Nerazzurri

A hónap momentumai - február

2017. március 03. 12:07 - Rolkó_

ahmveg2.jpgRövid időintervallum, ennek megfelelő meccsszámmal - az értékelő persze így sem marad el. Egy biztos: a második 2017-es hónap biztosan nem vonul be az Internazionale históriás könyveibe. 

 

 

 TOP + + + 

Éder - Jól pótolta az Icardi-Perisic kettőst gyakorlatilag egy személyben, góllal és gólpasszal jelentkezett az Empoli ellen

Roberto Gagliardini - Ahogy vártuk, meghatározó tagja lett a középpályának. A két rangadón olykor nagyon magára hagyatottan küzdött és darált utolsó leheletéig, de panaszunk még úgy sem lehet rá, hogy legutóbb Nainggolan  mindkét góljában "benne volt". 

Joao Mário - A kreatív szekcióból még őt lehet kiemelni, most viszont gólok és gólpasszok nélkül - a Juventus és a Roma ellen is nüanszok hiányoztak neki csupán. 

Samir Handanovic - Amit lehetett, megtett, kapott három védhetetlen bombát és egy büntetőgólt, rajta igazán nem múlt ismét a csapat eredményessége.  

Geoffrey Kondogbia - Abszolút stabillá vált a játéka, egyedül a Roma ellen jött nála egy kisebb kisiklás. 

 

eder_inter_esulta_2017.jpg

 

FLOP - - -

Ivan Perisic - Súlytalan volt a zebraólban, óriási helyzetet rontott el, majd ki is állíttatta magát. Néhány napja a Roma látogatásakor megismételte ezeket, a piros kivételével.

Marcelo Brozovic - A másik horvátot is elérte egy hullámvölgy (ismét), igaz, csak a rangadókon játszhatott sérülés miatt, de mindkétszer nagyon komoly hibaszázalékkal dolgozott. Ismét van honnan visszakapaszkodnia.

Gary Medel - A meccsek bizonyos időszakaiban akár jól is ki tud nézni a játéka, de többször láttunk ordas nagy baromságot, helyezkedési hibát tőle. A termetéből adódó hátrányait pedig bárhogy küzdjön is, a Serie A-ban sehogy sem tudja kiküszöbölni. 

Cristian Ansaldi - Ő az egyik oka a formációváltásnak, és most már eljutott a stabilan be nem cserélt ember szerepéig.

Említést érdemel még: az olykor már botrányosság határát súroló Candreva és a konstans hullagyenge Palacio.

 

Amikre szívesen emlékszünk:

És igen, megérkezett! Fél évet kellett várni rá, de megérte, Gabriel Barbosa (nem, nem Gabigol) megszerezte első gólját, ami rögtön három pontot is ért. Szépségdíjas nem volt ugyan, örömteli viszont nagyon.

 

Candreva kevés jó megmozdulásainak egyikét az Empoli elleni meccsre datálhatjuk... De ezt a videót nem miatta, hanem a quaresmai erényeket csillogtató Éder mester miatt idézzük most fel.

 

Amikre kevésbé szívesen emlékszünk:

Még mindig értetlenül vakarjuk a buksinkat amiatt, hogyan is lehetséges az, hogy egy ilyen szinten futballozó, elvileg intelligens ember nincs tisztában a szabályokkal. Azóta persze kiderült, rengetegen nem tudják, hogy a regulák ilyen módon látott kijátszása közvetett szabadrúgással és sárga lappal büntetendő... Nos, remélhetőleg most már mindenki a fejébe véste. Perisic alakítása méltó kandidáló "a szezon legidiótább sárga lapja" címre.

 

Amikor egy kicsit elhittük volna, hogy sikerülhet az egyenlítés a Farkasok ellen, érkezett Medel, és Dzeko mellett az Inter esélyeit is elkaszálta. Ezt a szituációt biztosan meg lehetett volna oldani másképp.

 

Szakmai döntések: 

A zebrák meglepésére talán jó elgondolás volt a háromvédős szisztéma, de az ezt követő találkozókon sokak szerint indokolatlanul túl lett ez tolva. Emlékezzünk, amikor januárban sorozatban jöttek az eredmények jó futballal, nyoma sem volt ilyesminek, aztán felépült Medel, Ansaldiról pedig ezzel egy időben kiderült, hogy hosszú távon alkalmatlan lesz. Pioli konklúziója? Zsúfoljunk be minden kezdő szintű embert! Igen ám, csakhogy ezzel többen is ideális posztjukon kívülre kerültek, a Roma ellen pedig ez már olyan összevisszaságba csapott át (például a pálya közepének telezsúfolása hasonló attribútumú spílerekkel), hogy amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Próbálgatásnak még elmegy egy-egy meccsre, de hosszú távon kérünk szépen ne tedd ezt, Stefano! 
A csapat "non mollare mai" mentalitása azért a mester javára is írandó, viszont a nagy meccseken ettől függetlenül is azért lassan többet várnánk már puszta fellángolásoknál.
A 4-2-3-1-re való visszaváltásnak egyébként lenne még egy pozitív hozadéka: a jövőbeli "franchise player", Barbosa igenis megérett arra, hogy sorozatban kapjon meccseket kezdőként - persze ez részint Candreva olykor kritikán aluli focijának is köszönhető.
A vezetőség részéről számottevő lépés nem történt, kósza pletykáknak meg természetesen nem ülünk fel. (Összesített osztályzat: 3/5)

 

Négy meccs, két győzelem, ugyanennyi vereséggel, 4:4-es gólaránnyal - azért ebből a statisztikából is lejön, hogy elég nyögvenyelősre sikerült a csapat februárja. A két rangadó bizonyos időszakai nagyon simák voltak sajnos az ellenfelek javára, és ez még úgy is elszomorító volt kissé, hogy Icardiéknak elég komoly játékvezetői ellenszélben kellett futballozniuk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kisebb csapatok ellen is eltűnt az erőteljes játék, nos... Nem volt szép huszonnyolc nap ez, na. El lehet kezdeni szépen visszakapaszkodni, mert jelenleg a tabella is elég csúnyán fest.

 

Januárban nem volt kérdés, Roberto Gagliardini majdnem kétszer annyi szavazatot gyűjtött, mint a(z ismét) második helyre szoruló Joao Mário, így első interes hónapjában simán bezsebelte a címet. A februárit már kicsit nehézkesebb lesz kiválasztani...

komment
Címkék: momentumok
süti beállítások módosítása