Nerazzurri

Megúsztuk szárazon

2017. május 02. 23:02 - touristique

internapoli.jpg… mert az eredmény nem tükrözi azt a különbséget, ami a két csapat között mutatkozott vasárnap este. Ilyen értelemben a legutóbbi összecsapás 3-0-ás nápolyi sikere közelebb áll a valósághoz. Sajnos azonban nem ez a legnagyobb baj.

 

A Napolitól ugyanis manapság nem szégyen kikapni. Gyengén játszva, vagy ha a körülmények úgy hozzák, akár nagy arányban sem. De úgy, ahogy az Inter tette, úgy aztán igazi gyalázat bármilyen eredményt elérni. Persze megmondtuk már pár fordulóval ezelőtt is, hogy ez sokkal jobb már nem lesz idén, ahhoz kéne is valami, ami motiválja a játékosokat. Ám szerintem mindenkinek csalódást okoz az a tény, hogy a saját becsületük, illetve a szurkolók büszkesége ebben a kérdésben már nem minősül szempontnak.

Tulajdonképpen a kékeknek nem is kellett ezúttal nagyot focizni ehhez a győzelemhez. Elég volt egy enyhe félgőz. Hasonlóan az őszi meccshez az első 10 percet megnyomták, de ezúttal nem jött össze nekik semmi, nem voltak túl élesek a támadók. Ha nincs kedvenc jógaoktatónk Watts-gyanús mutatványa, talán gólt sem rúgnak. De az ő esetében talán jobb is, hogy így történt, remélem lassan a vezetőség számára is egyértelmű lesz, hogy neki aztán semmi keresnivalója egy komoly célokért harcoló futballegyüttes keretében. Mindenesetre nem tudom, hogy szánalmas, vagy inkább vérlázító, (esetleg vérlázítóan szánalmas?) ahogy ezt követően nyilatkozik a gyenge teljesítményeket soha nem toleráló olasz szurkolókról, és arról, hogy a hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Könyörgöm Yuto, a te érdekedben mondom: ne tanulj többet! Te ebből már évekkel ezelőtt ledoktoráltál.twitter.JPG

 

Sajnálatos emellett, ami Piolival történik. Bár megvannak a maga hibái, a holland gödörből ő rángatta ki az Intert, amiért minimum hősként kellett volna tisztelni őt, nem pedig arról beszélni, hogy Simeone vagy Conte jön helyette a nyáron. Nem is csoda, hogy kicsúszott a lába alól a talaj, és ezt olyan döntésekkel tetézi, mint a fentebb említett balfasz folyamatos szerepeltetése, vagy Medel védőként játszatása (értem, hogy Chile, meg Copa America, de világosan látszik már, hogy ez egy tévút.) Hogy most Perisic helyén miért Eder kezdett, valószínűleg szintén csak ő tudja, ezzel szemben a másik horvát nyugodtan ülhetett volna a seggén, mert hetek óta nem láttunk tőle semmi értékelhetőt. Így pedig lassan minket is csak az érdekel már, hogy Simeone vagy Conte lesz a befutó. De nagyot változott a világ egy hónap alatt…

Hogy valami pozitívat is írjak: Nyugi srácok! Már csak 4 meccs és vége. Forza Inter!

komment
süti beállítások módosítása