös a munka, de majdnem minden esetben a szerkesztő találja ki a vázat, én legfeljebb az ötleteimmel segítem – ha segítem. Nem vagyok szerkesztője a műsornak, nem is érzem magam annak. Jó esetben hétfőn, rosszabb esetben kedden kezd el „szerkesztődni”, akkor indítjuk a brainstormingot Lózs Istvánnal és Fekete Zoltánnal, de persze sok függ a heti történésektől. Szerintem túlhaladt azon a sportújságírás, hogy maga a meccs az érdekes a góljaival meg a szabálytalanságaival. Meg kell találni azokat a momentumokat, finomságokat, melyekről érdemes beszélni; ilyen egy lecseréléskor elmaradt kézfogás, vagy egy játékosok közti pillantás, amiből lehet következtetni valamire.

Mi a véleményed a közvetítéseket segítő szakkommentátorokról? Csupán az lehet hiteles, aki futballista/edző volt, vagy helye van egy profi szinten soha labdába sem rúgott, ámde csapatával együtt lélegző bloggernek?

Abszolút helye van. Nem tartom rossznak, ha a kettő vegyítve van valamilyen szinten. Ezzel kapcsolatban nagyon „megengedő” vagyok. Nehéz nevek nélkül beszélni erről és a rendszeres nézők bizonyára sejtik majd, kire gondolok. A leglényegesebb, hogy mennyire van képben az adott ember. Tapasztalataim szerint egy bloggertől nagyon ritkán tudok olyat kérdezni, amiben ne lenne kompetens, ellenben nem érzem ezt minden focistánál. A blogger viszont semmit nem tud az öltözői mechanizmusról, ami sokszor döntő tényező lehet. A futballista megtapasztalhatta, milyen az, amikor a csapattárs elszereti a barátnőjét vagy a feleségét, mi történik akkor, ha egyikük kijön az edzővel, a másik viszont nincs jóban vele, és a többi. Ilyenekről olyasvalaki tud hitelesen nyilatkozni, aki testközelből átélte.

Nyugodtan mondhatom, hogy a nálunk megfordulók nagyon komolyan veszik a munkájukat. Juhár Tomi például, ha netán nem lát egy Sassuolo-Bolognát, akkor képes rá, hogy fölveszi és egész nap nem lehet róla beszélni vele, mondván majd késő este megnézi, mikor a családja már alszik. A legjobb kombináció, ha valaki beleteszi ezt az elhivatottságot és van hozzá öltözői tapasztalata. A mi szakértői stábunk jó ideje állandó, többek között azért, mert Salec, Fehér Csaba vagy az említett Juhár Tamás jókora alázattal dolgozik.

tibi1.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

Hogyan és mennyit készülsz egy Sampdoria-Torinóra? És most direkt két olyan csapatot mondtam, melyek nincsenek a fősodorban.

Nehéz kiszámolni, mert ahogy említettem korábban, az előző meccseiket mindig megnézem és elég ritkán fordul elő, hogy előtte egymás ellen játszottak. Nagyrészt olasz és angol nyelvű forrásokból elolvasok mindkét csapatról minden olyan hírt, ami szerintem érdekes és releváns, igaz, minimálisan beszélek olaszul. A végén jegyzetet készítek magamnak és arra is figyelek – ezt részben Egri Viktortól tanultam –, hogy egyes játékosok, edzők, klubok viszonya hogyan alakul, tehát kik voltak korábban máshol csapattársak, kik dolgoztak együtt másik egyesületnél stb. Egyes szituációknál érdekesek és fontosak lehetnek. Az ilyen infók átböngészése általában 2-3 óra pluszmunkával jár, melyet úgy végzek el (gyakran csak késő este), hogy benne van a pakliban, hogy aztán a mérkőzés alatt egy darab információt sem használok fel. Ha tudom a beosztásomat, ezt a fajta felkészülést már 4-5 nappal az adott meccs előtt el szoktam kezdeni.

Talán picit erős a kérdés, de ennyi év, több száz leközvetített mérkőzés után, szezon vége felé közeledve mennyire tudsz felpörögni egy szombat esti Udinese-Chievóra? Mi motivál ilyenkor?

Tényleg őszintén mondom, hogy nincs olyan meccs, melyre külön pörgetnem kellene magam. Ha érezném a futball iránt érdeklődés megszűnését, akkor nem biztos, hogy ezt a munkát akarnám csinálni. Egy Udinese-Chievo ugyanúgy felpörget, mint egy nagyobb meccs, azzal a különbséggel, hogy az esti lefekvéskor egy Milan-Inter már három nappal a kezdés előtt ott motoszkál a fejemben, míg az Udinese-Chievo esetében nem feltétlenül van így. Az igazi ráhangolódási folyamat másfél-két órával a kezdő sípszót megelőzően indul, ilyenkor már nyomozom a kezdőket.

Egy futballkommentátor életében elég ritkán akadnak szabad hétvégék a szezonban, ellenben a hétközi fordulókra kisebb eséllyel osztanak be. Mit szól a család, amikor szerda este is leülsz meccset nézni? Mert gondolom, leülsz.

A feleségem nézi velem, ugyanis nagy focirajongó. A hétköznapi rutinunk része lett, hogy akkor is focit nézünk, ha nem dolgozom.

Akadt olyan nap ebben az idényben, amikor nem foglalkoztál a focival?

Nem hiszem. Ha probléma lenne, hogy foglalkozni kell vele és az jelentené a kikapcsolódást, hogy nem kéne, akkor szerintem baj van.

Sosincs futballcsömöröd?

Őszintén szólva, a Konföderációs Kupa meccsei előtt gyakran elgondolkodtam, de a végén valahogy mindig megnéztem. Ritkán esik meg, ha film és focimeccs közül kell választanom, előbbi győzzön.

tibi6.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

A kisfiad nehezen fogadja el, amikor vasárnapi délután játszhatnál vele a kertben, ehelyett be kell menned dolgozni?

Megszokás kérdése. Sokkal többet vagyok azokban az időszakokban a gyerekekkel, amikor más nincs. Általában én viszem őket reggel suliba, óvodába, én is megyek értük, ilyenkor akad azért lehetőség közös programokat kitalálni. Ádám fiam ráadásul egyre jobban érdeklődik a futball és a közvetítések iránt. Egyszer bejött velem és végigült egy meccset az alámondóban; pont a Torino-Napolit, melyen Dries Mertens a mesternégyesét szerezte. Azóta a belga támadó a kedvenc focistája.

Lesz-e újra akkora dominanciája Európában az olasz futballnak, mint a ’90-es években volt?

Nehéz elképzelni. Aligha mondok vele újat: elsősorban anyagi kérdés, de szerintem nem fog annyi pénz áramlani a kisebb klubokhoz, mint Angliában. Ahhoz, hogy az olasz foci ugyanarra a polcra kerüljön, olyan Bresciák meg Parmák kellenek, melyek akkoriban léteztek. Napjainkban ezek a kisebb klubok pénzmosodaként vagy utánpótlás-nevelőként működnek inkább, úgyhogy összességében kevés esélyt látok rá. A kínai tőkével felpumpált milánói nagyokkal együtt most kialakulhat egy jó 6-8 csapatos erős olasz liga, amely adott esetben dominálhat, ugyanakkor a csőd felé közelítő Fiorentina helyzete, vagy a tény, hogy a Zenit viszi/vinné a Roma kezdő közeli embereit, egy nagyon rossz üzenet.

Ki fogja lerúgni a Juventust a trónról?

A milánóiaknak ideje lenne már komolyan megpróbálniuk. Jelen állás szerint a frissiben összerakott Milan-keret minimum dobogóesélyesnek számít, habár szerintem nem lehet büntetlenül kicserélni egy teljes kezdőcsapatot. Nem gondolnám biztosnak a Juventus újabb évekre bebetonozott bajnoki címét.

Ha te lennél az Inter átigazolásokért felelős embere, milyen posztokra és kiket hoznál a csapathoz?

Nyilvánvalóan a két szélsővédő poszttal kezdeném. A gerinc alapból megvan, ahhoz nem nyúlnék, bár nem igazán értem, mi történt például Murillóval; hogy Medel kiszorította tavaszra a kezdőből, az egy furcsa dolog. Építenék Handanovicra, aztán hátul Mirandára, aki véleményem szerint talán a világ 10 legjobb belső védője között van, a középpályán Joao Mario remek vétel volt, és elöl is adott a csapat. Azt nem tudom, Icardi megítélése milyennek számít nálatok.

Vegyesnek…

Sejtettem. Mindig azt mondom, ha a kisfiamat csatárnak akarnám nevelni, fölvennék Icardiról egy rakás videót és levetíteném neki: tessék, így kell mozognia egy csatárnak! Az egész futballvilágban kevés játékosnak van annyira szép mozgása, mint neki. Ahogy felugrik fejelni, ahogy leveszi a labdát, a futása, a sprintjei…Egy hihetetlenül iskolázott fiú. Más kérdés, hogy az agya nincsen teljesen rendben. Ha valaki tudja ezt kezelni, mindenképp egy klasszis támadót kap. Visszatérve a mercatóra, összességében majdnem minden poszton rendben van az Inter. Miranda mellé azért igazolnék valakit, legyen mondjuk Godín az Atlético Madridból. A védelem szélére Darmian vagy Conti jó választás lenne (az interjú július 4-én készült, Conti azóta aláírt a Milanhoz – a szerk.), ha a korábban hangoztatott olasz vonal erősítése a cél.

benitezpincer.jpg

(Fotó: Baumstark Tibor Facebook-oldala)

Mártha Bencétől is megkérdeztem, amikor „nálunk járt”, a te véleményedre is kíváncsi vagyok: hol romlott el az Inter a triplázós évet követően?

Nem feltétlenül kellett volna ekkora összeomlásnak bekövetkeznie. Valami hasonló indult el az Internél, ami később Nápolyban, amikor Benítez odament. Nem annyira rossz edző ő szerintem, bár szinte mindenhol felforgatta az állóvizet, ahová betette a lábát. Ha jól emlékszem, második nápolyi szezonjának vége felé akadt olyan meccse, melyen mind a 11 kezdőjátékosa az ő igazolása volt. Az Internél is próbált hasonlóba belekezdeni, csak finomabban. A Benítez leváltása, és a Leonardo kinevezése utáni időszak mond el sokat: biztos emlékszel, amikor a brazil átvette a csapatot, milyen szenzációs meccseket és játékot produkált, vagyis abban a keretben nem kevés potenciál volt. Nem kicsinyítve Leonardo érdemeit, szerintem annyit  tett hozzá, hogy azt mondta a játékosoknak: kicsit kevésbé kötlek meg benneteket, és játsszátok azt, amit szerettek! Ha egy árnyalatnyival liberálisabb szemlélettel áll hozzá Benítez, és nem akar mindenképp drasztikusan változtatni, sikeresebb átmeneti időszak lehetett volna. Ez az egyik része, a másik pedig gazdasági okokkal magyarázható. Itt a klub adósságaira gondolok, mert Moratti nem engedhette meg magának a komoly erősítést jelentő játékosok igazolását, pedig egy mindent megnyerő év után is elkélt volna a vérfrissítés.

Tanítasz a TV2 Akadémián. Pontosan mit?

Kommentátori alapismereteket. Az elméleti oktatásokon elmondom, mire érdemes figyelni, mik a szerintem jó kommentátor ismérvei. Akadnak tehetséges jelöltek, de a kérdés inkább az, megvan-e bennük a megfelelő alázat és az elszántság. Bele kell ebbe tenni azt az elképesztő mennyiségű munkát, ami nem mindenkinek teljesen nyilvánvaló. Sokan valamelyik nagy klub elvakult szurkolói közé tartoznak, és nehezen értik meg, hogy hiába tudnak mindent a Realról, a Barcáról vagy a Bayernről és ismerik a keret 23. játékosának a lábméretét is, az nagyon kevés, mert ugyanezt a tudáshalmazt minimum 30 csapattal szemben birtokolni kell ahhoz, hogy hitelesek legyenek és át tudják adni. Az aztán meg különösen nem fér bele, hogy valaki teszem azt, véresszájú Real-drukker és ezeket nem hajlandó elolvasni a Barcelonáról. Viccesen hangzik, de tényleg találkoztam ilyen gondolkodású emberrel. Talán a többi kollégám nevében is mondhatom, hogy többek között ezért öli ki a klubszimpátiát belőlünk ez a munka, mert kénytelenek vagyunk az összes csapatról mindent felgöngyölíteni.

tibi4.jpg

(Fotó: Digisport Facebook-oldala)

Mit csinálsz, amikor tényleg kikapcsolod az agyad? Még beszélgetésünk kezdetekor, a "REC gomb lenyomása előtt" említetted a borászkodást. Ezen kívül?

Talán nagyképűen hangozhat, hogy borászkodom, inkább próbálkozom az alapjaival. Természetimádó emberként van egy gyümölcsösöm szőlőtőkékkel meg gyümölcsfákkal, azokat rendszeresen metszegetem és permetezem.

Közben meg podcasteket hallgatsz?

Előfordul, igen. Permetezés közben mondjuk ritkán, mert az hangosabb. Próbálok még sok időt tölteni a családdal és minél többet sportolni. Rengeteget futok: eddig négy maratont teljesítettem, a legutóbbit májusban, Triesztben. A futást egy barátommal kezdtük el annak idején, nélküle aligha szántam volna rá magam. Teljesen véletlenül hatalmas olaszfoci-rajongó (Romás), így a heti összesen 30 km-es futások alatt van miről dumálnunk.

Hol látod magad tíz év múlva?

Tíz évvel ezelőtti önmagamra visszagondolva nehezen tudtam elképzelni, hogy itt fogok tartani. A Serie A-közvetítésekkel egy álmom teljesült. Ilyenkor szokták kérdezni, hogy akkor milyen ambícióim vannak még, hiszen járhattam tudósítóként világbajnokságon, szurkolóként Eb-n. Jó lenne további hasonló kaliberű eseményeken dolgozni. Hiszek a sorsszerűségben: túl sokat előre tervezni nem érdemes, mert nagyobbat koppanhat az ember. Mindig az aktuális feladatot próbálom a lehető legjobban megoldani, és elkerülni, hogy rutinná, megszokássá váljon. Ha felkérnek cikkírásra vagy bármilyen más, egyszerűbb munkára, szeretek akkor is 100%-ot beleadni.